galéria megtekintése

Mi elég, s mi nem

Az írás a Népszabadság
2014. 03. 29. számában
jelent meg.

Gaborják Ádám
Népszabadság

Falcsik Mari legújabb könyve rendkívül jó kiállású, és rögtön szembetűnik verseskötethez képest szokatlan formájával és igényes, nyomdai kivitelezésével. Öröm látni, hogy vannak még művészek és kiadók, akik elkötelezték magukat az igazán szép könyvek mellett.

A Nőket néző képek alapkoncepciója szerint 48 szövegben különböző korokban élő fiktív nők beszélnek a hétköznapi női lét mindenkori (olykor traumatikus) tapasztalatairól hol humoros, vidám, hol pedig ironikus vagy drámai hangon. Továbbá minden vers mellett egy rövid életrajz olvasható az adott szereplőről, valamint a szövegekre reflektáló kollázs, ami kulturális kontextusban helyezi el a verseket.

A beszélők között pedig a legváltozatosabb szereplőket találjuk: az apácasorsot választó középkori francia nemes kisasszonytól a nácik elől menekülő színésznőn át a celebvilágot megtagadó brit punkénekesnőig. Van köztük alkalmi verselő és az asztalfióknak írogató szerző is. Ugyanígy műfajilag is nagyon vegyes a kötet: vannak egyszerű mondókák és ráolvasások, dalok, rímes kötött és szabad formájú versek egyaránt. Ahogy azt a szerző korábbi köteteiből megszokhattuk.

 

Ez a koncepció egyébként ismerős lehet, leginkább Weöres Sándor Psychéjéből. Éppen ezért érdekes rögtön a nyitóvers (A Pygmalion-klub), ami egyfelől a szerzői figurát is e szerepjátékok részévé teszi. Másfelől a klubban az irodalom legismertebb teremtményeit (Csokonai Lili, Psyché, Sárbogárdi Jolán, Júlia, Anna Karenina) találjuk, akik saját megírt életüket elemzik.

A vers végén nyitva maradó kérdés („mi égne itt benn, ha nők szültek volna minket?”) vonatkoztatható a többi 47 szövegre: végig lehetne gondolni, hogy vajon van-e különbség a kétféle megírtság között, érzékenyebbek-e Falcsik Mari szövegei, vagy sem stb.? Sajnos ez az irodalmi önreflexió később eltűnik, pedig valószínűleg érdekesebb lett volna ezen az úton továbbmenni, mert így a végeredmény igen felemásra sikerült.

A legnagyobb gond a szövegek minőségével van.Mint említettem, a szereplők legtöbbje korántsem hivatásos verselő, hanem amatőr, dilettáns vagy szimplán csak tehetségtelen. S hát ez meg is látszik a verseken. Régen találkoztam olyan harsány, giccses és közhelyes szövegekkel (pl. A fürdőző szőke, Alatti, Red Dress Code, Nyoszolyólányok, Utcán élő lány mantrája), amelyek ennyire irritálják az ember retináját és dobhártyáját. És különösebben viccesnek sem nevezném ezeket. Érteni vélem, hogy a koncepció értelmében az itt felbukkanó figurák ilyen történelmi-szociális háttérrel (talán) így szólalnak meg, s ebből a szempontból (talán) még hitelesnek is tartanám. De ez a szabályrendszer inkább felesleges korlátnak tűnik.

Sok esetben ugyanis a mikrotörténet sokkal érdekesebb, mint a vers maga, illetve egyedül a történet az, ami mankóként legitimál egy-egy szöveget. Sőt gyakran vettem észre, hogy inkább a képekbe feledkeztem bele, ami egy verseskötet esetében mégiscsak elég rosszul hangzik. Triceps jó minőségben látható kollázsai vonzzák az olvasó figyelmét, s elemi erővel vetik fel azt, amit a leegyszerűsített nyelv csak kapargat, vagy éppenséggel megpróbál elfedni. További problémák adódnak, amikor egy-egy szöveg valójában sztereotípiákra épít, de nem bontja le azokat, hiszen hogyan máshogy lehetne például egy egzotikus honolului lánykát megjeleníteni, mint erotikusan, „mézes örömei” közepette (Önmagamba elmerülve).

A legnagyobb gond azonban mégiscsak az, hogy az érdekes koncepció ellenére nem igazán tudtam megválaszolni azt a kérdést, voltaképpen miért is kellene bárkinek is rossz verseket olvasnia.

Pedig vannak ígéretes pillanatai is a kötetnek, amikor sikerül túllépni a kerítésen, és nyelvileg kidolgozottabban megjeleníteni bizonyos kérdéseket. Például Minden szeretőm szíve mindössze két remek versszakban mondja el a 19 éves Maya Hathawi tragikus sorsát, keserűségét, amint kitaszítottként meghal a gyarmatosító fehér férfiaktól kapott nemi betegség miatt. A Bácsinebáncs a gyermeki nézőpont alkalmazásával a családon belüli erőszak témáját feszegeti. A Holdas éjen című pedig egy tréfás-ironikus hangulatú vers, amely valójában az ötvenes évek állami megfigyeléseiről szól. Csak hogy egy más típusú szöveget is említsek. Az ehhez hasonló futamok azonban arányaiban jóval kevesebb teret kapnak.

Ennek az eklektikus, sokszólamú műnek valójában nem könyvben lenne a helye. Sokkal inkább színházi környezetben, vetítéssel és zenével kiegészítve tudnám elképzelni, ahol az előadásmód sok esetben ellensúlyozná a szövegek nyegleségeit. Addig viszont a Nőket néző képek inkább egy izgalmas művészeti projekt irodalmilag kevésbé sikerült terméke: jó olvasmány helyett egy érdekes művészkönyv.

Falcsik Mari: Nőket néző képek, Scolar, 112 oldal, 3250 forint

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.