galéria megtekintése

Karneváli hangulatban tüntetnek Párizs szívében

Délután három órára vihar előtti csend telepedett a párizsi Avenue Denfert Rochereau-ra. A feszült pillanatokat csak a helikopterek zúgása és a rendőrségi szirénák szakították meg. Mintha hirtelen a szél is felélénkült volna, ahogy a távolban felcsendült a skandálás. Az addig idegesen ácsorgó rendőrök felsorakoztak a kordonnál.

A szerző felvétele

A legerősebb szakszervezet (CGT) piros zászlóit lobogtató tüntetők dudálva, petárdázva vonultak a Place de l'Italie irányából.

 

A korábbi ígéreteknek megfelelően kedden ismét tömegek vonultak az utcára Párizs szívében a munkaügyi reform ellen, becslések szerint több mint százezren vannak a demonstrálók. A demonstrációval párhuzamosan több ágazatban is sztrájkoltak a dolgozók a francia fővárosban.

Mint azt korábban lapunk is megírta: az új munka törvénykönyve sokkal nagyobb szabadságot ad a munkáltatónak – egyebek között megkönnyíti a dolgozók elbocsátását –, s a módosítás értelmében a vállalatok eltérhetnek az ágazati kollektív szerződésektől.

A szerző felvétele

– Nagyon igazságtalannak tartom ezt a törvényt, mert mostantól ugyanazért a pénzért sokkal többet kell majd dolgoznom. Azzal sem értek egyet, hogy a cégek eltérhetnek az ágazati szerződésektől. Egyszerűen nem fair! – nyilatkozta lapunknak Alexandre, majd a fiatal férfi hozzátette: nem tudja, hogy a 10 százalék feletti munkanélküliség csökkentését célul kitűző Francois Hollande és a szocialista kormány végül enged-e a nyomásnak.

A szerző felvétele

A fiatal férfi szavait közben elnyelte a dudák zúgása és a karneváli hangulat az Avenue de l'Observatorie-nál: a háttérben hol hiphop, hol a szociális témákat gyakran feldolgozó zenekar, a Manu Chao „Mala Vida" (Rossz élet) című slágere csendült fel. A menetben közben feltűnt egy vidám gólyalábas férfi, mellette pedig egy csecsemővel sétáló anyuka. A petárdák füstjén kívül semmi nem okozott felfordulást ezen a szakaszon, ám az Invalidusok magasságában erőszakos összetűzésekről számolt be a francia televízió: hat tüntető és húsz rendőr megsérült. A lapunknak nyilatkozó demonstrálók azt nyilatkozták, hamarosan ismét utcára vonulnak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.