De a bizonyítvány? Hiszen annak idején még lánglelkű költőnk is beszámolt arról, hogy „Diligenter frequentáltam, /Iskoláim egykoron/ Secundába ponált mégis,/Sok szamár professorom./ A poesisból is ebbe /Estem inter alia; /Absurdum pedig, de nagy, hogy/Ennek kelljen állnia." Mi ez, ha nem egy hajdani bizonyítvány elleni költői felszólamlás?!
És aztán itt van Karinthy örökbecsűje, a Magyarázom a bizonyítványom. Az is bizonyítványa a kornak és ezen intézmény tartósságának.
A mai nemzedékek számára persze ez távoli múlt. Távoli múlt az én általános iskolai bizonyítványom, hivatalos nevén Tanulmányi értesítő is. Ma már meglehetősen különösen hat, miféle tantárgyakat tanítottak és osztályoztak az ötvenes években. Kellett volna tanulnunk alkotmánytant és erkölcsi alapismereteket is. Soha nem volt ilyen óra, pedig alkotmány, ugye, volt. És lám, végre visszahozta a NER az erkölcsi alapismereteket is, illetve a hittant, ami persze abban a tantárgyi listán nem szerepelt.
Sajátosan tükrözi az érát, hogy három címer is létezik abban a régi az okiratban. Amikor kinyomtatták, a később Rákosi-címernek nevezett jelkép volt benne, s ez díszíti az egyes lapokat is. Kalapács és búzakalász van a közepén, és vörös csillag sugározza be a képet. Körben szintén búzakalászok vannak, s nemzetiszínű szalag övezi.
Ezt a jelvényt 1956-ban leragasztották a címlapon egy Kossuth-címeres matricával. Amire nem sokkal később egy újabb matrica került az 1990-ig érvényes ún. Kádár-címerrel. Hogy mikor, arra nem emlékszem, de az biztos, hogy a félévi bizonyítványra került pecsét még Kossuth-címerrel volt ékesítve.
Ma már az elsősöket is osztályozzák, sőt meg is buktathatják – Hoffmann Rózsa és Orbán Viktor nagy-nagy örömére.
Hatvan éve, akár ma is, az ötös volt a legjobb érdemjegy, és az egyes jelezte a bukást. Ez is a kor hozadéka. A korábbi magyar iskolarendszer – akár ma az osztrák – egyest adott a kitűnőknek, s a rosszabb teljesítményt magasabb számmal értékelte. A politikai változás fordulatot hozott az osztályozásban is. 1948-1950 között a hetes volt a kitűnő és a kettes már bukással ért fel. Ezután állt be az ötfokozatú skála, s tart érvénye a mai napig.
Nem találtam olyan forrást, amely leírná, mi késztette a pedagógia akkori irányítóit erre a változásra, de szinte biztos vagyok benne, hogy a szovjet/orosz példát követték hűségesen. Először a hétfokúval, majd az ötössel.
Emlékeim szerint az osztályozás és az év végi értékelés mindig is politikai jelentőségű ügy volt. is, amikor a reformok hívei megszüntették a tanulmányi átlag fogalmát, majd később igyekeztek kikapcsolni az osztályozást az iskolakezdő korosztályoknál. Bevezették a szöveges értékelést. Ezt a szülők úgy fogadták, hogy megkérték a tanítót, ugyan mondja meg nekik, ez a pár mondat tulajdonképpen hányas osztályzatot is jelez gyermeküknél. A fülkeforradalom elsöpörte ezt a korcs liberális tendenciát.
Ma már az elsősöket is osztályozzák, sőt meg is buktathatják – Hoffmann Rózsa és Orbán Viktor nagy-nagy örömére. A fejlett világ iskolarendszereinek többsége viszont a miénknél sokkal differenciáltabb értékelési rendszereket alkalmaz.
A jelen Képmentőben hivatkozott irodalmi szemelvények diákszempontból közelítik a témát. Sajnos olyat nem ismerek, ahol a tanár mondaná el a bizonyítvánnyal kapcsolatos gondolatait, illetve gondjait, esetleg mentegetőzését. Megkérdeztem egykori évfolyamtársamat, aki az elmúlt évtizedeket tanítással – időnként bizonyítványírással – töltötte, hogy értelmezze a képet, illetve vezessen be az iskolai adminisztrációnak ezen területére.
Így tudtam meg, hogy a bizonyítványt hivatalból az osztályfőnök tölti ki és az igazgató írja alá. Pecsételnie is az osztályfőnöknek kell az ő iskolájukban. Nagyobb iskolákban az igazgatónak sokszor több száz bizonyítványt kell szignálnia. Mielőtt a bizonyítványt kitöltenék, megtörténik az osztályozó értekezlet, s a jegyeket beírják az osztálynaplóba is. Az osztálynaplót ma már nagyon sok helyen átvette a digitális vagy elektronikus napló. Ebbe az internet segítségével, saját jelszóval a szülő és a tanuló is beléphet, s követheti a tanulmányok állását, illetve a jegyeket.
Van iskola, ahol a félévi értesítőt is a digitális napló alapján kinyomtatva kapja meg a tanuló. Az év végi értesítőt azonban szigorúan kézzel írott formában adják ki, ahogy a múlt században, meg annak előtte. Az osztályzatokat be kell vezetni az iskolai törzskönyvbe, korábbi közkedvelt nevén anyakönyvbe is. Azt, hogy a hiteles osztályzat kerül-e a bizonyítványba és a törzskönyvbe – tudtam meg – két összeolvasó kollégája segítségével ellenőrzi az osztályfőnök. Az összeolvasók nevét rögzítik is a törzskönyvben is.
A bizonyítványírás valóban a legkevésbé változó része a pedagógus munkájának, de az odáig vezető út sokat változott – állítja az évtizedes tapasztalattal bíró kolléga. Az osztályozó értekezlet korábban csak a tantestület programja, kompetenciája volt, az egyes diákok egyes szaktárgyi jegyeiről is szavazhatott (akár a szaktanár döntésével szemben).
Ma már főként a gyerekek személyiségéről, fejlődésükről vagy éppen problémákról folyik a diskurzus, szavazni a magatartásukról, szorgalmuk értékeléséről szokás. Ő egy olyan iskolában tanít, ahol az elmúlt évtizedekben szokatlanul demokratikus működést léptettek életbe, s ebben a nyolc évfolyamos gimnáziumban már tizenhárom évesen az osztály képviselői is jelen vannak, megfigyelik a folyamatot, a következő évtől összegzik a tanévet az osztály szempontjából, beszámolnak a szabadidős tevékenységükről, kulturális eseményekről, az osztály és tanáraik kapcsolatáról, előadják javaslataikat az iskola életével kapcsolatban.
Az utolsó két évben a magatartás-, szorgalomjegyeket is ők terjesztik elő, vitás esetekben egy szavazati joguk van. Nem tudom, ez mennyire általános a mai KLIK-es világban, mindenesetre jó volt hallani, hogy ilyen is létezik.
Az én tanulmányi értesítőmet nemcsak az iskolaigazgatónak kellett aláírnia, hanem atyámnak is. Csak neki volt erre joga, mert az állt a lap alján: Látta apa vagy helyettese. Ez a szöveg az elmúlt évtizedekben tökéletesen avíttá vált, de nem vagyok biztos a jövőt illetően. Még visszatérhet.
