galéria megtekintése

A szégyen biztos, már nagyon elővennék a kopaszok megbízóját

15 komment


Fekete Gy. Attila

A Nemzetbiztonsági bizottság zárt üléséről távozó belügyi, rendőrségi és titkosszolgálati vezetőkön nem látszott, hogy halálra rémültek volna a testület döntésétől: folyamatosan rajta tartják a szemüket a Nemzeti Választási Irodánál történt „szégyenteljes kopaszmegmozdulás” miatt folyó vizsgálatokon.

Pedig most a képviselők pártállástól függetlenül egyetértettek abban: ami ott történt, elítélendő (gyalázatos, bár idáig nem mindenki ment el), és hogy tisztázni kell, mi történt, ki szervezte oda a tar nehézfiúk akcióját.

A megbízót keresik a hatóságok, eddig eredménytelenül, mondják
A megbízót keresik a hatóságok, mint mondják, eddig eredménytelenül
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Egy népképviseleti szerv törvényes működését lehetetlenítette el pár kigyúrt kopasz, ezért vált a „Kopasz-gate” nemzetbiztonsági üggyé. És mert immár senki nem tudhatja, hol, mikor és kinek a megbízásából bukkannak majd fel újra a kopasz nehézfiúk, és hogy melyik lesz a következő demokratikus intézmény, amelynek a működését ellehetetlenítik majd. De bármennyire is súlyosnak tartották (kivételesen lényegében egységesen) a képviselők az ügyet, a különböző beszámolók után sem tudtak sokkal többet, mint amennyit addig a sajtóból már megtudhattak.

 

Az Alkotmányvédelmi Hivatal képviselője bejelentette, hogy ők is vizsgálódnak az ügyben. Legfőképpen arra kíváncsiak, hogy szervezett akcióról van-e szó, s ha igen, ki volt a szervezője, a kopaszok megbízója. Még csak két hét telt el az eset óta, úgyhogy a titkosszolgálat még semmi konkrétumot nem tud, legalábbis a képviselőknek ezt mondták.

A rendőrség amolyan percről percre stílusban részletekbe menő előadást tartott, hogy mit tett aznap. Eszerint a sajtóból értesültek róla, hogy valami botrány van az NVI-nél. Húsz percen belül kint volt egy járőr, de sem az NVI biztonságáért is felelős főosztályvezető (akivel a rendőrök személyesen is beszéltek), sem a sérelmet szenvedett szocialistáknak a kopaszok által nem akadályozott képviselője (Gőgös Zoltán) nem kért rendőri intézkedést.

Jól végezték dolgukat, távoznak
Jól végezték dolgukat, távoznak
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Összesen 22 feljelentés érkezett a történtek miatt (húsz az ügyészségre, kettő a rendőrségre), végül az ügyészség azt követően rendelt el nyomozást, hogy a Kúria megállapította: a kopaszok akadályoztak Nyakó Istvánt abban, hogy a népszavazási kezdeményezését elsőként leadhassa. Azóta sok tanút kihallgattak, nyomoznak, de gyanúsított még nincs.

Németh Szilárd szerint nem mindenkinek volt érdeke, hogy a rendőrség ott és akkor intézkedjen. Rámutatott, hogy Gőgös sem kért rendőri intézkedést, majd jóval később „Miskolcon keresztül hívták a rendőrséget, hogy nagy baj van” a választási irodánál.

Némethet, pontosabban pártját, a Fideszt viszont a Jobbik szóvivője, bizottsági tag Mirkóczki Ádám osztotta ki. Mirkóczki szerint olyan rendőrségi tanúkihallgatási jegyzőkönyvek is készültek már, amelyek azt sejtetik, hogy az amúgy a fideszes Kubatov Gábor által elnökölt FTC biztonsági cégéhez tartozónak vélt kopaszok akcióját a Jobbik szervezte volna. Németh később lapunk kérdésére erre csak annyit reagált, hogy ez az egész Mirkóczki üldözési mániája.

Belenéznek Paks II. aktáiba

Bekéreti a Nemzetbiztonsági Bizottság a Paks II. beruházás vonatkozó dokumentumait, szükség esetén a szakminisztert is meghallgatja, tisztázandó, hogy igazak-e a sajtóban megjelent állítások, és valóban kimaradtak-e a beruházás megvalósítási terveiből a kor követelményeinek megfelelő biztonsági berendezések, rendszerek. Ezt a bizottság célvizsgálatát kezdeményező Szél Bernadett (LMP) jelentette be a testület ülése után.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.