Természetesen ezeket a kérdéseket sem véletlenül tették fel a magyar ügyekben egyébként nem túl jártas képviselők. Mack és kollégája már október 21-én végiglátogatta őket, majd később – miután október 28-án Bell elmondta a kormányt bíráló beszédét a Corvinus egyetemen – a lobbisták november 2-án újra beszéltek több képviselő munkatársával. Rohrabacher emberével pedig gyakorlatilag folyamatos telefon- és SMS-kapcsolatban voltak.
|
Már ez is siker: protokollfotó a Fehér Házban
Orbán Viktor Facebook-oldala |
Ám ne higgyük, hogy ezek a képviselők az Orbán Viktor iránti szimpátiából vállalják, hogy felolvassák a kezükbe adott kérdéseket. Republikánus képviselőként a jelenleg élesen megosztott amerikai politikában minden eszköz jól jött nekik, amivel Nulandot, rajta keresztül pedig az Obama-kormányt tudják ütni. (Nuland amúgy Washingtonban mindkét párttal jó kapcsolatokat ápol, férje neves konzervatív publicista.) Belpolitikai okai lehetnek annak is, ha esetenként egy-egy demokrata képviselő is beáll a sorba, és azt mondja, amit Rohrabacher hallani akar tőle – az amerikai politika alkuk sora, a szívességeket viszonozni kell.
Hasonló a helyzet Chris Smith New Jersey-i republikánus képviselővel, aki a magyar kormány másik rendszeres támogatója – legalábbis nyilatkozataiban. Ő sem feltétlenül rajong Orbán minden politikai húzásáért, ám számára a legfontosabb politikai ügy az abortusz tilalma. Az, hogy a Fidesz-féle új alkotmány preambulumába bekerült: az élet a fogantatással kezdődik, neki elég ahhoz, hogy rendszeresen támogatásáról biztosítsa a magyar kormányt. Ebből is látszik, hogy ezeket a Magyarországgal kapcsolatos képviselői álláspontokat nagyon gyakran amerikai belpolitikai célok vezérlik, és csöppet sem akadályozza a konkrét magyar szabályozás ismeretének hiánya.
Mack bejut tehát egyes kongresszusi képviselőkhöz, ám mint azt már korábban is megírtuk, a Magyarországra is kiható külpolitikai döntések nem a képviselőházban születnek, hanem az amerikai külügyminisztériumban vagy a Pentagonban. A Mack-csapat irataiban viszont nem találjuk nyomát sem annak, hogy próbálnának találkozókat összehozni a külügyminisztériumban vagy legalább olyan kongresszusi bizottságokban, amelyeknek nagyobb hatása van az amerikai–magyar kapcsolatokra. Ez nem lehetetlen egyébként: ha belenézünk a hasonlóan nagy hévvel Washingtonban lobbizó Azerbajdzsán ugyanilyen dokumentumaiba, azt látjuk, hogy embereik folyamatos kapcsolatban vannak a külüggyel, illetve a költségvetési és a hadügyi kérdésekben döntő kongresszusi bizottságokkal.
Egy washingtoni forrásunk szerint lehetne hatékonyan lobbizni, de ehhez a magyar kormánynak hajlandónak kellene lenni gesztusokat, engedményeket tenni. És konkrét célokat kellene kitűzni – például azt, hogy John Kerry külügyminiszter fogadja magyar kollégáját, Szijjártó Pétert. A magyar ügyekben járatlan, a lobbisták által megdolgozott képviselők nyilatkozatai kizárólag a magyar sajtónak szólnak, az amerikai külpolitikára nincs hatásuk. Dana Rohrabacher és társainak szavai nem a hivatalos amerikai kormányálláspontot tükrözik, azt inkább Colleen Bell egyre kritikusabb beszédeiben kell keresni.
Egy fontos bizottság
A szenátus költségvetési bizottsága a testület 2016-os külügyi költségvetést jóváhagyó jelentése aggodalmát fejezi ki az antiszemita, romaellenes és a kisebbségekkel szemben intoleráns pártok és szervezetek előretörése miatt Magyarországon. A befolyásos Lindsey Graham szenátor által jegyzett dokumentum amiatt is aggódik, hogy a kormány meggyengíti az igazságszolgáltatás függetlenségét, zaklatja a civileket, korlátozza a független média működését, korlátozza a vallásszabadságot és átírja a második világháború és a holokauszt történetét. A bizottság szerint ezért támogatni kell a magyar civileket és a független médiát, és arra utasítja az amerikai külügyminisztériumot, hogy hívjon meg magyar újságírókat, tanárokat és civileket a csereprogramjaiba.
