galéria megtekintése

Pénztalicskázás: Orbán partnerei a legbőkezűbb osztalékfizetők

Az írás a Népszabadság
2014. 05. 23. számában
jelent meg.


Marnitz István
Népszabadság

A kormánynak elsősorban a bankok, az energiaszolgáltatók és a távközlés pénztalicskázása fáj, de kutatásaink szerint tavaly az ország száz legnagyobb osztalékának 90 százalékát nem ezek a cégek utalták külföldre. Az Opten segítségével elkészített listánkról ezúttal a Magyarországon tényleges tevékenységet végző külföldi befektetőket vesszük sorra.

A GE egyik telephelye. A céghálóban fizetik a toposztalékokat
A GE egyik telephelye. A céghálóban fizetik a toposztalékokat
Szabó Bernadett

Az első a fő stratégiai szövetséges Audi. A győri autógyár több év alatt felhalmozódott mintegy 900 milliárd forint eredményt utalt át magyar anyavállalatának, amely ebből egy belga társcégében vásárolt kisebbségi részt. A harmadik–ötödik helyet az amerikai GE három hazai leánya foglalja el nagyjából azonos összeg egymáshoz utalásával.A szintén kormánypartner GE Hungary Kft. 124 milliárd forint eredményt utalt a harmadik GE Infrastructure Hungarynek, amely 168 milliárdot adott a negyedik helyezett GE Infrastructure Central & Eastern Europe Kft.-nek, amely 147 milliárdot utalt külföldre, az osztrák General Electric Austria GmbH-nak, valamint a holland bejegyzésű GE Energy Europe BV-nek és Logistics Europe BV-nek. (Hollandia adómérséklő hálózatok központjaként is ismert.) A lista alapján a GE Water Kft. 26 milliárdot, a (mára beolvadt) Zenon Kft. közel 21 milliárdot tett a magyar GE-kalapba. A GE Energy Parts Int. LLC fiók telepe 4,4 milliárdot juttatott tulajdonosának, a GE-vel együttműködő szaúd-arábiai Ali A. Tamiminak.

 

2012 szeptemberében záródó üzleti éve után 54 milliárd forint osztalékkal nyolcadik az ifjúsági csatornáiról –MTV, Viva, Comedy Central, Nickelodeon – ismert Viacom International Kft. A cég a hazai stúdiók és filmjogok kezelője, de könyvei szerint a nemzetközi csoportnak is végez szolgáltatásokat. A következő évben nem adtak osztalékot. A gyógyszergyártó Chinoin 26 milliárdot utalt a kormánypartner francia Sanofi-Aventisnek. A kukoricafeldolgozó Hungrana-gyártól 24 milliárdot kapott az osztrák Agrana, valamint a brit Tate & Lyle és az amerikai ADM holland közös vállalata, az Eaststarch. Utóbbi cég a Hungrana telephelyén bejegyzett Sz. Sz. V. Kft.-től további 12 milliárdhoz jutott.

A szingapúri Flextronics – hazai gyáraikhoz közvetlenül nem kapcsolódó – cégétől a bermudai tulajdonos kapott 23 milliárdot. Az Alcoa-Köfém-gyár 17 milliárdot fizetett közvetlenül a szintén magyar kormánypartnernek számító spanyol anyacégének, amely az Alcoa Európai Keréktermék Kft.-től is kapott négymilliárdot. A francia Schneider Electric közvetlenül 15 milliárdot kapott magyar cégétől. A Taurus-gumik gyártását mostanság megszüntető francia Michelin svájci cége 14 milliárdot kaszált.

Az amerikai Hewlett-Packard licencekkel foglalkozó, az adóparadicsom-településként ismert Újlengyelben bejegyzett kft.-je 13,3milliárdot fizetett brit tulajdonosának. A kuplungokat gyártó Luk Savaria Kft. 11 milliárdot hozott hasonló nevű német anyavállalata konyhájára. Az osztrák Linde 10,5 milliárdot kapott ipari gázokkal foglalkozó hazai leányától. A neves olasz ruhaipari márka, a Calzedonia luxemburgi cége 9,5 milliárdot kapott M. F. H. nevű magyar kft.-jétől. A Mercedes-gyár 7,5 milliárdot utalt a szintén kormánypartner német Daimler AG-nak. A tojáscsomagolóanyaggyártással foglalkozó ácsi Hartmann Hungary 6,6milliárdot adott közvetlenül hasonló nevű dán gazdájának. Az osztrák Strabag tulajdonában lévő M5 Holding GmbH 6,5 milliárdot kapott az AKA Alföldi Koncessziós Autópálya Zrt.-től, míg a Strabag Zrt. 5,5 milliárdot adott osztrák anyacégeinek.

A Debrecenben mérnöki, elektronikai szoftver- és hardverfejlesztésekkel foglalkozó NI Hungary hatmilliárdját a kormánnyal straté giai szövetségben álló amerikai National Instruments holland áttétellel kaphatta meg. A szintén kormányszövetséges brit gyógyszergyár, a GlaxoSmithKline hatmilliárdot zsebelhetett be hasonló nevű hazai leányától, s a német Henkel is ennyit kapott magyar cégétől. A legnagyobb német gyógyszer-nagykereskedőnek, a Phoenix Pharmának 5,7 milliárdot adott magyar cége, amely saját leányvállalatától is kapott 4 milliárdot. A francia Legrandnak ötmilliárdot fizetett hasonló nevű, villanykapcsolóiról ismert zrt.-je. A kormányszövetséges osztrák Prinzhorn hazai zászlóshajója, a Dunapack 4,9 milliárdot adott.

A nemrég bezárásra ítélt gödi Samsung SDI képcsőgyártó tavaly 4,5 milliárdot fizetett a kormány stratégiai partnere, a Samsung kisebbségi tulajdonában álló, tőzsdén jegyzett, hasonló nevű dél-koreai anyacégének. Az OTP-ben, sőt áttételesen a Fővárosi Csatornázási Művekben is résztulajdonos francia Groupama 4,5 milliárdot kapott hasonló nevű hazai biztosítójától.

A szintén stratégiai partner amerikai Coca-Cola hazai gyártóbázisa négymilliárd osztalékot adott Hollandiában bejegyzett anyavállalatának. A BASF Hungária 3,9 milliárddal közvetlenül stafírozta német anyacégét. 99. a listán az amerikai csoportirányítójához hasonlóan autóipari bőrgyártással foglalkozó, szolnoki Eagle Ottawa Hungary, amelytől dán anyacége 3,7 milliárdhoz jutott.

A tavaly osztalékként kifizetett közel háromezermilliárd – a Magyarországon belüli utalásokat kiszűrve közel 2,5 ezermilliárd – forint zöme, 1,35 ezermilliárd forint tehát ezekhez a Magyarországon jelen lévő ismert gyártókhoz-szolgáltatókhoz kapcsolódik. A 28 számba vett társaság közül, melyek némelyike offshore-szerű jegyeket is mutat, ugyan csak 11 vállalt a kormánnyal stratégiai partnerséget, de az általuk kiutalt összeg még a jövedelmet vételárként kiutaló Audi nélkül is több, mint a hűséget egyelőre nem fogadó társaságoké.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.