A fasizálódó Ausztriában a zsidó származású szülők azzal vélték biztosítani lányuk jövőjét, hogy 18 évesen hozzáadták Friedrich Mandlhoz, a dúsgazdag fegyvergyároshoz. A jóval idősebb férj féltékenységében minden erővel akadályozta a szépséges nej színészi karrierjét. Viszont fényes partikra, fegyverbemutatókra, sőt amolyan „marketingfogásként” még üzleti tárgyalásokra is magával hurcolta.
Az ifjú nej látszólag érdektelenül hallgatta, ahogy a férj hadiipari technológiákról értekezik vevőivel, mindenekelőtt Hitler és Mussolini potentátjaival. Igazából viszont sok mindent megjegyzett, magába szívott a fegyverfejlesztések hétpecsétes titkaiból. A férjéből viszont már nagyon elege lett. Elkábította a szemmel tartásával megbízott szobalányt, annak ruhájába bújt, úgy szökött ki a kastélyukból, s meg sem állt Hollywoodig. Mielőtt hajóra szállt volna, Londonban szerződést írt alá a Metro-Goldwin-Mayerrel, s ekkor vette fel a némafilmlegenda, Barbara La Marr után a Hedy Lamarr művésznevet.
Amerikában tárt karokkal fogadták, az MGM sztárja lett. 1940 és 1949 között 18 filmben szerepelt, többek között Charles Boyer, Spencer Tracy, Clark Gable oldalán – jobbára dekoratív kellékként. Egy csapásra szépségideál lett. A nők ezrei rohantak fodrászhoz, hogy hajukat ugyanúgy középen kettéválasszák és barnára festessék, s a férfinép bomlott utána. Sokszor idézik mélyenszántó megállapítását: „Minden lány lehet elbűvölő. Csak annyi kell hozzá, hogy álljon nyugodtan és nézzen bután.”
Ám Lamarr egyáltalán nem volt buta, sőt, korszakos feltaláló lett. Meggyőződéses antifasisztaként lázasan követte a háborús eseményeket, hozzá akart járulni Hitler legyőzéséhez. Az óceánokon dúló csatákban a szövetségesek rengeteg torpedót veszítettek. Lamarr fegyvergyáros exférje révén komoly ismeretekkel bírt a repülőgépekről indított torpedók irányításáról. Tudta, hogy a rádióirányítású torpedókat a frekvencia ismeretében könnyen lehet zavarni, s így eltéríteni – mutatott rá Ványa László ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense 2006-ban, a Hadmérnök című szaklapban.
Lamarr nagy ötlete az volt, hogy ha a jel gyorsan vált egyik frekvenciáról a másikra, akkor nem lehet kívülről megzavarni. Nem egymagában morfondírozott. Akkortájt hollywoodi szomszédságában lakott a szintén emigráns George Antheil zongorista-zeneszerző, akivel a színésznő megosztotta műszaki gondolatait, majd együtt kidolgozták a rádió-távvezérlésre szolgáló adóberendezést. A találmány úgy keletkezett, hogy a „technozenész” 16 (lyukszalagos) gépzongorára írt zenemű szinkronizálásával próbálkozott.
Ugyanezzel a módszerrel oldották meg a gyors rádiófrekvencia-váltások összehangolását is a torpedót vezérlő adónál és a kivetett torpedó vevőegységben. Végül is a „Titkos Kommunikációs Rendszer” néven benyújtott találmányt (amelybe még egy bennfentes elektrotechnikai professzor is besegített) 1942-ben vette lajstromba az Amerikai Szabadalmi Hivatal. A ma frekvenciaugratásos adásmódnak nevezett módszer lényege, hogy megvédjék a torpedót irányító rádiócsatornát a felderítés és zavarás ellen.
A haditengerészet nem találta felhasználhatónak a találmányt, és félretették azt – tűnik ki Ványa ezredes dolgozatából. Az eljárást csak 1957-ben, a szabadalmi oltalom lejárta után két évvel kotorta elő a Sylvania Electronic System Division nevű cég, és 1962-ben, a Kuba elleni tengeri blokád idején alkalmazták először. A haditengerészet 1985-ben tette hozzáférhetővé a találmányt a civil alkalmazások számára.
Manapság az egyidejű frekvenciaváltás technikáját a mobiltelefonok cellahálózatában és a bluetooth-kapcsolatokban alkalmazzák széleskörűen, ám a két feltaláló soha egy árva fillért nem kapott a jövőt megsejtő, korszakos ötletért. Az utókor, ha megkésve is, de még leróhatta elismerését. Az USA-ban 1997-ben Lamarrt a Technika Úttörőjének kijáró nagydíjjal tüntették ki, Európában pedig születésnapjának tiszteletére november 9-én tartják a feltalálók napját.
Mindezzel együtt a feltaláló-színésznőt alighanem sok keserű csalódás érhette, a zsákutcába jutott hat házasságán kívül is. Az ötvenes évek végétől Hollywood ejtette, s azután csak a filmvásznon kívüli kétes alakításaival került a bulvársajtó címoldalaira. Többek között azzal, hogy kétszer is áruházi lopáson érték, noha, szerepeiért összesen vagy 30 millió dollár jöhetett össze neki. A kilencvenes években a Corel cég Hedy Lamarr egyik retusált fotóját engedélye nélkül nyomtatta szoftvertermékeinek csomagolására, így emelve a portéka kelendőségét.
A színésznő perelt, az ügy végül a tárgyalótermeken kívüli egyezséggel végződött. Egy másik alkalommal bíróság elé citálta kiadóját. Az Extázis és én című önéletrajzi kötet ugyanis azzal az epizóddal kiegészítve jelent meg, hogy amikor Lamarr megszökött első férjétől, besurrant egy bordélyház üres szobájába. Miközben Mandl dühöngve kereste, a szépasszonyhoz betoppant egy kuncsaft, és a sikeres bujkálás érdekében kénytelen volt ágyba bújni vele.
„Undorító, ocsmány, visszataszító” – háborodott fel később Lamarr, és az egész történetet a szellemíró kitalációjának minősítette. Mellékesen Mandl, a nácikkal üzletelő, elhagyott fegyvergyáros-férj Ausztria német megszállása után zsidó származása miatt szintén menekülésre kényszerült, később pedig az argentin populista elnök, Juan Peron mellett kötött ki tanácsadóként. Lamarr utolsó éveiben teljesen elmagányosodott. Abban a reményben, hogy megújíthatja színészi karrierjét, plasztikai műtétet is végeztetett magán.
A beavatkozás azonban csúnyán végződött, arca eltorzult. 2000-ben, 86 évesen, floridai otthonában érte a halál. Szeretett volna hazalátogatni szülővárosába, Bécsbe, ahová életében sohasem jutott vissza. Végakarata szerint hamvait a bécsi erdőben szórták szét.
