galéria megtekintése

Kell itt lent egy ország

10 komment


Murányi András

Kétéves a III. Orbán-kormány. A 2014. április 6-án ismét kétharmaddal megválasztott pártszövetség egyszavas programmal győzött („Folytatjuk!"), vezetője, Orbán Viktor pedig kétszavas kifejtéssel jelezte a mámoros Bálna-publikumnak, milyen ország lesz itt, ha munkája sikerre vezet („Nagyszerű hely!"). Háromszavas konklúziófélét már nem találtam, ellenben tény: a Fidesz és a KDNP valóban ott folytatta, ahol abbahagyta, s afelől sincs kétség, hogy az ország nagyszerű hely. A kérdés csak az: kinek és mennyire jó ez a folytatás? S az állampolgárok mekkora része érzi országát nagyszerű helynek?

A tekintetben maga a választás(i kampány) is különleges volt, hogy a 2010-től regnáló II. Orbán-kormány mindent megtett azért: gondolatok ütköztetésére, programok összevetésére, televíziós vitákra véletlenül se kerüljön sor. Orbán Viktor – 2002 és az azt követő sorozatos kudarcok után – a jogrendszer saját képére formálásával, a hozzá tartozó potentátok pozícióba emelésével és bebetonozásával vagy éppen a választási szisztéma újratervezésével egyértelműen jelezte, még egyszer nem akar hibázni; abszolutistának tetsző rendszere pillanatnyilag valóban lebonthatatlannak látszik.

A rezsim leváltásához egységes, ütőképes, no pláne: stratégiával bíró ellenzékre lenne szükség, ám az nincs; az utóbbi évek legnagyobb demonstrációit a civil szféra szervezte és kivitelezte. A mindennapi hatalomgyakorlási metódus, illetve az ellenzék hatékonysága ugyanolyan, mint a leegyszerűsített üzenetekkel futó 2014-es kampány idején. Akkor és ott gondolatból kevés volt – a kampányból emlékszik bárki egyetlen mondatra? –, mindazonáltal jelentősen befolyásolta a Fidesz–KDNP kényelmes győzelmét, illetve az Összefogás ultrabukását, hogy az erőtér agytrösztjei előhúzták és hatásosan tematizálták a Simon-ügyet, miközben a minden tekintetben heterogén ellenzék a Rogán-üggyel sem tudott mit kezdeni. Kérdezik, a két sztori között mi a különbség? Az, hogy amíg a politikusi létből aligha következő összegek nagyságrendje és magáncsatornákra játszása hasonló technika alapján működhet, az egyik címszereplőt szimplán levadászták, míg a másik azóta miniszterré lépett elő. Erős hatalomgyakorlás és karaktergyilkosság itt, a víziók hiánya és tanácstalanság ott: ez volt akkor. Ez van most is.

 

Ekként hajlok arra, hogy ez a „nagyszerű hely" inkább valamiféle auto­riter afrikai köztársaságba volna gondolva; kivált, ha ideveszem az Orbán-elit politikai, gazdasági és társadalmi befolyásának unásig ismételt passzusait, a központi ellátórendszerek elégtelenségét, a szegénységet vagy a kádári időkre hajazó központosítás hajmeresztő elemeit. Állampolgár közben csak hisz és hisz („Viktor, Viktor!"), illetve tűr és tűr („Lehet jobb?"); a többség bambán néz maga elé. Mi van itt? Nincs semmi, hacsak annyi nem, hogy az utóbbi évtizedek legügyesebb magyar politikusa csaknem mindennel szembement, ami ellen anno a Hősök terén kiállt, és korai alapvetéseihez képest 180 fokos fordulatot végrehajtva kreált magának szűkített játékterű, hogy azt ne mondjam: antidemokratikus, piacellenes, meghunyászkodással teli új Magyarországot.

Mi szimbolizálja ma Orbán országát? Az ellopott magánnyugdíjvagyon? A kora kádári szocistyle-t másoló oktatás egyentankönyve? A ­III/II-­es belügyi államtitkár? A söprögetőt játszó legfőbb ügyész? A civil szervezetek TEK-es trancsírozása? Az önmagát operáló beteg? A vagyonukat, hopp, milliárdossá hizlaló barátok? A bábjátékszerű közbeszerzések? A föld szűk körű kisajátítása? A hátvédsorrá lényegülő kopaszcsapat? A központi és megvett lakájmédia felülről kapott utasításcsomagja? Az MMA, amely a zsdanovi „alkossatok remekműveket!" irányelv jegyében fogant? Kerényi Imre, aki kinyílt, mint a pitypang? A kiküldött ruszkik után a földig hajolva visszahívott (-jött) ruszkik? Habony éjszakai hunyorítása? A vasárnapi boltbezár? A klasszikus szocializmus érzetét adó államosításcsomag? Vagy az, hogy egy több tízezres tüntetés vezérszónoka, hehe, nyilván csak viccel?

Ez is, az is szimbolizálja Orbán országát; na meg az alternatíva hiánya. Ennyi munícióból kompetens demokratikus ellenzék simán fölépíti magát, ehelyett – vö. ajánlat helyett – csupán a pfuj, Orbán! a legnagyobb mondás.

Csoda-e hát, ha Orbán Viktor csak kacag egyet, amikor Pukli István – politikai szempontból: ki? – beolvas neki? Az atomizált térben mindenki kihívónak tetszik, Tóbiás Józseftől Gyurcsány Ferencen és Karácsony Gergelyen át Szigetvári Viktorig, de egyikük sem az. S több olyan párt is akad, amelyet alternatívaként azonosíthatnánk, ám egyik sem az. Amúgy is: mi volna az az alapvetés, amely alternatívát jelenthetne? Végiggondolja-e valaki, hogy Újpest, Veszprém és Salgótarján ellenzéki sikere miből fakadt; s ha a közös akcióból, akkor melyek lehetnének valamiféle Összefogás 2.0 kiindulópontjai? De ha az ne legyen, akkor mi? Az, hogy valahogy úgyis bekerülünk a parlamentbe? S egyáltalán: végiggondolja-e bárki, mi az oka, hogy az ellenzék szerepét mintegy átvették a Pukli-kockás, Sándor-pólós civilek?

Orbán Viktor e pillanatban – noha időközben elveszítette a kétharmadot – hátradőlhet, s kérhet egy kávét. A tüntetéseket eddig kezelte (internetadó, Tanítanék), a G napot túlélte (hidegen simicskátlanított), médiaszektora pörög, mint a búgócsiga (M1, Magyar Idők, TV2, egyéb Habony-féle média), a föld- és közbesz.-osztogatás miatt sem kell Molotov-koktélokat visszahajigálnia a kertjéből (sőt). A makroszámok jók, s a stadionok sem omlanak rá, pedig az azokra áttolt pénzek mintha hiányoznának az alapvető közszolgáltatásokat kínáló egészségügyből és oktatásból. Úgy fest, a többségnek az MNB ámokfutásával, a Quaestor- és a Buda-Cash-botránnyal sincs gondja, ahogyan a taopénz szinonimája sem a korrupció (pedig).

Orbán Viktor és erőtere pozíciója – ha gyengült is – erősnek mondható. A belpolitikai kérdéseket annyira lazán intézheti, hogy bőven van ideje építgetni Európa-politikusi imázsát. Pláne mert a menekültválság kezelésében új irányt mutatott: mindenkinél gyorsabban reagált, sokan őt másolták. Ha megannyi konfliktusa volt és van is – Németországgal, Ausztriával; a menekültválság kommunikálása, a kerítés- és plakátügy problémahalmazának leegyszerűsítése miatt –, véleménye mérvadó álláspontként is megjelenik az Európai Unió tanácskozásain, a kontinens sajtójában.

És még a magyar labdarúgó-válogatott is kijutott – 44 év után – az Európa-bajnokságra.

Mi kell még?

Például egy ország.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.