A helyiek által csak Jessup néven emlegetett intézményre azért is büszke az állam, mert több üzemet is működtet, ahol körülbelül háromszáz elítéltnek ad munkát. A varrodában a fogvatartottak ruhája, illetve más börtönök őreinek egyenruhája készül. A Jessupban gyártják Maryland összes autójára a rendszámtáblát, az egyik lakószárnyban pedig a legjobb magaviseletű elítéltek fogyatékkal élőket segítő kutyákat képeznek. A bútorüzem a legnagyobb, itt készül gyakorlatilag Maryland összes közintézményének a bútora.
|
Az amerikai felnőttek egy százaléka börtönben van
Mark Makela / Reuters |
Mivel a börtönben nem piaci bérekért dolgoznak az elítéltek, a termékekből csak közintézmények vagy nonprofit szervezetek vásárolhatnak. Az üzem igazgatója büszkén mutat egy hatalmas, vöröses színű íróasztalt is, amit „az egyetemek igazgatóinak szoktak venni”. A bútorüzemben fel sem tűnik, hogy börtönben járunk.
Mindenki elmélyülten dolgozik, csupa olyan szerszámmal, amely egyébként akár veszélyes fegyverként is szolgálhatna.
Az üzem vezetője szerint azonban fegyelmezési probléma évek óta nem volt. Jól megválogatják, ki dolgozhat itt, és aki bekerül, az megbecsüli a munkát, és ragaszkodik hozzá. „Ha valaki az egész életét itt tölti, annak lehet, hogy ez a munka az egyetlen, amiért reggel felkel” – mondja Wolfe. Azok, akik a börtönben kitanulnak egy szakmát, jobb eséllyel helyezkednek el szabadulásuk után. A börtön gyárainak vezetője szerint Marylandben az elítéltek fele szabadulása után nem sokkal újra börtönbe kerül, míg az ő alkalmazottaiknak csupán negyede.
Csupán a marylandi elítéltek egy töredékének van lehetősége dolgozni a börtönben, és a Jessup mint „supermax” börtön olyan erőszakos bűnözőket is fogva tart, akiket elkülönítve, magánzárkában őriznek. Ők a kék helyett narancssárga egyenruhát hordanak, és persze látogatókat az ő celláiknak még a közelébe sem visznek. Egyetlen narancssárga ruhás elítéltet láttunk, aki a börtön központi épületében egy látogatót várt. Apró, egyszer egyméteres „lyukban” ült, ahonnét egy kéttenyérnyi lyukon láthatott ki a folyosóra. Érdeklődés látszott a tekintetében, semmi más.
A XIX. század egyik népszerű büntetés-végrehajtási modellje volt a „Pennsylvania rendszer”. Ennek mintája az 1829-ben Philadelphiában megnyitott Eastern State Penitentiary volt. Itt minden elítélt külön zárkában lakott,
mert úgy gondolták, hogy a teljes elkülönítés majd gondolkodásra készteti és megjavítja őket. A cellákba egyetlen kis ablak került, a tetőre, amely „Isten szemét” jelképezte.
Az ajtó olyan alacsony volt, hogy belépéskor az elítéltnek le kellett hajolnia – ez a megbánást jelképezte. A cél a teljes elszigetelés volt: a falak és az ajtók annyira nehezek és vastagok voltak, hogy azokon semmi nem hallatszott át. Ha egy elítéltet ki kellett vezetni a cellájából, a fejére csuklyát tettek, nehogy meglásson más elítélteket. A börtön egyébként akkoriban modernnek számított, mivel központi fűtés és vízrendszer volt benne. Megépítésekor ez volt az Egyesült Államok legnagyobb és legdrágább középülete, ezért turistalátványosságnak számított.
A magánzárkák rendszerét már az Eastern State Penitentiary megépítésekor többen kritizálták, mégis ez lett a két legnépszerűbb börtönmodell egyike. Világszerte több mint háromszáz börtönt építettek a mintájára. (A másik a New York-i modell volt, ahol az elítéltek egymáshoz láncolva, teljes csendben dolgoztak.) Ám az erődszerű, neogótikus épületben is feladták a magánzárkák és a teljes elkülönítés rendszerét már 1919-re, 1971-ben pedig végleg bezárták az intézményt. Az épület ma már nemzeti történelmi emlékhely, 1994 óta turisták is látogathatják.
|
Az Eastern State Penitentiary háromszáz börtönnek adott mintát
Mark Makela / Reuters |
A börtön területe négyzet alakú, de a falakon belül az épület szárnyai csillag alakban nyúlnak ki a középpontból. Képtelenség nem összehasonlítani a Jessup lakóépületeivel, amelyeknek négy szárnya egy X alakot formáz, középen egy megfigyelőállással, ahonnét mindent szemmel lehet tartani.
A magánzárkáknak csak néhány évtizedre áldozott le. A hatvanas évek végére megnyílt a legújabb szövetségi „supermax” Illinois államban, Marion városában. Az egész börtön magánzárkákból állt, a módszer pedig újból terjedni kezdett – egy időben a fogvatartottak számának meredek emelkedésével. Az Amnesty International jelentése szerint ma már legalább negyven amerikai államban vannak ilyen „supermax” börtönök, és mindennap legalább nyolcvanezer ember van magánzárkában.
Jelenleg a legveszélyesebb bűnözőket a coloradói Florence-ben, a hírhedt ADX-ben őrzik. A New York Times riportja szerint itt az ötszáz elítélt naponta átlagosan 23 órát van egyedül, magánzárkában. Van, hogy napokig alig szól hozzájuk valaki, az ételt az ajtó alatti nyíláson át kapják. Robert Hood, az ADX egykori igazgatója a The New York Timesnak hangsúlyozta, a fogvatartottak nagy része többszörös életfogytiglani büntetését töltő erőszakos bűnöző – semmi sem tartja őket vissza attól, hogy például megpróbáljanak megölni egy őrt. Ám a körülmények Hood szerint is embertelenek. Úgy fogalmazott, hogy az ADX
„a pokol egy tiszta változata”.
A magánzárkában töltött idő súlyos hatással van az elítéltekre, és az utóbbi években emiatt egyre több kritika éri az amerikai igazságszolgáltatási rendszert. Először 2012-ben tartottak a témában kongresszusi meghallgatást, ahol a Kaliforniai Egyetem professzora, dr. Craig Haney azt mondta, a magánzárkában tartott elítéltek „sokkolóan nagy arányban” szenvednek mentális betegségektől. Az ADX-ben nem ritka az öngyilkossági kísérlet és az öncsonkítás sem. Az elítéltek jogaiért és a börtönök reformjáért több civil szervezet is harcol.
Az Egyesült Államok minden más országnál több embert zár börtönbe. A helyi börtönökkel együtt Amerikában 2,2 millió fő van bezárva, itt tartják rács mögött a világ összes foglyának negyedét, miközben a lakosság a világ lakosságának csak öt százalékát teszi ki.
A felnőttek egy százaléka börtönben van, ami ötször-tízszer nagyobb arány, mint Nyugat-Európa országaiban. Az elítéltek száma a hetvenes–nyolcvanas években kezdett duzzadni, amikor szigorú törvényeket hoztak a droggal kapcsolatos bűncselekmények visszaszorítására. A bíróknak öt-tíz évre börtönbe kellett küldeniük az egyszerű drogfutárokat is. A szövetségi börtönökben több mint 215 ezer elítélt van, a fele alacsony szintű, nem erőszakos, droggal kapcsolatos bűncselekményért. Amikor kijönnek, nagy eséllyel lesznek visszaesők.
Évek óta világos, hogy az amerikai büntetés-végrehajtás reformra szorul, mert a jelenlegi helyzet semmilyen szempontból nem tartható. A rendszer fenntartása túl drága, az oktatás és az egészségügy után
sok államban ez a harmadik legnagyobb kiadás.
A túlzsúfolt börtönök veszélyesek az elítéltekre és a börtönőrökre egyaránt. Ráadásul a fogvatartottak aránytalanul nagy része, több mint hatvan százaléka fekete vagy spanyol ajkú. „A középiskolát nem végzett, 35 év alatti fekete férfiak nagyobb eséllyel kerülnek börtönbe, mint találnak munkát” – írja az amerikai tudományos akadémia egyik bizottsága, a National Research Council a témában készült jelentése. „A szigor csak ahhoz vezet, hogy még veszélyesebb lesz az utca. Rengeteg buta kölyök kerül be a börtönökbe, majd az ottani környezetben válik bűnözővé” – mondta lapunknak Barry Casselmann politikai elemző. „Az erőszakos bűnök száma meredeken zuhan, mi pedig megtöltjük a börtönöket piti bűnözőkkel, ez képtelenség, és sokba is kerül” – véli.
Az elmúlt években számos amerikai állam jött rá, hogy változtatni kell ezeken a szabályokon, és drasztikusan csökkentették a fogvatartottak számát. A legfontosabb példa Texas, ahol kezelésre küldik a drogfüggőket, azzal pedig a közösséget bízzák meg, hogy figyeljenek az elítéltekre szabadulásuk után, hogy ne essenek vissza. Három börtönt zártak be, a bűnelkövetések száma mégis folyamatosan esik.
|
Látogatás apánál az Egyesült Államok második legrégebbi börtönében, a kaliforniai Folsom State Prisonben. A fogvatartottak aránytalanul nagy része fekete vagy spanyol ajkú
Elijah Nouvelage / Reuters |
A reform szükségességét már szövetségi szinten is felismerték. Eric Holder korábbi igazságügy-miniszter két éve utasította arra az ügyészséget, hogy a szervezett bűnözéshez nem kötődő, erőszakos bűncselekményt nem elkövető, ám drogügyek miatt a bíróság elé kerülő gyanúsítottak esetében ne írják bele a vádiratba, mekkora mennyiségű kábítószert találtak náluk. Azaz nem vonatkoznának rájuk a mennyiség alapján kötelezően kiszabandó büntetések. A szenátusban pedig már benyújtottak olyan kétpárti törvényjavaslatot, amely felére csökkentené a droggal kapcsolatos ügyekben kötelező büntetéseket, illetve lehetővé tenné, hogy a jelenlegi elítéltek egy része hamarabb szabaduljon.
A washingtoni The Hill című lap szerint a mélyen megosztott kongresszusban az igazságszolgáltatási reform az az ügy, ahol ma „már egyszerűen képtelenség egymástól megkülönböztetni a jobb- és a baloldalt”. A folyamat azonban most elakadni látszik: a szenátus igazságügyi bizottságának új republikánus elnöke, az iowai Charles Grassley – elődjével és saját párttársaival ellentétben – nem támogatja a reformot. „Itt az ideje kitalálni, milyen igazságszolgáltatást akarunk”, mondja Casselman. „Mert ez arról is szól, mit jelent az amerikai demokrácia.”
