galéria megtekintése

Orbán ígérete ellenére osztják a földet Hortobágyon

Az írás a Népszabadság
2014. 05. 22. számában
jelent meg.


Hargitai Miklós
Népszabadság

Idén januárban a korábbi bérlők panaszai nyomán a kormányfő – a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálatának befejezéséig – leállíttatta a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) földjeinek bérbeadását. Bár a Kehi vizsgálódása még nem ért véget, az új nyertesekkel a napokban újraindították a szerződéskötést, az agrártárca álláspontja szerint ugyanakkor nincs ellentmondás a korábbi miniszterelnöki bejelentés és a mostani fejlemények között.

Kurucz Árpád

A földpályázat január közepi eredményhirdetése nyomán sok olyan gazda is legelő nélkül maradt, aki addig bérlőként jelentős, esetenként több száz állatból álló állományt legeltetett a kérdéses területeken, az új nyertesek között pedig jelentős számban vannak helyben ismeretlen, állattartással addig nem foglalkozó emberek. Lapunk helyi forrásokból származó információi szerint most közel 1500 új pályázóval szerződést kötött a HNP, bár az Orbán Viktor által kezdeményezett Kehi-vizsgálat elvileg még nem fejeződött be teljesen.

 

A sürgős szerződéskötésre a helyiek szerint azért volt szükség, mert május 15-én járt le a területalapú támogatás igénylésének határideje, és aki addig az időpontig nem kapta meg a kontraktust, az egy évre kimarad az uniós pénzosztásból. A minisztériumban viszont határozottan állítják: a Kehi darabonként vizsgálja át a kérdéses pályázatokat (a szerint a szempont szerint, hogy megfelel-e a beadott anyag a pályázati kiírásnak – azt viszont nem elemzik, hogy milyen volt maga a kiírás, illetve a bírálati folyamat), és csak ott kerül sor a szerződéskötésre, ahol a hivatal nem talált problémát.

A Hortobágyon továbbra is a nagyobb államiföld-használók között van Fazekas Szabolcs, Tomajmonostora polgármestere, Fazekas Sándor vidékfejlesztési és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter közeli barátja. A polgármester (családtagjaival és a közvetlenül hozzájuk kapcsolódó gazdasági érdekeltségekkel együtt) a szaktárcától kapott adatok szerint összesen 417 hektár állami földet használ különböző jogcímeken, amelyeknek a többsége nemzeti parki terület. Érdekesség, hogy nemrég a Blikk egy hosszúra nyúlt per után hozzájutott a Nemzeti Földalap pályázataihoz, és a dokumentumok alapján 680 hektárra becsülte a Fazekashoz köthető állami földek összterületét.

Szabó Rebeka, a Párbeszéd Magyarországért képviselőjének az agrárminiszterhez intézett írásbeli kérdésére adott válasz szerint pedig a polgármester 31 további földrészletet is kapott az államtól ideiglenes használatba. A tárcánál kérdésünkre azt mondták, hogy Fazekas Szabolcs az általa bérelt földek jó részét még jóval az Orbán-kormány hatalomra kerülése előtt szerezte, egyébként pedig 62 embert alkalmaz, és 1040 anyatehén, illetve 400 állategységnyi növendék jószág is legel a birtokán, ráadásul az összes földterületnek „csak” mintegy 75 százaléka jogosult területalapú támogatásra.

Helyi informátoraink szerint a térségben a Fidesz-közeli gazdák területcsere útján is növelni tudják a birtokuk értékét (ennek az a módja, hogy kedvezőtlen adottságú földjeiket jobb területekre cserélik az állammal). A Vidékfejlesztési Minisztérium lapunk kérdésére azt válaszolta, hogy a cserének szigorú feltételei vannak: csak birtokösszevonás, állattartó telep működtetése vagy kiemelt beruházás megvalósítása lehet az indok, az értékkülönbözet a 20 százalékot nem haladhatja meg. Átlagosan évente 5-10 cserekérelem érkezik megyénként, és a kérelmezők között nem tesznek különbséget –az államnak is érdeke, hogy egy tagban lévő, „művelhetőbb” birtoktestek jöjjenek létre. Mint kérdésünkre megerősítették, Jász-Nagykun-Szolnok megyében mások mellett az Orbán családhoz közel álló volt nagykövet, Kékessy Dezső fia, illetve a kormánypárti holdudvar egy másik helyi erős embere, Székely Csaba is érintett egy-egy folyamatban lévő csereügyletben.

Szubjektív pontszámok

Az LMP-s Sallai R. Benedek „sajtóvetítésen” mutatta be a módszert, amelynek segítségével úgy lehet a kormány által preferált személyeknek juttatni a földbérleteket, hogy abban adott esetben a Kehi sem talál kivetnivalót. A metódus lényege, hogy a bírálati szempontok között vannak objektív és szubjektív kritériumok (előbbi például az állatlétszám, vagy az a tény, hogy fiatal gazda-e a pályázó, utóbbi pedig az üzleti terv, amelyre önmagában az összes pont 40 százaléka adható), és a bemutatott adatsorok szerint a nyertesek igen nagy hányada a szubjektív, tehát utólag nem megfogható elemekre kapott kiemelkedő pontszámmal győzött. Az LMP mindenesetre kikérte a Kehitől a hortobágyi földpályázatok vizsgálatának eredményét, arra az ombudsmani állásfoglalásra hivatkozva, amely szerint a hivatal vizsgálati jelentései nyilvánosak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.