galéria megtekintése

Bud Spencer, a buldózer

0 komment


Bárkay Tamás

Bud Spencer lett az est győztese a BÁV minapi második filmplakát aukcióján – rögzíthettük. Az árverés legfényesebb attrakciójaként felvezetett harmincéves Star Wars-plakát azonban csak kikiáltási árán ment al, már amennyiben persze a jutalékkal számolt 420 ezer forint az csak egy csak.

171 tételt bocsátott árverésre a BÁV szerdán, a lapunkban korábban már méltatott Badits Marcell gyűjtő hatalmas, magyar tárgyú kollekciójából. A belvárosi szalonban ezúttal 73 műtárgy váltott tulajdonost, nagyrészt kikiáltási áron, habár voltak egészen izgalmas licitek is.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Elsőként a Bujtor István-féle Pogány madonna (1981) grafikus promóciójáért szálltak versenybe az elkötelezettek, akik negyvenezer forintig tornázták fel a kikiáltási árat egymás rovására, majd jött a jókora Bud Spencer-széria, amelyből mindössze háromra nem volt kíváncsi senki.

 

Az Akit Bulldózernek hívtak című mozi plakátja (Hodosi Mária, 1983) az induló összeg több mint duplájáért, 32 ezer forintért, a 15 ezer forintért meghirdetett ...És megint dühbe jövünké (Révész-Wigner házaspár, 1981) 55 ezer forintért, az Én a vizilovakkal vagyok (Görög Lajos, 1987) és a Piedone Egyiptomban c. film (Kálmánchely Zoltán, 1981) a kikiáltási ár háromszorosáért kelt el.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Élénk érdeklődés közepette cserélt gazdát az 1976-os francia Edith Piaf-film plakátja (1976, Varga Győző), amelyet ugyancsak az induló ár szűk kétszereséért, 40 ezer forintért vittek haza, az András Ferenc által jegyzett, Cserhalmi György főszereplével forgatott Dögkeselyűhöz készített alkotás (Szyksznian Vanda, 1982), amelyre 25 ezer forintot kínáltak rá, az Egészséges erotika posztere (Dékány Péter, 1986), amelynek árát 15 ezerről 40 ezerre srófolták, és a Szörnyecskék című mozi, amelynek 12 ezer forintra tartott plakátját 28 ezer forintra.

A Máté András grafikájával készült Magánélet c. film (1964) 300 ezer forintra taksált plakátja kikiáltási áron ment el, csakúgy, mint az árverés legnagyobb szenzációja, a Jedi visszatér Herényi Tibor által jegyzett harmincéves filmplakát, amelyet 350 ezer forintra tartott a gazdája. (A hivatkozott összegekre jött még a BÁV jutaléka, amely a legutóbb említett mű esetében speciel 70 ezer forint volt).

Badits Marcell érdeklődésünkre elmondta: a Bud Spencerhez kapcsolt plakátok sikere nem lepi meg, mert a színész rajongótábora meglehetősen nagy. A nemzetközi gyűjtői körökben is súlyosan számon tartott Star Wars-kompozíció szerepléséről azt gondolja, hogy lehetett volna persze fényesebb, de nem érzi magát csalódottnak, mert a mű legalább itthon marad – magyar gyűjtő vette – és nem tűnik el egy amerikai raktár mélyén, mint a frigyláda a vonatkozó film végén.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Mindent egybevetve úgy látja, hogy jól hasítottak a honi grafikusok által jegyzett plakátok, ami megint csak azt bizonyítja, hogy az ország-világ változatlanul nagyra értékeli az eredetiséget és az egyediséget.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.