galéria megtekintése

Mindenkit bántunk kicsit

Az írás a Népszabadság
2015. 04. 29. számában
jelent meg.


Csákvári Géza
Népszabadság

Nyolcévesen Werner Herzog Nosferatu című filmjében hegedült a kamerák előtt, volt kereskedelmi tévé kreatív igazgatója, kipróbálta magát íróként, ma pedig már az Argo című trash-vígjátékának a második részét rendezte meg. Árpa Attila úgy véli, a folytatás szórakoztató társadalomkritika, melyben mindenki megkapja a magáét.

Az Argo sikere után évekig azt mondta, hogy nem lesz második rész.

Elég kevés példa van arra a filmtörténetben, hogy egy folytatás jobb, mint az első rész, vagy legalább hozni tudja az előzménynek a színvonalát. Mi sem terveztünk sokáig folytatást. Vannak más filmterveim. Ugyanakkor az elmúlt tíz évben nem telt el úgy nap, hogy ne kérdezték volna meg tőlem: mikor lesz már Argo 2.? Miután leküzdöttük azt a kételyt, hogy van-e még bennünk egy filmre elegendő poén, belevágtunk, és négy évvel ezelőtt összeállt a forgatókönyv. Ekkor akartuk közösségi finanszírozásban elindítani a produkciót – lehet, hogy nem a válság kellős közepén kellett volna ebben gondolkodni. A filmalap létrejötténél azonnal pályáztunk, mert egyértelművé tették, hogy közönségfilmek gyártását is támogatják.

Azoknak mit üzen, akik szerint nem kéne állami pénzt pazarolni ilyen kommersz művekre?

 

Azt, hogy nincs más lehetőség, hacsak nem nagyon alacsony költségvetéssel akarsz dolgozni: százmillió forintot kínkeservesen talán össze lehet szedni. Remélem, hogy az Argo 2. lesz annyira sikeres, hogy visszahozza a befektetett pénzt (nevet). Sőt, csökkenti a többi filmalapos film által generált buktát.

Kovács Lajos, Kulka János és Árpa Attila (jobbról). Nem akartak eltérni a suttyóságtól
Kovács Lajos, Kulka János és Árpa Attila (jobbról). Nem akartak eltérni a suttyóságtól
Szabó Miklós

A politikailag inkorrekt humor Magyarországon életveszélyes, az Argo 2.-ben bátran élnek vele.

Ez egy vígjáték: szórakoztató társadalomkritika. Kevés olyan kisebbséget hagytunk ki, akiknek ne lenne alapjuk panaszkodni, mindenkit bántunk kicsit, de senkit sem állt szándékunkban megsérteni. Ha valaki mégis így érez és beperel, akkor majd megköszönöm, mert jó PR.

Hogy élte meg a filmalapos forgatókönyv-fejlesztési procedúrát?

Divinyi Réka volt a fejlesztőnk, értékes javaslatai voltak, jó pár tanácsát megfogadtuk. Ugyanakkor a rajongók elvárásai miatt nem térhetünk el az első részben látható karakterek suttyó magyar bűnözői stílusától. Magyarországon, ha azt mondod, Argo, akkor erre gondolnak, illetve Ben Affleck szintén Argo című, Oscar-díjas filmjére.

Utóbbi zavarja?

Megtisztelő, hogy egyedül Magyarországon kellett átnevezni Affleck moziját Argo-akcióra. De az is furcsa volt, hogy Ben Affleck játszotta a főszerepet a Holtodiglan című filmben, miközben én egy évvel korábban írtam egy regényt Holtomiglan címmel. Christoph Vitt, az operatőröm pedig, aki Amerikában dolgozik, kapott érdekes megjegyzéseket, amikor azt mondta: az Argo 2.-t jön ide forgatni.

Miért nem magyar operatőrrel forgatott? Azért ebben a szakmában elég jók vagyunk.

Mert megígértem Christophnak, hogy ha lesz folytatás, akkor vele fogok dolgozni. Az első résznél meg azért választottam őt, mert engem zavar, hogy a képek alapján azonnal fel lehet ismerni egy magyar filmet.

A Czukor Show-ban nyújtott alakítása kapcsán sokan a tehetséges filmszínészt is meglátták önben.

Filmkészítő vagyok, ennek a szakmának minden oldala érdekel, az írástól a rendezésig. A színészkedés talán a legkevésbé, ez egyfajta szenvedély és szerencse kérdése. Egyedül Dömötör Tamás hozta ki belőlem azt a Czukor Show-ban, amire azt mondanám, hogy színészet.

Azért elég sok nemzetközi produkcióban tűnik fel kisebb szerepekben.

Nem is várnak el különösebb színészi kvalitásokat: a Die Hard 5.-ben bármilyen hasonló fizimiskájú ember beugorhatott volna helyettem. Amerikai forgatásokra azért szeretek járni, mert nagyon pontosan meg tudom nézni, hogy nekem mire nem lesz soha pénzem.

A sajtóvetítés elején a kritikusoknak azt mondta: mindegy, mit írnak, hiszen a nézőknek készítette a filmet.

Számos kritikus lehúzta az első részt, ennek ellenére olyan sokan tartják kultfilmnek, hogy most már elfogadom. Voltak olyan ítészek is, akik utólag, évekkel később látták meg a mű erényeit. Most sem számítok jó kritikákra, de úgy vélem, hogy közönségfilmek esetében a kritika eddig sem nagyon befolyásolta a nézőszámot. Ugyanakkor tényleg kétségbeesnék, ha bizonyos kritikusok jót írnának a filmről, mert az a tuti bukást jelentené! (nevet)

350 millió a filmalaptól

132 436 jegyet adtak el a magyar mozikban 2004-ben az Argo első részére, mely igazából évekkel később, elsősorban a DVD-kiadásnak köszönhetően vált ismert és idézett kultművé. A második részt, amelynek létrejöttét a Magyar Nemzeti Filmalap 350 millió forinttal támogatta, holnaptól játsszák a hazai mozik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.