galéria megtekintése

Kiderül, hogy beborul

5 komment


Fáy Miklós

Nehéz azt megérteni, hogy ami nekünk ünnep, az nekik munkanap, el kell miatta jönni egy másik országba, és el kell játszani, mondjuk, Brahms Tragikus nyitányát.

Mehta korrekt módon irányít, elismerésre méltó, hogy a bonyodalmas darabot fejből tudja, de mintha a főpróbát hallanánk

Mi talán ezt a pillanatot vártuk legjobban az egész Tavaszi Fesztiválon. Ők meg talán a Fűrész 2-t néznék DVD-ről. Akárhogyan is: nem jutott eszembe a Tragikus nyitány alatt, hogy ez most épp a világ legjobb zenekara. Vagy legalább annyi, hogy az is lehetne. Inkább amolyan nyugdíjas társaság benyomását keltették. Nem külsőleg, hiszen sok a fiatal arc a Bécsi Filharmonikusoknál, inkább a szellem törődött, mintha az volna az üzenet, hogy mi még mindig azok vagyunk.

 

Hihetetlen dolog, az a testület, amelyet Gustav Mahler is vezényelt, meg egyáltalán mindenki, aki benne van a karmesterség történetében, csak hát a tegnap most épp egyáltalán nem fontos. A ma meg ilyen, amilyennek halljuk, a vonós hangzás ugyan megkapóan homogén, de ez csak a hangzás. Azt már nem sikerül elérni, hogy egyszerre kezdjék Brahmsot. Lehet, hogy ez tudatos, szebb, puhább lesz az indítás tőle, de a műnek nem tesz jót, annak jobb a hirtelen, drámai indítás, az előbb még semmi baj nem volt, most meg itt vagyunk a sötétségben, viharban, ijedségben.

A karmester Zubin Mehta, ezernyi nagy élmény fűződik hozzá, meg ezernyi kevésbé nagy, és az utóbbi időben ezek voltak a gyakoriabbak. Furcsa műsorok, frakkujjból elővarázsolt ütemes tapsok, kiszámított sikervadászat. Az háborodjon föl ezen, aki mindig el tudta kerülni a rutint. Most legalább a műsor veszedelmes, Brahms után Schönberg. Megbukni nyilván nem lehet vele, de a közönség leginkább azért gyűlt össze, hogy a Filharmonikusok varázsos hangzásában merüljön el.

Ehelyett tizenöt muzsikus ül ki a pódiumra, és egyáltalán nem zenekari erényeket csillogtatnak. Nem az összhatás zsongít vagy lelkesít, hanem a mélyhegedű hangja. Arra most nem jön meg a válasz, hogy miért is ezt a darabot, az 1. kamaraszimfóniát hallgatjuk. Mehta korrekt módon irányít, elismerésre méltó, hogy a bonyodalmas darabot fejből tudja, de mintha a főpróbát hallanánk, amihez majd mindenki hozzáadja a maga klasszisát éles helyzetben. Kár, hogy nem itt, nem most, nem nekünk.

A szüneti kámpics után viszont a második rész a megújulás. Saint-Saëns Orgona szimfóniája nem ritka darab, de nagyon ritkán kapunk lehetőséget arra, hogy megértsük a darab eredetiségét. Vagy ha a megértés túl nagyképűen hangzik, akkor legalább fölfedezzük, átéljük. Meglepődjünk, amikor az orgona beóvakodik a hangzásba, ahogy váratlanul a zongora megszólal, és szétszedi a hagyományos szimfonikus világképet. Amilyen higgadtan volt középszerű Mehta az első részben, most olyan higgadtan lesz hirtelen nagy öreg. Nem akar a zenekar fölé nőni, nem ma kezdte, nincs mit bizonyítania, nem görcsöl. Csak zenél, zenéltet, összehoz zenekaron belül és a pódium két oldalán.

Mint öreg profi, gondosan adagolja magát. Két ráadás az újévi koncertek szellemében, Mehta a zenekar első csellistájától kérdezi meg, hogyan mondják magyarul azt, hogy Donner und Blitz. Mennydörgés és villámlás. Zenélni könnyebb, mint magyarul beszélni. 

A Bécsi Filharmonikusok hangversenye a Művészetek Palotájában

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.