Mindez, a villában berendezett állandó kiállítással és a látogatóközpont föld alatti kiállítótereivel együtt minap a 2013-as Év kiállítása címet nyerte el. A Rippl-Rónai Fesztivál egyik eseménye éppen a látogatóközpontban pénteken nyílt időszaki kiállítás: a festő első világháborús rajzaiból. Ez is érdekes történet: a háború kitörésekor felesége rokonainál tartózkodott egy francia kisvárosban, ahol a hadiállapot hírére felduzzadtak a nemzeti érzelmek, s a kávéházban különcként ücsörgő magyar piktorban mindjárt ellenséget láttak a helybeliek, ebből kifolyólag inzultálták.
Megveretése történetét több rajzon is megörökítette egy akkoriban használt iskolásfüzetben, ami sokáig lappangott, s csak 1999-ben került elő a Róma-villa konyhaépületének padlásáról. A füzet most először látható kiállításon, egyéb, immár haditudósítóként papírra vetett rajzokkal együtt. A Rippl-fesztivál a korábbi években Festők Városa néven megtartott fesztiválból alakult át, s a prímet továbbra is a festészet vitte, de jelentős szerepet kapott a színház, a zene és a film is. Kaposvár egyébként nemcsak Rippl-Rónai miatt a „festők városa”; itt született, szintén a Zárda utcában Vaszary János, Rippl szülőházától néhány épületre, és kaposvári volt a tragikus sorsú, fiatalon meghalt Galimberti Sándor is.
|
A magyar iparművészet egyik legendája: a szecessziós Andrássy-ebédlő
Teknős Miklós |
A maiak közül talán Szabados János és Horváth János Milán munkássága a legismertebb, vagy a szobrászok közül Bors István munkái, közülük több is díszíti Kaposvár tereit. A fesztivál kortárs nagy kiállítása mégsem helyi festőé lett, hanem a testvérvárosból, Csíkszeredából érkezett Márton Árpádé, akinek csütörtökön nyílt tárlata a néhány éve átadott Együd Árpád Kulturális Központban. Nehézkezű munkás- és parasztfigurák, erdélyi mondanivalók, csendes hangulatok és derkovitsos megformálások jellemzik az ötvenes évek óta alkotó szeredai festő munkáit.
A mester elhozta több olyan művét is, amelyet a nyolcvanas évek végén a Ceausescu-rendszer nem engedett kiállítani: köztük a Kitekintés és a Jó reggelt, Nap! címűt. Utóbbit azért tiltották be, mert fekete rajta a nap, előbbit pedig azért, mert túl pici a nyílás, amelyen egy asszonyarc kinéz, és ebben a rendszer kritikáját látták.
|
Kaposvári figurák Kelner bácsi színházából
Teknős Miklós / Népszabadság |
A korzón, a Stühmer kávéház teraszán egy veszprémi építész-festő, Debreczeny Zoltán vidámabb, karikatúraszerű jeleneteit lehetett megcsodálni a fesztivál ideje alatt, a magvas szójátékokat igencsak kedvelő művész „spontárlatán”, ami „saját tenyésztésű” kifejezése és találmánya. Mint mondja, tapasztalata szerint egy kiállításon a fontos történések kilencven százaléka az első órákban zajlik, ezért ő csak néhány napig állít ki, lényegében az utcán, ahol bárki megtalálhatja vidám, groteszk figuráktól hemzsegő munkáit.
A fesztivál ideje alatt a kávéházi teraszon rajzos krokikat készített a korzó életéről. Megihlették például Kelner bácsi színházának komédiásai, akiket a Török Tamás vezette, huszonöt éve működő Déryné Vándorszíntársulat idézett meg délutánonként az egyik utcasarkon; a jeles ifjúsági színpad játszói helyi legendákat, közszájon emlegetett kaposvári alakokat vitt színre. A történet szerint Kelner bácsi, egy kitalált színigazgató felvételt hirdet vándortársulatába. És jönnek sorban a jelentkezők: a Bolond Elvíra, aki beleőrült, hogy a háború után itthagyta, s hazatért Lengyelországba szerelme, Tadeusz, a menekült lengyel tiszt, és az Újságárus Marika, Kaposvár egykori, egyetlen női rikkancsa, vagy Toszi, akiről közmondás is született, miszerint „leütötte, mint Toszi a lovát", mert tényleg leütötte, azt mondják.
|
Debreczeny Zoltán és kávéházi "spontárlata"
Teknős Miklós / Népszabadság |
A hétvége folyamán még sok minden történt, ami ennek az írásnak a kereteibe nem fér bele. Két színpadon is váltották egymást esténként a zenekarok, de gyereknapi programok, óriás molinós kiállítások is voltak, izgalmas előadások hangzottak el Rippl-Rónai koráról, a csodás art deco moziépületből kialakított Szivárvány Kultúrpalotában pedig magyar filmek sorát vetítették.
Kivette a részét a brandépítésből vendéglátás is: a Hotel Dorottyában például kifundáltak egy olyan mentolos, mascarponés tortaszeletet, amely a Rippl által kedvelt abszintot idézi - legalább színében. Az egyik főutcai étterem krétatábláján meg azt olvastam, hogy náluk kapható Rippl-Rónai kedvenc eledele, a gánica. Azaz, nem más, mint a dödölle. De ezt már nem magyarázom meg.
