galéria megtekintése

Húsz éve érkeznek a sztárok Budapestre

0 komment


B. Zs.

A 12 éves Borbély Csaba bűvészmutatványaival melegítették be a sajtó képviselőit a 11. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivált beharangozó sajtótájékoztatón. Ezután a Silver Power magyar erőemelő páros és a The Gerlings kolumbiai csoport magasdrót számát kapták ízelítőnek a megjelent újságírók.

A január 7–11. közötti rendezvény a világ öt legrangosabb fesztiváljának egyike, jelentette ki Fekete Péter, a Magyar Cirkusz és Varieté Kht. (Maciva) igazgatója. A zsűribe a szakma legjobbjait kérték fel. Többek közt Charlie Chaplin fia, Eugene Chaplin, valamint a Pueblai Egyetem Cirkuszi Tanszékének, a Krone Cirkusz, a Rigas Cirks, valamint a Royal Theatre Carré igazgatója dönt arról, ki kapja 2016-ban a fesztivál arany-, ezüst- és bronzfokozatú díjait.

Borbély Csaba
Fotó: Urbán Ádám

Az induló művészek több produkcióját is megtekinti a zsűri, a küzdelem pedig az igazgató megfogalmazása szerint vérre megy, hiszen „aki hazaviszi a díjat, annak könnyebb az élete. Könnyebben kap munkát a világ bármelyik cirkuszában”.

 

A fesztiváldíjak mellett a zsűri tagjai maguk is hoznak különdíjakat, amelyek mellé több hónapos szerződés is jár. – A fesztivál célja, hogy idehozza a világ csodáit, és  megmutassa a világnak, milyen csodák vannak Magyarországon – magyarázza a Maciva direktora.

A jövőre fennállásának huszadik évét ünneplő fesztivál mellett szó esett a negyvenéves épület felújításáról, illetve egy esetleges új Cirkuszművészeti Központról, amelyben a Fővárosi Nagycirkusz mellett helyet kapna az artistaképző, egy múzeum és egy tudománytár is.

Fotó: Urbán Ádám

– A jelenlegi épület beszűkült, nincs színpadtechnika – mondja Fekete. – A számok közti átállás bonyolult, ami amellett, hogy sok munkával jár, megtöri a nézők katarzisélményét. A nagyobb helyigénnyel rendelkező levegőmutatványok például már nem férnek be a jelenlegi épületbe.

Az intézmény új helyéről még nem született döntés, így a költségvetésről és a finanszírozásról sem tudott konkrétumokkal szolgálni a miniszteri biztos, az információgyűjtés és a tervezés megkezdődött. Utóbbi eredményét szilvesztertől a cirkusz földszintjén a közönség is megtekintheti. Rendhagyó módon a cirkuszt nem karácsonyra csomagolják be, hanem szilveszterre, amikor az egész épületet beborító vászonra vetítik ki az új cirkusz látványtervét. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.