Emlékeznek még a Fővárosi Vízművek hajdani reklámfilmjére? Gatyarohasztó nyárban a feleség dinnyével kedveskedik az urának, s hogy behűtse, folyatja rá a konyhai csapból a vizet. Amikor a hazaérkező férjét a meglepetéshez kíséri, az elzárja a vizet, és ennyit mond a vízpazarló kényszermegoldás láttán: Dinnye!
Pedig általánosan elfogadott módszer volt ez, hiszen az élelmiszer-tartósítás sokáig igazi művészet volt ebben a hazában. A klasszikus középkori technikákon – a sózáson, füstölésen és a zsírjára való lesütésen – átesett húsáruk éveit a szerény méretű, jéggel etetett hűtőszekrények kora váltotta fel. Fél Budapest fülelt, mikor hangzik fel az utcán a semmi mással össze nem téveszthető óbégatás: „Jeeegeees..."
 |
| Szépséghibás, de legalább kapható Erdei Katalin / Népszabadság/archív |
Akkor aztán cekkert ragadott és rohant, aki a családban éppen hadra fogható volt – jégért. Télen még istenes volt, hiszen a kóbor macskák örömére a gangokon a fal mellett sorakoztak szépen a lábosok, fazekak, de a nyár megoldhatatlan feladat elé állította a háziasszonyokat. Mai ésszel felfoghatatlan, hiszen a hűtőszekrény akkor már rég fel volt találva, de – mint annyi más – ez is hiánycikk volt. (A korabeli párthatározatok szóhasználatával élve: ipari termelésünk bizonyos árucikkeknél még nem képes lépést tartani a lakosság megnövekedett igényeivel.)
