Amit a Nyugat – jó része – Orbánnal kapcsolatban nehezményez: az 1989-ben lelkes ellenzékiként feltűnt, jogvégzett, angolul folyékonyan beszélő oxfordi ösztöndíjas fiatalember idővel lerombolta önnön nimbuszát, és csorbítja a demokráciát. Ugyanez Keleten kevésbé meghatározó szempont. Többre értékelhetik, hogy erős kézzel igyekszik irányítani országát, stabil kormányt vezet, az elmúlt negyedszázad egyetlen állva maradt vezető magyar politikusa, aki várhatóan újrázni is tud. Ha nem így gondolnák, Orbán aligha kapott volna időpontot Hszitől, a világ egyik legfontosabb emberétől kevesebb, mint két hónappal a magyar választások előtt. Különösen azok után, hogy tavaly nyáron – strasbourgi felszólása miatt – ő mondta le a találkozót.
A keleti nyitás önmagában viszonylag könnyen védhető politika. Az egész világ üzletel a Kelettel, keresi a lehetőségeket az óriási piacokon. Noha aki nem tegnap kezdte figyelni a magyar közéletet, jól emlékszik a huszonöt évvel ezelőtti Fidesz har cias szembenállására a Kínai Népköztársasággal, ahogyan orosz-(pontosabban szovjet-) ellenességére is. Ám ezeket feledtetheti: halványult azóta a Tienanmen téri vérengzés emléke, és az utolsó szovjet katona is több mint két évtizede kitette a lábát Magyarországról. Felnőtt egy új nemzedék, Kína és Oroszország is sokat változott ez idő alatt, a Fideszről már nem is beszélve.
A két nagy kérdés: mit profitál Magyarország az újrakalibrált keleti kapcsolatrendszerből? Nem téved-e túlságosan ingoványos talajra azzal, ha túl szoros viszonyba kerül olyan államokkal (Oroszország, Irán), amelyek politikai megítélése, akár néhány év leforgása alatt kilengéseket mutathat? A kapcsolatok ápolásának fontos része a kétoldalú kereskedelem. Kínával például, a világ második legnagyobb gazdaságával 2000 óra robbanásszerűen nőtt az áruforgalom: a magyar kivitel több mint a tízszeresére emelkedett, a behozatal pedig a háromszorosára. Lapunk is közölt riportokat sikeres hazai vállalkozásokról, amelyeknek bejött a kínai piac.
Mégis, az igazán nagy „dobások” nem az egyszerű árucserében vannak, hanem a stratégiai kapcsolatokban, infrastrukturális óriásprojektekben. Paradox, hogy míg az orosz kapcsolat januárban túlságosan is nagyot szólt (Paks), mert két nagyon kényes területen jelent hosszú távú kötelezettséget (energetika, államháztartás), Kína esetében hiány mutatkozik, bár ígéretekkel teli a padlás. Régóta szó van a Budapest–Belgrád gyorsforgalmi vasútvonalról vagy a fővárosunkat elkerülő V0-s gyűrűről. E témát laptársunk Orbán idei pekingi útja előtt úgy konferálta fel, hogy a vizit „kilendítheti a holtpontról”.
Ehhez képest, a V0-s ügyében bevallottan nem jutottak dűlőre, míg a magyar–szerb vasútvonalról annyi hangzott el: „kiemelt ügyként kezeli” a kínai kormány, és megállapodtak, hogy az előkészítésre felállítanak egy munkacsoportot. Elképzelhető persze, hogy az ilyen projektektől nem lehet egy ciklusba beleférő eredményt várni. Mindenesetre Kína és Japán is tisztában van a kelet-közép-európai országok hozzájuk képest törpe méretével. Ők a kapcsolatokat inkább „csomagban” ápolják, a V4-es (visegrádi) országcsoporttal, illetve kiterjesztve Szerbiára, Romániára is.
A keleti nyitás politikájának alighanem legnagyobb fiaskója az elmúlt években a „baltás gyilkos”, az azeri Ramil Safarov kiadatása volt. Ennek következtében Magyarország egy, a térségétől távol eső válsággóc kellős közepén találta magát. Örményország megszakította hazánkkal a diplomáciai kapcsolatokat. Miközben üdvözlendő az óvatos nyitás Irán irányában, érdemes lesz vigyázni arra, nehogy hasonló aknára fusson a magyar diplomácia. Teherán megítélése az aktuálpolitika függvénye Nyugaton, amelynek a kapcsolatrendszerébe tartozunk (EU, NATO).
A keleti nyitás garantált sikerét nem annyira az hozhatja meg, ha a Kelettől adósságfinanszírozást kap Magyarország (vagy, ami rosszabb, ha gigaprojektekkel tovább eladósítja magát). Hanem az, ha a nemzetgazdasági miniszter – ahelyett, hogy kénytelen elismerni, a foglalkoztatottak számának növekedése kétharmadrészt a közmunkásoknak köszönhető – arról számolhatna be: a felértékelt keleti kapcsolatrendszer eredményezett ennyi munkahelyet az új piacokra lelt hazai vállalkozásoknál.
