galéria megtekintése

Szabadság tér: a polgári engedetlenség sem kizárt

Tizenegyedik alkalommal is elbontották a kordont

20 komment


Czene Gábor

Folytatódott a tiltakozás a kormány sasos-arkangyalos megszállási emlékműve ellen. Szerda kora este ismét több százan gyűltek össze a Szabadság téren.

Márton László író mélységesen sértőnek nevezte, hogy a demonstrálókkal kapcsolatban némelyek a „hisztéria” kifejezést használják. Felidézte személyes élményeit a vészkorszakból, majd kijelentette: ha lenne megfelelő szervezet, akkor Gábriel arkangyal nevében feljelentést tenne a csaló ellen, aki ilyen emlékművet akar építeni a Szabadság téren.

1956-ban Márton László úgy döntött, hogy elhagyja Magyarországot. Már külföldön volt, amikor Mécs Imrét és társait bebörtönözték. Akkor úgy érezte, abban a cellában lenne a helye, ahol ők ülnek. Most szívesen vesz részt a kordonbontásban – utalt az író arra, hogy Mécs Imrével szemben rendőrségi eljárás indult.

Tizenegyedik alkalommal is elbontották a kordont - Reviczky Zsolt / Népszabadság

 

Másokhoz hasonlóan így járt Pásztor Tibor szocialista önkormányzati képviselő is, aki közölte, hogy bűnöző vált belőle. Ehhez elég volt annyit tennie, hogy a kordont borító fólián kifejtette a véleményét. Nem kell sokat várni, hogy ennek a rendszernek is vége legyen – mondta.

Kollégánk, Hajba Ferenc tudósításából idézett Áron László színész. A cikk arról a jó példaként felhozott német kezdeményezésről számol be, hogy együtt menetelnek az elkövetők és az áldozatok.

Az egyik szervező, Zoltai Andrea külön köszöntött egy házaspárt: az idős emberek a holokauszt túlélői. Nem szeretnének felszólalni, de mindennap eljönnek a Szabadság térre.

Folytatódott a tiltakozás a kormány sasos-arkangyalos megszállási emlékműve ellen – Reviczky Zsolt / Népszabadság

A beszédek után az történt, ami újabban történni szokott. A demonstrálók szétszerelték a kordont, immáron tizenegyedik alkalommal.

Elképzelhető, hogy a tiltakozók a későbbiekben a polgári engedetlenség eszközéhez nyúlnak. Előző nap szórólapot osztottak szét a jelenlévők között, amely a polgári engedetlenség fogalmáról és lehetséges jogi következményeiről adott tájékoztatást. A szervezők szerda este megbeszélésre hívták azokat, akik elvileg hajlandóak lennének részt venni egy ilyen akcióban.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.