galéria megtekintése

A hazája megtagadta őt – Elie Wiesel halálára

28 komment


György Péter

Nincs-e okunk magyarnak tekintenünk őt? Éppen annyira magától értetődően, mint magyar származásúnak, ahogyan többször említettük. Nem azt tanítja-e nekünk ez a most lezárult, hosszú, világhírben leélt élete, hogy milyen tehetetlenül vakon cselekszünk, mintsem komolyan elgondolkoznánk azon, hogy ki mindenki is magyar?

Elie Wiesel Máramarosszigeten (születése évében, a romániai Sigheten, pontosabban, Sighetul Marmației-en, jiddisül Sigeten) töltötte a gyermekkorát, a magától értetődő többnyelvűség világában.

Magyarok, zsidók, németek, románok élték ott együtt és külön, ma már eltűnőben lévő kulturális normák szerinti mindennapi életüket. Wiesel döntően ortodox családból származott, jiddis volt az anyanyelve, apja magyar volt, otthonukban a román, a magyar, a német nyelv, illetve a judaizmus, hasszidizmus egyszerre volt jelen. A bécsi döntés után Máramarossziget Magyarországhoz került vissza, s így Wiesel magyar nyelvű debreceni, váradi izraelita iskolákban tanult. (Talán még nem késő megtudnunk, hogy pontosan hova járhatott.)

Magyar állampolgár lett, a magyar hatóságok vitték el 1944 nyarán. Auschwitzba, Buchenwaldba került, szülei és huga ott pusztultak, két nővére túlélte. Wiesel a lágerből nem tért haza, hanem Párizsba,majd Izraelbe, végül Amerikába ment: ki a világba. A jiddis maradt az anyanyelve, franciául írt, angolul élt, magyarul olvasott és értett.

 

Nincs-e okunk magyarnak tekintenünk őt? Éppen annyira magától értetődően, mint magyar származásúnak, ahogyan többször említettük. Nem azt tanítja-e nekünk ez a most lezárult, hosszú, világhírben leélt élete, hogy milyen tehetetlenül vakon cselekszünk, mintsem komolyan elgondolkoznánk azon, hogy ki mindenki is magyar? Persze, tudom én, hogy nem könnyű Wieselt magyarként látnunk, egykori hazájával, hazái egyikével, finoman szólva sem volt felhőtlen a viszonya. De nem ő tagadta meg a hazáját, hanem a hazája őt. S ez határozta meg az 1989 utáni Magyarországgal való bonyolult, szomorú viszonyát is, amelynek mi okkal tulajdoníthatnánk nagyobb jelentőséget, mint azt az elmúlt évtizedekben tettük. Mert végül a mai Magyarország lett szegényebb nélküle.

Fotó: Jason Reed / Reuters

2004-ben Washingtonban átvette a Magyar Érdemrend nagykeresztjét, 2009-ben először jött el Budapestre, egy a Parlamentben tartott elég zavaros konferenciára, végül 2014-ben érdemrendjét visszaküldte az Országgyűlés elnökének, Kövér Lászlónak, mondván, nem kívánja a nevét adni a Horthy-kultuszhoz. A levelet persze angolul írta. Ez volt a hivatalos Magyarországgal való kapcsolata vége. Kövér egy udvarias és elég kínos levélben válaszolt, amire már csak egy igen formális viszontválasz jött. És persze itt van a könyvei egy része magyarra fordítva, de mintha a Wiesel-recepciónak inkább az elején tartanánk.

És közben tudnivaló, hogy nélküle nem lett volna, vagy óvatosabban: nem lett volna ugyanaz, az 1993-ban megnyílt washingtoni United States Holocaust Memorial Museum, amelynek hosszú éveken át szimbolikus vezetője volt. Ráadásul hozzá is fűződik Holokauszt mai jelentésének használata, amelyet aztán bánt is. Ez persze független a múzeum példátlan jelentőségétől, amely épp olyan nagyszerű, mint különös, mert az mégis egy olyan helyen áll, ahova a zsidók menekültek. Az is tény, hogy ez a múzeum kényszerítette ki a közelben felépült, 2004-ben átadott National Museum of American Indian, és a szeptemberben megnyíló National Museum of African American History and Culture felépítését.

Akármint is, nem sokat tettünk azért, hogy Wieselnek oka és módja legyen arra, hogy mást is jelentsen neki Magyarország, mint a tébolyult megaláztatást, halált, a hátralévő életére boruló éjszakát, a sötét árnyékot, mert a fény, a hajnal aztán nem innen jött. Illően meggyászolhatjuk persze, de talán többre mennénk azzal, ha elgondolkoznánk mindazon, amire ez a történet lehetőséget teremt, majdnem követel. Láthatnánk végre, hogy a nemzetállami enklávé új doktrínája, a sohanem volt ország homogén Magyarország mítosza nem más, mint tragikus tévedés.

Hiszen bonyolult, változó határok, nyelvek, területek, vallások között éltünk, s a mai Magyarország csak abból lehet, ami megtörtént velünk, annak tudomásulvétele nélkül puszta ábránd. Wiesel kint a világban lett az, akivé végül lehetett, s nekünk abban már nem sok részünk volt. Sürgetően itt az idő arra, hogy arról beszéljünk, hogy mennyi nyomorult ostobaságot, gyűlölködést hagyhatnánk a hátunk mögött, ha tudnánk, hogy ama bizonyos Nagy Magyarországot érte iszonyú veszteség, amikor a Holokausztban elpusztult az ortodox közösségek döntő többsége.

Elie Wiesel mi magunk lehettünk volna, s csak rajtunk múlik, hogy valaha az emléke hozzátartozik e hazánkhoz.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.