Mor nagykövetsége alatt Izrael állandó szereplője lett a budapesti könyvfesztiválnak, minden évben megrendezik az izraeli filmhetet, ahová izgalmas filmeket hoznak. Rendszeresek a tudósok közötti találkozók. A nagykövet kifejezetten fontosnak tartja, hogy a magyar publikum kapcsolatba kerüljön az izraeli kultúra arab szeletével is: filmesek mellett legutóbb a verseskötet bemutatójára egy izraeli arab poétát is meghívott.
A hatvanéves férfi kisportolt, katonás alkat, mondja is, hogy nehezen hiszik el: egész életét polgári külügyi tisztviselőként töltötte. Miért választotta ezt a pályát? 1978-ban, amikor leszerelt a hadseregtől, az ország elszigetelt volt, kevés helyre lehetett utazni – meséli. Ő pedig nagyon vágyott erre. Mielőtt beiratkozott volna politikai tudományok szakra a tel-avivi egyetemen, egy évet utazgatott: Amerikába ment, több nyugat-európai országot bejárt. Az egyetemen a külügyminisztérium hirdetményben keresett gyakornokokat. Jelentkezett.
Fiatal diplomataként, fiatal férjként és apaként a nyugat-afrikai Libériába küldték. Nem sokat tudott róla. Amikor két év minisztériumi munka után Orával, feleségével közölte, hová utaznak, a világatlaszban keresték meg első állomáshelyüket, Monroviát. A fia másfél, a kislánya három és fél éves volt. (Félmondatban büszkélkedik, hogy a lánya nemrég nagyapává tette őt.)
Libériában akkor épp stabil volt a helyzet: egy államcsíny és egy polgárháború közötti békés szakasz pár éve. – Harmincöt év alatt másztam fel a karrierlétrán – jellemzi szakmai pályáját, amely alatt az Egyesült Államoktól Kínáig volt diplomata, kétszer is dolgozott Németországban – először Bonnban, majd az egyesült ország fővárosában, Berlinben. Németül már gyakorló diplomataként tanult meg. A magyarral is próbálkozott, mentegetőzik, de ezt feladta. Ennyire intenzív és mozgalmas munka mellett ez a feladat aligha kivitelezhető.– Izraelnek, amely 68 éves állam, nincsenek diplomáciai hagyományai – mondja. – Mi nem örökölhettük a rutint, amely a régi hatalmak külügyi hivatalaiban megőrződött. Nekünk nem volt alkalmunk pezsgőzésre, a lovaspólóra – magyarázza. Az izraeli diplomácia, akárcsak az állam, civil alapokból épült ki. Amikor először hallotta, hogy „excellenciád”, körbenézett, kihez is szólnak. – Az izraeli külügyi szolgálat olyan, mint a hadseregünk: tükrözi a társadalmat – állítja. Mor azt mondja, hogy az ő diplomáciai testületük is változik. Egyre több benne az izraeli arab, a drúz, a nő, a vallásos zsidó. (Ezen nem ultraortodox hívőt kell érteni.)
Viszont nagyon jól megtanulta Magyarországot, barátságokat kötött, s közben megpróbálta a maga életét is élni. Nem említ neveket, de nyomatékosítja, hogy sok tartós barátja lett a legkülönbözőbb körökből az elmúlt öt évben. Mor megszerette a magyarokat. Kedves, sőt, udvarias embereknek tart minket. Engem megdöbbentett, ahogy elmesélte, hogy mennyire sok előzékeny gesztussal találkozik autóvezetés közben. Az izraeli utak erőszakos hisztériájával összevetve ez szerinte közlekedési paradicsom. Mikor kételkedve ingatom a fejem, azt mondja, persze őrültek mindenütt vannak. De a magyarokat tehetségesnek, műveltnek ismerte meg, s az különösen jó hatással volt rá, hogy akárhányszor ellátogatott egy iskolába, ott a találkozón verset is szavaltak. A magyarok minden lehetséges Nobel-díjat megkaptak – kivéve a békedíjat korrigálja magát. De hát itt nincs háború!
A konyhával nincs kibékülve: olyan jó, hogy az már rossz. A nagykövet vigyáz a kondíciójára. Körbekerékpározta kétszer a Velencei-tavat, eltaposott Tatára egy jó vacsora kedvéért, és átúszta (oda-vissza) a Balatont. – Ez az igazi hungarikum! – lelkesedik. – Az élet fantasztikus, a legjobbakat akarom kihozni belőle – tesz aztán egy vallomást.
Mennyire lehetséges ez valakinek, aki szigorú biztonsági védelem alatt áll? Ez nehézséget okoz – ismeri be. Izrael nagykövete az államot testesíti meg. Egy merénylet, támadás súlyos következményekkel járhat. A londoni nagykövetük elleni merényletkísérlet után kezdődött az első libanoni háború – magyarázza. De a szigorú védelem véget ér a hazafelé tartó repülőúton. Hozzáteszi, hogy a biztonságára őrködő szakemberek mennyire profik, s hogy nem akadályozzák a nagykövet magánéletét. A magyar szervek is segítik ezt, amiért külön hálásak – nyomatékosítja.
Visszatérve az ötödik éve tartó magyarországi küldetésre, megjegyzem, hogy tudomásom szerint ő lehet hazája első olyan nagykövete, akinek nincsenek magyarországi rokoni kötődései. Nem tudja, miért épp őt választották, akinek az apja Romániából, édesanyja Lengyelországból vándorolt Izraelbe. De ma már úgy gondolja, hogy ez inkább előnyös volt a munkája szempontjából. Nem zavarták olyan szálak, elkötelezettségek, előítéletek, amelyek esetleg meglettek volna, ha a nagymamája itt születik. Fontosnak tartotta ezzel együtt, hogy menedzselje a bonyolult viszonyt, amely Izrael, a magyar állam és a magyar zsidóság háromszögében történik. Amikor Magyarországra jött, két (jelképes) fejfedőt hozott magával: a nagyköveti cilindert és a zsidó hitéletben hordott sapkát, a kapedlit. Ez, mondja, arról szól, hogy a zsidó közösségekkel értelemszerűen kiemelt kapcsolatot akart fenntartani.
Amit Mor az elmúlt évek alatt a legkevésbé sem titkolt. Akármennyire igyekezett is, nem kerülhette el időnként az összeütközéseket. Így például, amikor szót emelt egy megszállottan zsidózó tévés műsorvezető állami kitüntetése ellen. Vagy amikor figyelmeztetett, hogy a Horthy-kor rehabilitálását celebrálva elkötelezett antiszemitákat állítanak be makulátlan történelmi figurának. Legutóbb a szentendrei turulállítás miatti tiltakozás ürügyén jelent meg antiszemita felirat a kisvárosban. Mor felhívta a polgármestert, akinek városában egy feliraton Izraelbe irányították azokat, akiknek nem tetszik a legutóbbi turulszobor.
|
| Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság |
Igyekszik a dolgok mélyére is nézni. Tisztában van a jelképek üzenetével is, olvasásra ajánlja Marsovszky Magdolna cikkeit a turulkultuszról. Amikor felemelte a hangját a magyarországi antiszemitizmus ellen, akkor azt nem a magyarországi zsidó szervezetek helyett tette – mondja. Felhozza a világszerte elhíresült esetet, amikor Gyöngyösi Márton Jobbik-képviselő felszólította a magyar kormányt: mérje fel, hogy a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki „bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára”. Gyöngyösi később visszakozott azzal, hogy csak a parlamentben ülő izraeli-magyar kettős állampolgárokat kellene felmérni.
Ilyen esetekben és számos más alkalommal, miközben felszólalt az antiszemita mocsok ellen, aláhúzta: a magyar zsidók, miközben erős érzelmi kapocs fűzi őket Izraelhez, elsősorban magyarok. A kiemelt kapcsolat a nagykövetség és a zsidó szervezetek között a kölcsönös érzelmi viszonyra reflektál. Nem zavarták olyan elkötelezettségek, előítéletek, amelyek meglettek volna, ha a nagymamája itt születik. Fontosnak tartotta, hogy menedzselje a bonyolult viszonyt, amely Izrael, a magyar állam és a magyar zsidóság háromszögében történik.
