galéria megtekintése

„Magyar értéket magyar szerveren!”

Sem most, sem jövőre, sem azután nem lesz internetadó. Lesz viszont spórolós nemzeti konzultáció az internetről, addig pedig, remélhetőleg kiderül, milyen az internet megítélése a kormányon belül – ezeket tudtuk meg a kormányzati infokommunikációs konferencián.

Bár mindenki úgy gondolta, hogy Deutsch Tamás és az internetről szóló nemzeti konzultáció lesz az igazi show az Informatika a Társadalomért konferencián, Balatonfüreden, volt, aki el tudta lopni a show-t a miniszterelnöki megbízott elől. L. Simon László, a miniszterelnökség parlamenti államtitkára volt az, aki egyben az egész kormányzati infokommunikációs konferencia kettősségét is megalapozta.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

L Simon ugyanis köszöntőjében az internet káros hatásait taglalta, odáig menve, hogy a hálózat veszélyezteti a nemzeti értékeinket. Az államtitkár szerint zavaró, hogy nemzeti kincseink „valahol a felhőben" találhatók, s szerinte sokkal jobb lenne, ha mi, magyarok digitalizálnánk, magyar földön, magyar szervereken tárolnánk a legfontosabb értékeinket.

 

A hallgatóságban felmerülhetett a kérdés, hogy a sok magvas gondolat, amely L. Simon szájából elhangzott, vajon a Miniszterelnökség hivatalos álláspontja, avagy a politikus magánvéleménye-e. Az államtitkárnak például nemigen tetszik az internet nemzetközisége sem, hisz fel is tette a kérdést, hogy miért használja a sok magyar ember a Facebookot, ahelyett, hogy az iwiw-et használná, amelynek egyébként a kitalálója, Várady Zsolt a netadó elleni tüntetések egyik komoly szereplője volt. Arról a politikus bizonyára nem értesült, hogy idén június végén a szolgáltatást végleg megszüntette tulajdonosa, a Magyar Telekom.

Mondandója alapján azt mondhatjuk: igaza van a konferenciát szervező Infotér Egyesület elnökének, akinek a legfontosabb üzenete az volt, hogy többet kellene egyeztetni. Igaz, ő a kormány és az iparág közötti párbeszéd intenzitásának fejlesztését szorgalmazta, de L. Simon mondandója alapján alighanem igaza lehet kormányon belüli értelemben is. Már csak azért is, mert az L. Simon előtt megszólaló nemzeti fejlesztési miniszter nála sokkal pozitívabb üzenetet fogalmazott meg.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

- A fenntartható gazdasági növekedésnek egyik legfontosabb húzóereje lehet az infokommunikációs szektor további erősödése – mondta Seszták Miklós. Szerinte a kormány az iparágra nemcsak a nemzetgazdaság egyik lehetséges kitörési pontjaként tekint, hanem olyan eszközrendszerként, amely képes elősegíteni, hogy az ország állampolgárai jobb, kényelmesebb és tartalmasabb életet éljenek. A fejlesztési tárca vezetője szerint a hazai infokommunikációs szakma világszínvonalú felkészültségét számos projekt dicséri. - Fejben nagyok vagyunk – tette hozzá.

Kora délután Deutsch Tamás, a miniszterelnök megbízottja ismertette egyelőre inkább csak elnagyoltnak tekinthető terveit az internetről tervezett nemzeti konzultációról. A magát is Twitter-huszárnak nevező politikus lapunk kérdésére nem vetett fel általa fontosnak vélt problémákat, témákat, mondván, a mintegy 7-7,5 millió állampolgár által felvetett kérdések sokkal fontosabbak, mint a személy szerint őt foglalkoztató dolgok.

Kérdésünkre elmondta, hogy nyár közepére zárulhat le a folyamat, amelynek minden aprólékos részletéről tájékoztatják a nyilvánosságot, s amelyben nem lesz olyan kérdés, amelyről ne lehetne beszélni. Újságírói felvetésre, amely a nemzeti konzultáció költségeit firtatta, elmondta: ez esetben nem lesz igaz Puskás Öcsi örökbecsű mondása, a kis pénz, kis foci. – Kis pénz, nagy konzultáció! Analóg helyett digitális lesz a folyamat – mondta Deutsch, annak a reményének hangot adva, hogy ez lesz az a nemzeti konzultáció, amely a válaszok számát tekintve minden eddigit megelőz majd.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

- A konzultáció legfontosabb résztvevői a fiatalok lesznek, akiknek a létezésének természetes közege az internet – mondta Deutsch Tamás, aki szintén leszögezte: azért nem az internetadóról szól majd a tervek szerint január közepétől induló Nemzeti Konzultáció, mert internetadó az nem lesz, s mint mondta, nem létező kérdésekről is lehet nemzeti konzultációt tartani – hogy a korábbi hasonló konzultációkra gondolt-e, arra nem tért ki –, de az nem lenne szerencsés.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.