galéria megtekintése

Kósa most megmagyarázza a kétévenkénti választást

1 komment


Csuhaj Ildikó

A demokráciában a főszereplő a választópolgár - Kósa Lajos csak személyes véleményét mondta el arról, miért lenne jó szerinte 2022 után kétévente megkérdezni a választókat. A javaslatról nem egyeztetett a Fidesz vezető politikusaival.

A személyes véleményét mondta el Kósa Lajos szerdán, amikor egy debreceni kampányértékelő rendezvényen arról beszélt, hogy a mostanin kívül még egy önkormányzati választás szólna majd öt évre, utána visszatérnének a négyéves ciklusra, így kétévente, felváltva lenne az országgyűlési képviselői, illetve önkormányzati választás.

Három választás lesz hét hónap alatt, és az nem feltétlenül jó – indokol a Fidesz ügyvezető alelnöke
Három választás lesz hét hónap alatt, és az nem feltétlenül jó – indokol a Fidesz ügyvezető alelnöke
Fotó: Konyhás István

A Fidesz ügyvezető alelnöke a Népszabadságnak adott interjúban az ügyről azt mondta, természetesen tudja, hogy az Alaptörvény úgy rendelkezik, hogy ötévente tartanak önkormányzati választást Magyarországon. „De azért gondolom jónak a felvetést, mert szerintem a demokrácia főszereplője a választópolgár. Az lenne a jó, ha rendszeresen és gyakrabban, nem csak négyévente kérnénk visszajelzést tőlük."

„Az Alaptörvényben az szerepel, hogy 2014-től ötévente van önkormányzati választás, míg a parlamenti ciklus marad négyéves. 2019-ben még egy ötéves önkormányzati választási ciklus indul, akkor a 2022-es parlamenti választás után éppen két év múlva, 2024-ben következik a helyhatósági voksolás. „Amennyiben akkor visszatérnénk a négyéves önkormányzati ciklusra, tíz év múlva éppen beállhatna az általam javasolt felező rendszer. Ez szerintem megfontolandó javaslat. Amennyiben marad a mostani szisztéma, hosszú távon megint lesz olyan év, amikor három választás lesz hét hónap alatt, és az nem feltétlenül jó" – mondta el véleményét a fideszes politikus.

 

Kósa Lajos munkatársunk kérdésére megerősítette, hogy nem egyeztetett a javaslatról a Fidesz vezető politikusaival. De már sokszor nyilvánosan is beszélt arról, hogy az, hogy az önkormányzati választást elcsúsztatták egy évvel, "ez csak az első lépés lehet" – tette hozzá a Fidesz ügyvezető alelnöke, aki szerint a következő tíz évben lehet azon munkálkodnia, hogy meggyőzze álláspontjáról politikustársait. „A kétévenkénti országos választások nem permanens kampányt idéznek elő?" – kérdeztük, mire Kósa úgy reagált: a demokrácia sajátossága, hogy megkérdezzük a választókat, és így az emberek legalább kétévente tudnának valamilyen jelzést adni, hogy tetszik-e nekik, ami történik, vagy sem. Akkor valószínűleg nem állna elő még egyszer olyan helyzet, mint Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt, „hogy megyünk a katasztrófába, és nem történik semmi".

Kósa szerint nem véletlen, hogy a világ számos országában ciklus közben van másik választás, és nem az történik, ami Magyarországon, hogy egy évben van három. A politikus visszautasította azt a feltételezést, hogy a kétévenkénti országos választás a hatalmon lévő Fidesznek, a „centrális erőtér" megerősítésének kedvezne, mivel a balliberális oldalon a különböző erők számára valószínűleg komoly problémát jelentene a kétévenkénti kampány, hiszen egymással is versenyeznek a szavazatokért.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.