galéria megtekintése

Csak nem akar fehéredni a gazdaság

Az írás a Népszabadság
2014. 05. 22. számában
jelent meg.


F. Szabó Emese
Népszabadság

Valami nem stimmel az áfabevételekkel. Az államkincstár első háromhavi adatai alapján – az áprilisi számok még nem ismertek – gyakorlatilag nem folyt be több áfa a költségvetésbe, mint 2012-ben. A plusz mindössze nyolcmilliárd forint, ami – kiindulva abból, hogy 200 milliárd forinttal a tavalyi fölé lett lőve az idei bevételi terv – időarányosan is csak cipőkanállal megfelelő. Ezzel nem is lenne gond, ha időközben nem állt volna hadrendbe százezer pénztárgép, amely forgalmi és egyéb adatokat küldözget az adóhatóság számára.

A Nemzetgazda sági Minisztérium egy hónapja tett nyilatkozata alapján tavaly április és december vége között 175 milliárd forinttal több bevételről számoltak be a kiskereskedők, vagyis a kasszák valóban elkezdték fehéríteni a gazdaságot. A többletbevétel ugyanakkor vagy fehéredésből származik, vagy nem. A plusz származhat a statisztikai módszertan megváltoztatásából is, amely a trafikok forgalmára új szisztémát dolgozott ki, így ezt a bolti kiskeradatokkal összemosva szép kis fogyasztásbővülésnek, bevételnövekedésnek lehet betudni.

Varga Mihály a százezredik online pénztárgép üzemeltetőjével
Varga Mihály a százezredik online pénztárgép üzemeltetőjével
M. Schmidt János

Vagyis a pluszbevétel vagy fehéredésből jött össze – de akkor fikarcnyit sem bővült a fogyasztás, csak a hazavitt tétel be lett ütve a gépbe –, vagy forgalomnövekedésből, ám ez esetben nem játszik komoly szerepet a fehéredés. Mindezeken túl, ha azt feltételezzük, hogy valóban volt 175 milliárd forint bevételi többlet, és az valóban a fehéredésre vezethető vissza, akkor ennek az idei számokban is szépen meg kellene mutatkoznia. Mivel tavaly év elején még a fű sem nőtt a pénztárgépek körül, az azóta beindult fehéredésnek már szükségszerűen látszódnia kellene az összehasonlításban.

 

Ehhez képest az idei első háromhavi adat nem mutat semmi effélét, sőt legjobb esetben is csak a tavalyi szint megtartását. Tavaly a kormány a pénztárgépek bekötésétől 95 milliárd forint pluszbevételt várt, amelyből végül kimutathatatlan összeg jött be – a 2013-as tervhez képest kövér 150 milliárdos mínuszt mutatott a tényleges bevétel. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csak az év utolsó hónapjaiban mondta ki: nem fog jelentős összeg befolyni a fehéredésből 2013-ban a csúszások és a nyögvenyelős átállás miatt. Idénre 200 milliárdos plusszal számol a költségvetés, ami javarészt a tavalyi bukta visszaszedése lesz.

Ebbe a pluszba nyilván beleszámolták a gazdasági növekedés és a fogyasztásbővülés hatását is, kérdés azonban, hogy mennyi remélhető a kasszák miatti tisztulásból. Mivel már elég sok, a 190-ből százezer kassza ki lett cserélve, adná magát, hogy több legyen emiatt az áfa is –a 95 milliárdból kiindulva ez önmagában hozna havonta majd tízmilliárdot, vagyis az egyéb tényezőkkel együtt háromhavi szinten jelentős bővülésnek kellene látszania. Akár a több tízmilliárd forint sem volna túlzó, hiszen a fehéredés hozna többmint húszat, a többit meg a szárnyaló gazdaság. Ehhez képest annyi bővülés sem tapasztalható három hónap alatt, mint amennyi havi szinten elvárható lenne.

A magyarázat az lehet, hogy aki gyorsan és gond nélkül lecserélte a kasszáját, valószínűleg egyébként is szabályosan – vagy többnyire úgy – működött, vagyis nem jelenik meg nála brutális többlet. Az pedig, aki az elmúlt éveket áfaügyletekkel töltötte, és amit lehetett, számla nélkül adott, vett, most nem fog sietni az átállással. Mivel a jogszabályban nincs benne, hogy ténylegesen mikorra kell minden gépet lecserélni, csak a kedvezmény igénybevételéhez kapcsoltak jogvesztő határidőt, a legdurvább trükközők ezt valószínűleg addig húzzák, amíg lehet. Ez lapunk korábbi megállapítása alapján addig tart, amíg a kasszát le nem szállítják – de a megrendelés és a leszállítás között akármennyi idő eltelhet.

Ez a végtelenségig nem húzható persze, de az áfával ügyeskedőknek adhat időt arra, hogy újabb üzleten törjék a fejüket. Az év vége felé reálisan várható, hogy a többség át fog állni, ami jelentősebb felfutást eredményezhet az áfabevételekben. Ez azonban azt jelenti, hogy az eredeti tervekhez képest nem 2013-ban, hanem csak 2015 elejére alakul ki a fegyelmezettebb áfafizetés. A trükközők lassú kasszacseréje az adóhatóság munkáját is hátráltatja, hiszen a pontos állapotfelmérés és hatékony ellenőrzési munka épp az adatot nem szolgáltatóknál nem működik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.