Kétéves a III. Orbán-kormány. A 2014. április 6-án ismét kétharmaddal megválasztott pártszövetség egyszavas programmal győzött („Folytatjuk!"), vezetője, Orbán Viktor pedig kétszavas kifejtéssel jelezte a mámoros Bálna-publikumnak, milyen ország lesz itt, ha munkája sikerre vezet („Nagyszerű hely!"). Háromszavas konklúziófélét már nem találtam, ellenben tény: a Fidesz és a KDNP valóban ott folytatta, ahol abbahagyta, s afelől sincs kétség, hogy az ország nagyszerű hely. A kérdés csak az: kinek és mennyire jó ez a folytatás? S az állampolgárok mekkora része érzi országát nagyszerű helynek?
A tekintetben maga a választás(i kampány) is különleges volt, hogy a 2010-től regnáló II. Orbán-kormány mindent megtett azért: gondolatok ütköztetésére, programok összevetésére, televíziós vitákra véletlenül se kerüljön sor. Orbán Viktor – 2002 és az azt követő sorozatos kudarcok után – a jogrendszer saját képére formálásával, a hozzá tartozó potentátok pozícióba emelésével és bebetonozásával vagy éppen a választási szisztéma újratervezésével egyértelműen jelezte, még egyszer nem akar hibázni; abszolutistának tetsző rendszere pillanatnyilag valóban lebonthatatlannak látszik.
A rezsim leváltásához egységes, ütőképes, no pláne: stratégiával bíró ellenzékre lenne szükség, ám az nincs; az utóbbi évek legnagyobb demonstrációit a civil szféra szervezte és kivitelezte. A mindennapi hatalomgyakorlási metódus, illetve az ellenzék hatékonysága ugyanolyan, mint a leegyszerűsített üzenetekkel futó 2014-es kampány idején. Akkor és ott gondolatból kevés volt – a kampányból emlékszik bárki egyetlen mondatra? –, mindazonáltal jelentősen befolyásolta a Fidesz–KDNP kényelmes győzelmét, illetve az Összefogás ultrabukását, hogy az erőtér agytrösztjei előhúzták és hatásosan tematizálták a Simon-ügyet, miközben a minden tekintetben heterogén ellenzék a Rogán-üggyel sem tudott mit kezdeni. Kérdezik, a két sztori között mi a különbség? Az, hogy amíg a politikusi létből aligha következő összegek nagyságrendje és magáncsatornákra játszása hasonló technika alapján működhet, az egyik címszereplőt szimplán levadászták, míg a másik azóta miniszterré lépett elő. Erős hatalomgyakorlás és karaktergyilkosság itt, a víziók hiánya és tanácstalanság ott: ez volt akkor. Ez van most is.
