galéria megtekintése

Frizsider + szocializmus

11 komment


Berkó Pál

Emlékeznek még a Fővárosi Vízművek hajdani reklámfilmjére? Gatyarohasztó nyárban a feleség dinnyével kedveskedik az urának, s hogy behűtse, folyatja rá a konyhai csapból a vizet. Amikor a hazaérkező férjét a meglepetéshez kíséri, az elzárja a vizet, és ennyit mond a vízpazarló kényszermegoldás láttán: Dinnye!

Pedig általánosan elfogadott módszer volt ez, hiszen az élelmiszer-tartósítás sokáig igazi művészet volt ebben a hazában. A klasszikus középkori technikákon – a sózáson, füstölésen és a zsírjára való lesütésen – átesett húsáruk éveit a szerény méretű, jéggel etetett hűtőszekrények kora váltotta fel. Fél Budapest fülelt, mikor hangzik fel az utcán a semmi mással össze nem téveszthető óbégatás: „Jeeegeees..."

Szépséghibás, de legalább kapható
Szépséghibás, de legalább kapható
Erdei Katalin / Népszabadság/archív

Akkor aztán cekkert ragadott és rohant, aki a családban éppen hadra fogható volt – jégért. Télen még istenes volt, hiszen a kóbor macskák örömére a gangokon a fal mellett sorakoztak szépen a lábosok, fazekak, de a nyár megoldhatatlan feladat elé állította a háziasszonyokat. Mai ésszel felfoghatatlan, hiszen a hűtőszekrény akkor már rég fel volt találva, de – mint annyi más – ez is hiánycikk volt. (A korabeli párthatározatok szóhasználatával élve: ipari termelésünk bizonyos árucikkeknél még nem képes lépést tartani a lakosság megnövekedett igényeivel.)

 

A harmincas évek közepén Csepelen már gyártott a Weiss Manfréd Művek gáz- és elektromos üzemű hűtőszekrényeket, az 50-es évek végétől pedig a jászberényi gyár, a későbbi Lehel is, amely a 1970-es évek elején már évi 280 ezer darabot szállított az áruházakba, a Keravill szaküzleteibe és külföldre – mégis kevés volt. Így vált hazánk a meleg sörök és a megbuggyant levesek országává. (Már ha éppen volt sör – de erről sorozatunk korábbi részeiben már olvashattak szomorú visszaemlékezéseket.)

Pedig ez a pár évtized volt a magyar háztartások technikai kikupálódásának kora. A teknők szerepét átvették a keverőtárcsás mosógépek, a lábára erősített padlókefével szambázó nagymamáét a padlókefélőgép, a rádióhallgatásnak és a moziknak a tévézés üzent hadat, és ha befutott a rég várt szovjet vagy keletnémet szállítmány, a fél ország rohant Rakéta és Omega porszívóért. Merthogy a béketábor baráti segítségére ilyen tekintetben is bizton számíthattunk – igaz, nem ritkán fél éves késésekkel. Így ismerkedett meg a magyar nép a szovjet ipar – egyébként valóban tartós – remekeivel, a Minszk, a Csinár és a Szaratov típusú hűtőszekrényekkel. S hogy ezek valóban elnyűhetetlenek voltak, azt jelzi, hogy a javításukkal ma is foglalkoznak magukat hirdető iparosok.

Fotónk 1984 februárjának végén készült. Leértékelt – nyilván szépséghibás – hűtőket vizsgál ez a pár, kényelmesen, ráérősen. Kis híján ötévnyire vagyunk attól a jeles dátumtól, amikor majd megszűnik a keravillos eladónak odacsúsztatott ötvenesek, százasok kora. 1988. november 7-én – ha mond még valamit ez a dátum – az országhatártól Szombathelyig 12 kilométeres kocsisor állt, fél év múlva pedig, április 4-én – tudják: erről a napról és a felszabadulásról szólt az ének – félmillió honfitársunk járt videolejátszókért és hűtőládákért Ausztriában. Két nap alatt 50 milliárd forintnyi schillinget vertek el az osztrákok Szabolcsában lévő üzletekben. Szakértők szerint az így kiáramlott pénzzel már-már az ország fizetőképességét veszélyeztették. A magyar Gorenjékkel tette fel a koronát a frizsiderszocializmusra. Attól kezdve volt dögivel hűtő. Viszont a szocializmus lett elfogyóban.

A Képmentő rovat 2007 márciusa óta jelenik meg a Nolon és a lapban. A képeket Rédei Ferenc válogatja a Népszabadság gazdag fotóarchívumából.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.