Zemmour fő tézise, mint a sajtóbeszámolókból kiderül: az elmúlt negyven évben fokozatosan meggyengült a francia nemzetállam, az ország elitje kiengedte a kezéből a gazdaságpolitika és a bevándorlás feletti ellenőrzést. Különösen az utóbbi kérdés kényes az 56 éves, már Franciaország európai részén született, de algériai származású (ahogy maga megfogalmazza: berber zsidó családból való) szerző feldolgozásában.
Sőt e vitapont túlmegy a párizsi közbeszédben a két hete megjelent, mintegy félezer oldalas köteten. Az idegeneket, a bevándorlókat ostorozó Zemmour korábban egy rádióműsorban elmondta azt is: a 66 milliós nyugat-európai ország csaknem ötödét, 12 millió embert idegennek tekint, a gyerekeiket is ideszámítva.
Ez persze polémiát váltott ki, a Libération balliberális napilap számításai szerint mindösszesen 3,7 millió törvényesen letelepedett idegennel lehet számolni Franciaországban, már ha nem számítják a közben a francia állampolgárságot megszerzetteket. Akik meg, ugye, franciák...
Zemmour, az író-publicista nem ismeretlen a francia közvélemény szélesebb rétegei előtt sem. Nemcsak azért, mert ismerhetik írásait az egyik vezető napilap, a Le Figaro hasábjairól vagy az RTL kereskedelmi televízió műsoraiból, hanem mert a bűnügyi hírekben is megforgatták a nevét. A rendre a politikai korrektség határait feszegető értelmiségit többször is feljelentették gyűlöletkeltés vádjával, és előfordult, hogy ez „ült” a bíróságon. Megütötte a bokáját, és pénzbüntetésre ítélték annak nyomán, hogy pár éve kifejtette: a munkaadóknak joguk van visszautasítaniuk az arab vagy a fekete álláskeresőket, akiket úgy általában beilleszkedésre képtelennek tart.
Nem véletlen, hogy a francia Szocialista Párt főtitkára, Jean-Christophe Cambadélis megálljt parancsolt most a „zemmourizáció” nyomán, „új progresszivitásra” szólítva fel a baloldalt. Szerinte elfogadhatatlan, hogy a „klasszikus reakciós témák”, az 1930-as, 1940-es évek fasizmusához is hozzájárult „hanyatlásideológia” váljék uralkodóvá a francia közbeszédben. Az aggodalom több mint érthető: miközben a balközép a romjaiban hever, az idei év három francia választásán (helyhatósági, európai és szenátori voksolás) a szélsőjobboldali Nemzeti Front több mint figyelemre méltó eredményeket ért el.
Talán nem véletlen az sem, hogy könyvsikere csúcspontján, amikor a kereslet nyomán újra be kell indítani a nyomdagépeket, Zemmour éppen Béziers-be látogat, ahol nemzeti frontos a polgármester. Azaz a francia Délre, amely nemcsak szülei, de az észak-afrikai bevándorlók tömegei előtt is kaput nyitott azóta az országba és Európába.
Nyugat-Európában nem ez az első botránykönyv az utóbbi években, amely alaposan szembement a politikai korrektséggel és az utóbbi évtizedek hallgatólagos („ne szólj szám, nem fáj fejem”) konszenzusával. A legismertebb ezek közül Thilo Sarrazin, Berlin volt szociáldemokrata szenátora („pénzügyminisztere”) 2010-es sikerkötete, a Deutschland schafft sich ab (Németország felszámolja magát) volt. Míg Zemmour a „szabadon lebegő értelmiségi” pozíciójából beszélhet, a konszenzuspárti körökben páriává lett Sarrazin lemondásra kényszerült a Deutsche Bundesbank igazgatótanácsi posztjáról. Könyvét viszont milliós példányszámban kapkodták el.
