Az írás a Népszabadság
2014. 04. 24. számában
jelent meg.
A Borgman Alex van Warmerdam provokációja.
Az első lépést még viszonylag könnyű megtenni: a rutinos mozinéző követni tudja a cselekményt.
Adott egy fegyveresekből álló társaság – köztük egy katolikus pap –, amely végezni akar Borgmannal és társaival, akik az erdőben a föld alatt laknak. A terv meghiúsul, Borgman megmenekül, és elvetődik egy felső középosztálybeli holland mintacsaládhoz.
 |
| Jan Bijvoet Borgman szerepében: sosem fogjuk tudni eldönteni, hogy kedvelni kellene-e őt vagy inkább gyűlölni |
Hívatlan vendégből gyorsan átalakul kegyelmet nem ismerő játékossá: pszichológiai manipulációval és terrorral porig rombol mindent. Dogmákat, szabályokat, értéket és nem utolsósorban magát az életet.
Ember legyen a talpán – akár néző, akár kritikus –, aki dekódolni tudja az egyszerűnek tűnő sztori dramaturgiai alapjait és struktúráját. Warmerdam minden lehetséges szabályt és klisét figyelmen kívül hagyott. A thriller és a dráma műfaját atomjaira robbantja és a sci-fikre jellemző játékossággal értelmez újra mindent kényekedve szerint.
Amint a dramaturgiai elemző észrevesz valami szabályszerűséget, az a következő jelenetben már nem érvényes. A rendező világában képtelenség megállapítani, mi a fekete, mi a fehér, mi a jó, mi a rossz. Borgman és csapata: angyalok vagy démonok? Azok, akikkel céltudatosan végeznek, megérdemlik sorsukat, vagy ördögi erők áldozatai?
Tessék értelmezni például azt, hogy amikor Borgman az általa meggyilkolt kertész helyére akar lépni, előbb mindenféle bőrszínű és nációjú embert küld be maga helyett. A családfő pedig rasszizmusából adódóan elküldi mindegyiket.
Aztán jön egy „nem leszervezett”, tisztességes ember is a hirdetésre, de mielőtt a házhoz érne, brutálisan megverik, majd a családból az egyik kislány végez vele úgy, hogy a fejére dob egy óriási követ.
Koromfekete humor itatja át ezt a művet, melynek célja nem lehet más, mint a kegyetlen emberi természet ábrázolása. Amilyenek az emberek, olyanok angyalaik/démonjaik is: bestiálisak. De stílusosan azok, művészei az élet kioltásának.
A Borgman bizarr összetevőit még összeszedni sem könnyű. Mondhatnánk azt, különféle társadalmi rétegek csapnak össze: gazdagok szegényekkel, vezetők vezetettekkel, de ez is fals értelmezéshez vezetne.
Még a hamleti utalás sem egyértelmű: Shakespeare-nél a testvérgyilkos Claudius magára ismer a színészek játékában, Warmerdamnál a színház a filmben-játék során nincs „lelki ráébredés”.
Számos újranézés és az értelmezési kísérleteim sikertelensége után azt kell mondanom: a Borgman besorolhatatlanul egyedi film. Veszélyes pasas ez az Alex van Warmerdam, aki ilyet tud, arra muszáj odafigyelni. Különösen, hogy a Borgmannal kiütéssel győzött.
Borgman
Forgalmazza a Mozinet
