A Durand-Ruel kiváló ízlését tükröző szépséges vásznak közé tartozik Monet 1871-es A Temze Westminsternél és az 1873-as Vasúti híd című alkotása, számos Renoir-festmény, például a Vidéki tánc (1883) vagy Mademoiselle Legrand portréja (1875) és több Pissarro, mint a Sydenhami fasor (1871).
A párizsi–londoni–philadelphiai kurátorcsapat bravúrjaként értékelhető, hogy egy fedél alatt tudta egyesíteni Monet öt Nyárfa-festményét a Tate Britainből, a philadelphiai Museum of Artból, a koppenhágai Ny Carlsberg Glyptotékből, a párizsi Musée D’Orsay-ból és a National Gallery gyűjteményéből.
Ami a galéria és partnerei vállalkozását igazán izgalmassá teszi, az Paul Durand-Ruel életének és pályafutásának sztorija. Teremről teremre haladva egyértelművé válik, milyen sokat köszönhettek neki az impresszionista festők, akiknek műveiért ma összetörik magukat a tehetős gyűjtők, de Durand-Ruel 1860 és 1913 közötti aktív tevékenysége idején ki voltak téve az establishment elutasításának. Sem a nagy nyilvánosság előtti megjelenésre, sem vásznaik értékesítésére nem volt reményük.
A párizsi műkereskedő kitartóan kereste számukra a bemutatkozás lehetőségét, új piacokat fedezett fel műveiknek, és mindeközben párizsi és nemzetközi galériák felállításával, újszerű módszerekkel: kiállítótermekbe szervezett előadásokkal és illusztrált műkritikákkal megteremtette a modern professzionális műkincskereskedés gyakorlatát. Ahogy Camille Pissarro 1892-ben fogalmazott: „Te voltál az első, aki támogatott minket és az első, aki küzdött értünk”.
|
Renoir: Paul Durand-Ruel (1910)
Fotó: National Gallery, London |
Durand-Ruel becsvágya megértését rögtön az első terem segíti, felidézve a Rue de Rome-on található elegáns otthonát, egyben nem hivatalos „galériáját”, ahová meginvitálta a potenciális ügyfeleket. Emberi nagyságát jelzi, hogy felesége nagyon korai halála után egyedül nevelte fel öt gyermekét, akiknek képmása Renoir ábrázolásaiban látható a National Galleryben. 1882-es beköltözésekor Monet-t kérte fel a „grand salon” dizájnjára, melynek látványos eredménye a most Londonba telepített francia ajtót díszítő hat festett virág- és gyümölcstáblakép.
A kiállításon megelevenednek az 1888-as New York-i és az 1905-ös londoni impresszionista tárlat emlékei. Durand-Ruel háromszáz festménnyel érkezett New Yorkba, ahol nagy kritikai, kisebb kereskedelmi sikert ért el, de elnyerte a gazdag amerikai gyűjtők bizalmát és megbízását. Az akkor a Grafton Galleries-ben megrendezett, 315 alkotást bemutató show az impresszionista festészet mindmáig legjelentősebb megjelenésének számít. A mozgalom történetét áttekintő összeállítás művészeti diadalnak, de üzleti kudarcnak bizonyult, mert mindössze 13 alkotás kelt el.
