|
Lear Király a Nemzeti Színházban, 2010.
Kocsis Zoltán / Népszabadság/archív |
A következő évben bemutatott Lear királyt is németből fordította Vajda Péter. Állítólag azért ezeket a német verziókat használták,mert kevésbé voltak „véresek”, mint az eredetik. A makrancost a Lear, a Hamlet, A velencei kalmár, majd a Coriolanus követte. A III. Richárd magyarországi bemutatója 1843. április elsején volt a Nemzetiben – Lendvay Márton jutalomjátékaként. Lendvay után Egressy Gábor is eljátszotta ezt a szerepet. Egressy és Lendvay párviadala egyedülálló a magyar színjátszásban, bár Gajdó szerint kevés olyan kísérlete volt Egressynek, amelyben annyira elmarasztalta a kritika, mint III. Richárdként. Petőfi Sándor ugyanakkor Egressy szerepépítését hosszú bírálatban méltatta, bár ezt az írást úgy tartják számon, hogy a barát részlehajlásából született.
Ivánfi Jenő is híres III. Richárd volt; Gajdó szerint egy fotón jól látszik Ivánfi púpja, ferde tartása (igaz, támasztékok segítették a színészt, nehogy bemozduljon a fotózáson, majd a mankókat később kiretusálták a képből). Ivánfiéhoz csak Ódry Árpád Richárdja mérhető; ebből fennmaradt egy rövid filmrészlet, amely nyomán többen azt állították: Ódry Ivánfit másolta.
|
Lear király a Nemzeti Színházban 2007.
Szabó Bernadett / Népszabadság/archív |
Lendvay, Egressy, Tóth Imre, Gyenes László, Ivánfi Jenő, Ódry Árpád mellett híres III. Richárd volt Major Tamás. 1947-ben játszotta a Nemzetiben, Nádasdy Kálmán rendezésében, majd ’55-ben, a felújítás alkalmával. Révai József népművelési miniszter hangsúlyozta, hogy ne aktualizáljon a színház. Majornak nem volt se Hitler-, se Mussolini-maszkja; azt nyilatkozta, hogy a zsarnokok abban különböznek Richárdtól, hogy kevésbé tehetségesek. A történelem azonban közbeszólt, s egészen másképpen lett aktuális az előadás 1955-ben, a mű felújításakor: a közönség reakciója tette azzá. Ahol csak mód nyílt rá, szinte szétverték a színházat, kivált akkor, amikor Baló Elemér mint írnok kiment az előre elkészített ítélettel.
A színészi szerepálmok között (már akinek van ilyen) többnyire előfordul egy-egy Shakespeare-alak. A fiataloknak „kötelező” a Rómeó és Júlia, bár a híres alakítások kapcsán nem kimondottan fiatal színészek szerelmespárjai jutnak eszünkbe (például: Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán). A Nemzeti 1844-ben mutatta be a Rómeót; polgári szomorújátékként adták elő, picit módosított verzióban: a drámai hatás fokozása érdekében módosították a végét. Rómeó és Júlia a halál előtt még beszél egymással, és a két család egyáltalán nem békül ki. A pesti Nemzeti bemutatóján Gondol Dániel fordítását használták. A műből részleteket fordított Petőfi Sándor, Arany János, Vörösmarty Mihály és Győry Vilmos. A darab XX. századi fordítója Kosztolányi Dezső és Mészöly Dezső volt.
|
Makrancos Kata előadás a Vígszínházban, 2012.
Reviczky Zsolt / Népszabadság |
Shakespeare darabjai állandóan repertoáron vannak. Kiemelkedő Hamletként emlegetik Gábor Miklóst, Othellóként Bessenyei Ferencet, Lear királyként Básti Lajost. Olyan magyar rendező is volt, aki egymás utáni napokon vitte színre a IV. Henrik első és második részét: Zsámbéki Gábor.
A közelmúlt egyik kultikusnak számító Shakespeare-előadása az úgynevezett „hintás” Szentivánéji álom volt, a Bárka Színház alakuló előadása.
Mennyit bír a Hamlet?
|
Hamlet három főre szűkítve - a Krétakör utazó előadása
Reviczky Zsolt / Népszabadság |
„Ezt már nem bírja el a darab”, szokták mondani olyankor, amikor a rendező meglepő fordulatokat épít bele az értelmezésbe. Két szerző azonban biztos van a világirodalomban, aki végtelen teherbírású és szakítószilárdságú életművet hagyott hátra: Shakespeare mellett Moliere a másik. Magyarázat is akad erre: két aktív, mondhatni „all-round” színházcsinálóról (igazgatóról, színészről, rendezőről) lévén szó, ők aztán lazán kezelték a színház templomjellegét.
És nyomukban rugalmasan bánnak a művekkel a legjobb rendezők is; a legnagyobb kihívást föltehetőleg a Hamlet jelenti.
A litván Nekrosius világot járt Hamletjében – melynek címszerepét egyébként Andrius Mamontovas rockzenész és dalszerző játszotta – a játéktér közepe felett egy óriási jéghasáb lóg, melyből lassan csepeg a víz. És mire Hamlet a nagymonológhoz ér, amelyet a jéghasáb alá állva mond el, a szaporán olvadó jég a szó szoros értelmében lemossa róla a papírszerű anyagból készült inget – ami nem üres ötlet, hanem a koncepció része. Ráadásul a monológ legvégén le is zuhan a hasáb és szilánkokra törik a padlón.
Alföldi Róbert nemzetis rendezésében a nézőtér széksorai közt játszanak a színészek. A rejtőzködés-leselkedéshallgatózás vezérmotívuma kiegészül a közönség nézőpontjával: látjuk, amint Claudius megerőszakolja Ophéliát, akinek ilyenformán még súlyosabb, személyes „oka” is van a megőrülésre. És látjuk azt is, amint Gertrud – némán, arcjátékkal, hisz szövege nincs rá – ugyancsak észreveszi ezt az intermezzót, és rájön, hogy Claudius alaposan becsapta őt.
A Krétakör Hamletjét, Schilling Árpád rendezését egyszerűen nem lehet levenni a műsorról, noha a színház, eredeti formájában legalábbis, régóta megszűnt. De a Hamlet változatlanul járja az országot és a világot; Rába Roland, Gyabronka József és Nagy Zsolt játsszák az összes szerepet, egymás szájába adják tovább a szót, olykor megállítva a shakespeare-i szöveget, megszólítva a közönséget, és így fonódik egymásba szöveg és értelmezés. Mint a siker formája és mértéke mutatja, ugyancsak világosan.
|
Szentivánéji álom a Bárka Színházban, 2006.
Kovács Bence / Népszabadság/archív |
Robert Wilson a berlini Hebbel Színházban a „hamletséget” játszotta el: másfél órában egy Hamlet-monológot.
Fekete és üres térben, maga is feketében a darab legvégéről kezdi; „ha volna még időm”, ezek az első szavai, és nemcsak Hamlet, hanem a többiek szövegéből is bőségesen merít. A „hamletség” univerzumát játssza el, sok zenével és kevés kellékkel; a Claudius-jelenetben –„Most megtehetném, top! Imádkozik!” – egy fekete függönyt húz be, és hol elé, hol mögé ugorva, suttogva és kukucskálva játssza el, hogy mögötte ott térdel Claudius. Rezignált értelmezése a hamleti beletörődésről megrendítő előadás volt.
Peter Brook úgy gondolta: a Hamlet csöppet sem politikus darab. A szöveget is alaposan átrendezte a 2000-ben, a párizsi Bouffes de Nordban bemutatott előadásban. A nyolc színészre és egy muzsikusra adaptált kamaraverzióban (két és fél óra volt egyben) – amelyet a hámló vakolatú színházban egy nagy vörös szőnyegen játszottak, ennyi volt a díszlet – Fortinbras sincsen, és az előadás vége a darab legelső mondata: „Ki az?”
Az Örkény Színházban néhány hete bemutatott Hamlet – Bagossy László rendezése – egy stadion lelátóján játszódik…
Az adatbázis szerint több mint ezer alkalommal tűztek műsorra Shakes peare-fordítást a magyar nyelvű színházakban. Arany Jánostól Petőfi Sándoron át Weöres Sándorig a legnagyobb magyar költők fordítottak Shakespeare-t; a legtöbb mű magyar szövege Mészöly Dezsőhöz, Szász Károlyhoz és Vas Istvánhoz köthető. Az utóbbi időben – a színházak felkérésére – Nádasdy Ádám költő fordítja mai magyarra Shakespeare-t, ezeket a szövegeket már három kötetben publikálta.
