Azt hitték, fekete vagyok

– Így van, de épp ebben rejlik a maga bája. Ez minden bizonnyal a nyelvi magány miatt alakult ki. Amikor egy francia átmegy Belgiumba, nem igazán érzi, hogy bármi is megváltozott volna. Sőt, továbbmegyek: Marokkóban is azt fogja érezni, hogy Franciaország déli részén van. Az igazi határokat a beszélt nyelvek határozzák meg.

Jean-Jacques Annaud Reuters

– A diplomáciai érzéke igen kifinomult lehet: a Hét év Tibetben miatt kitiltották Kínából, most pedig odahívták forgatni. Hogy történt ez?

– Ez egy csodálatos történet. Először is: a keleti kultúrák mindig is vonzottak már egészen gyerekkorom óta, mindig izgatott az egzotikusság. Így, később filmesként is kerestem az adódó lehetőségeket. Az első A szerető volt, melyet Vietnámban forgattunk. Akkor még nem tudtam, hogy mi volt, ami akkor megfogott engem. Nem az építészet, nem a gasztronómia és nem is az emberek, hanem valami sokkal zsigeribb kötődést éreztem.

Aztán jött a Hét év Tibetben: a kínai kormány nagyon rosszul reagált arra, amikor megkerestem őket, hogy Tibetben forgatnék, így végül Argentínában vettük fel a jeleneteket. A premier után a Kína „hadüzenetet” küldött Brad Pittnek, a gyártó Sony-nak és nekem. Ez bosszantott, mert nem volt célom az ellenszegülés. Azt hittem, hogy egy életre az ellenségüknek fognak tekinteni. Aztán hét évvel ezelőtt betoppant egy kínai kormányküldöttség az irodámba. Félve válaszoltam igent arra a kérdésükre, hogy olvastam-e a Farkas Totem című regényt. Erre közölték, szeretnék, ha megrendezném, mert Kína pragmatikus és én kellek nekik. Említettem nekik a múltbeli esetet, erre

azt mondták, hogy sokkal jobb vagyok, mint egy amerikai. Ezzel meggyőztek.

– Na jó, de mégis csak egy kínai állami megrendelésről van szó. Gondolom, nyüzsögtek a kémek és a cenzorok a forgatáson.

– Erre is van egy jó anekdotám. Egyik nap felhív egy nagyon jó hongkongi barátom, aki az összes filmemet forgalmazta Ázsiában és azt tanácsolta, hogy önként mutassam meg a forgatókönyvet a cenzoroknak. Persze, ekkor még csak félig volt kész. Nem baj, mondta, utazzak oda.

Így tettem, majd két nap múlva egy levél fogadott, amelyben azt „javasolták”, hogy két jelenetet felejtsek el, mert túl „direkt” lenne a kínai nézőknek. De végül azt forgattam le, amit akartam és az állami emberek is csak egyszer látogatták meg a forgatást, azért, hogy szelfizzenek velem. Amikor elkészültem a vágott verzióval, beküldtük a filmet a cenzoroknak. Azt mondták, hogy menjek csak haza. Aggódni kezdtem, de azt mondták, imádják a filmet, csak a nemzet szó helyett inkább népet használjak. Illetve az egyik jelenetben szerintük kivillant a pásztorlány mellbimbója. Ezt nem is vettem észre, de szerencsére volt másik felvétel belőle. Később a premieren vállon veregetett a kulturális miniszter és mondta: ne aggódjak a box office miatt. Ilyet sem hallottam még olyan embertől, aki engem finanszíroz!

– A legkultikusabb filmje A rózsa neve. Igaz, hogy a stúdió ki akart szállni, amikor megtudták, hogy Sean Connery-t választotta főszereplőnek?

– Naivan álltam hozzá a filmhez: ötvenöt éves, ismeretlen és karizmatikus férfi színészt kerestem a főszerepre. Találtam karizmatikus színházi színészeket, akik nem voltak sztáralkatok. Aztán többször kirúgtam Connery ügynökét is, mert nem tartottam elképzelhetőnek, hogy a filozófus-oknyomozó karakter úgy nézzen ki, mint a 007-es ügynök.

Aztán egyszer csak rám törte az iroda ajtót Connery, és hát, baromira karizmatikus volt. Kérdés nélkül leült velem szemben a forgatókönyvvel a kezével és azt mondta: „Na figyelj, kölyök!” – és elkezdte olvasni. Tökéletes volt.

El kellett őt fogadnom. Később, amikor a Columbia Pictures elnöke fogadott és elmondtam neki, hogy Connery mellett döntöttem, elfehéredett az arca, mint egy kávéscsésze. Kikelt magából, hogy Connery egy seggfej és kutyaütő színész és jó úton haladok afelé, hogy tönkretegyem a karrierem. Ragaszkodtam a döntésemhez, így ők összetépték a szerződést és páros lábbal rúgtak ki. Majd egy évbe telt, mire sikerült új befektetőket találnunk.

– Nemes Jeles László előtt ön volt az utolsó, aki Oscart nyert elsőfilmesként 1977-ben a Fekete-fehér színesben című filmjével. Tényleg nem ment el a ceremóniára?

– Nem, édesdeden aludtam a párizsi ágyamban. Annak idején ismeretlen reklámrendező voltam. A média azzal volt tele, hogy a legjobb idegennyelvű film kategória tuti befutója a francia gyártású Sógorok, sógornők lesz. Én Elefántcsontpart színeiben indultam és a filmem óriásit bukott a francia mozikban. Észre sem vettek. Arthur Cohn,

a film svájci producere kifejezetten kérte, hogy ne menjek el az Oscar-gálára, mert ott mindenki azt hiszi rólam, hogy fekete vagyok és mindenki csalódna, ha kiderülne, hogy mégsem.

Hittem neki…, szóval, az Oscar éjszakáján jóízűen horkoltam, amikor megcsörrent a telefonom. A feleségem vette fel a kagylót, aki a Film Francois kritikusa volt akkoriban és mondta, hogy Cohn telefonált, hogy én kaptam az Oscart. Mivel ő vicces ember hírében állt, nem hittem neki. Majd később hívott a titkárnője is – neki sem hittem el. Akkoriban nem volt internet, így nem tudom ellenőrizni az információt. Aztán reggel hatkor meghallgattam a híreket: nemzeti gyászként értékelték, hogy a francia film elbukott az Oscaron egy ismeretlen elefántcsontparti művel szemben.

– Hol van most az Oscar-díja?

– Fogalmam sincs. Sosem láttam, sosem fogtam a kezemben. Cohn lenyúlta. Nem bánom, végül is ő fektetett pénzt a filmbe.

– Mikor jöttek rá, hogy mégsem fekete?

– Elég hamar. Másnap már volt is ügynököm Hollywoodban. Naponta három forgatókönyvet kaptam, köztük olyan később megvalósult filmekét, mint a Tora! Tora! Tora! Úgy éreztem: túl fiatal vagyok és élve felfalnának Hollywoodban. Nem értettem az álomgyár szabályait és az idők során túl sok tehetség veszett el ott. Hollywood olyan, mint a McDonald’s: sztárséfekkel olcsó hamburgereket készítettnek. Több száz ajánlatot utasítottam vissza és inkább másfél évig szenvedtem, hogy összehozzam A tűz háborúja költségvetését. Őrültnek tartottak: sztárok és dialógus nélküli, viszont akkoriban méregdrágának számító filmet készítettem. Később, amikor A medve című filmemre készültem, a legtöbben azt kérdezték, ki játssza majd a főszerepet? Egy medve – feleltem és nem értették. Sokan kérdezik, hogy voltam képes visszautasítani a luxuséletet. Senki sem hitte el nekem, hogy én tényleg nem egy limuzin hátsó ülésén akarom végezni. Gyerekként sosem a sztárok világa varázsolt el, hanem a jó filmek.

– Aztán végül csak készített amerikai filmeket is.

– Nyolc évig éltem Hollywoodban, ez idő alatt három filmet rendeztem. Egy feltételem volt, hogy szabad kezet kapjak. Akkoriban ez még lehetséges volt.