galéria megtekintése

Gimnazistából lett terroristafeleség

2 komment

V.D. - P.N.
NOL

A 15 éves Sharmeena Begum olyan volt, mint bármelyik tinédzser: rajongott Rihannáért, imádott vásárolni, követte a trendeket és sokat lógott legjobb barátnőjével. Aztán tavaly meghalt az édesanyja, összetört, sebezhetőségét pedig kihasználták az Iszlám Állam toborzói.

Begum a kelet-londoni Bethnal Green Academy elit gimnázium tanulója volt. Egészen 2014 januárjáig a gondtalan tinik életét élte: amikor nem az iskolában ült, bevásárlóközpontokban vásárolgatott a három legjobb barátnőjével, a kedvenc sorozatát nézte, az EastEnderst, amely a kelet-londoni Albert Squaren lakók életét mutatja be. Orvosi vagy pedagógusi pályáról álmodott. Ám egyik pillanatról a másikra minden megváltozott, amikor édesanyja meghalt.

A 33 éves nőnél 2013-ban diagnosztizáltak tüdőrákot, akkor azt mondták neki, fél éve van hátra. Shahnaz Begum azonban nem akarta megijeszteni egyetlen gyermekét, úgyhogy addig titkolta lánya elől a betegséget, ameddig lehetett. Halála előtt két hónappal szerzett róla tudomást a kislány. "Rengeteget sírt, de mondtam neki, hogy egyszer mindenki meghal. Ma az édesanyád, holnap talán én" - idézi fel a beszélgetést apja, a 38 éves Mohammad Uddin, aki 2007-ben vált el nejétől.

A bangladesi származású lány anyja halála után megváltozott. A valláshoz fordult, rengeteget imádkozott a szobájában. Apja ugyan aggódott, de úgy gondolta, ez normális: lánya az iszlám segítségével igyekszik feldolgozni a gyászt. Idővel azonban a színes, divatos ruháit lecserélte, haját hidzsáb alá rejtette és a kelet-londoni mecsetbe kezdett járni. Uddin, hogy lánya kedvébe tegyen, még Mekkába, az iszlám világ legszentebb helyére is elvitte, ahová minden muszlimnak kötelessége legalább életében egyszer ellátogatni. 

 

A lány azonban eltávolodott apjától, a korábban róla készült képeket pedig megsemmisítette, mondván muszlim nőket nem lehet lefényképezni."Minden szülőnek ellenőriznie kellene a gyereke mobilját" - mondta a Daily Mailnek adott interjújában Uddin, aki szerint lánya sebezhetőségét használták ki az Iszlám Állam toborzói, miközben ő észre sem vette, mi folyik az orra előtt. Valószínűleg a neten keresztül ismerkedett meg azokkal, akik a szökésben segédkeztek, ám ennek nyomait lehetetlen felkutatni, mert az utazás előtt a lány törölte profilját a közösségi oldalakról.

A 15 éves Begum tavaly decemberben Törökországon át Szíriába ment. Apja úgy tudja, Rakkában, az Irak és Szíria területén önkényesen kikiáltott kalifátus fővárosában van, amelyet tavaly nyáron foglalt el az Iszlám Állam nevű szélsőséges szunnita szervezet.

Kadiza Sultana, Amira Abase és Shamima Begum (balról jobbra)

Egy nappal az utazása előtt, december 6-án, Sharmeena Begum betegségre panaszkodott, így kérte apját, hadd maradhasson otthon. Kihasználva az alkalmat, találkozott három legjobb barátnőjével, a 15 éves Shamima Begummal, a 16 éves Kadiza Sultanaval és a 15 éves Amira Abaseval. A nagymamájától kért 500 fontból vett magának egy új telefont és néhány új ruhát is beszerzett. Másnap Törökországba repült. Apja akkor értesítette a Scotland Yardot, miután lányát hiába várta haza, és a mobilját hívva szokatlan tárcsahangot hallott, majd idegen nyelven - mint néhány órán belül kiderült, törökül - jelentkezett be a hangposta. "Kérdeztem a rendőröket, hogy engedhették őt felszállni szülők vagy kísérők nélkül, de azt mondták, a légitársaság szabályai szerint a 14 éven felüliek egyedül is utazhatnak" - mondta Uddin.

Eltűnése után a lány barátnői felkeresték Begum édesapját, ám azt mondták, nem tudják, hová ment. Beszámoltak azonban róla, hogy a 15 éves lánynak van egy új barátnője, és ha ő hívja, Begum rendszerint odébb ment, hogy a többiek ne hallhassák, miről van szó. 

Uddin féltette a lányokat, kérte a rendőröket, tartsák rajtuk a szemüket. Szüleikkel azonban nem beszélt, gondolta épp elég, ha a hatóságok figyelnek majd rájuk. Utólag azt mondja, hatalmas hibát vétett. A három tinédzser ugyanis február 17-én követte barátnőjük példáját és Londonból Isztambulba repült.

A török hatóságok március közepén elfogtak egy külföldi ügynököt, akit azzal gyanúsítanak, hogy három brit diáklánynak segített februárban csatlakozni az Iszlám Államhoz Szíriában.

Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter elmondta, az elfogott ügynök az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalícióban részt vevő egyik ország hírszerzésének dolgozott. Hozzátette, a kérdéses ország nem az Európai Unió tagállama és nem az Egyesült Államok. Mint mondta, az illető nem is török állampolgár. Részletekbe nem bocsátkozott. A letartóztatásról értesítették a 15 éves Shamima Begum, a 16 éves Kadiza Sultana és a 15 éves Amira Abase szüleit, és mint mondta, a továbbiakban is szorosan együttműködnek a brit hatóságokkal.

Sharmeena eltűnésével kapcsolatban február 19-én őrizetbe vettek egy 20 és egy 21 éves nőt, részleteket azonban nem közöltek.

Apjától telefonon búcsúzott el, azt mondta neki, boldog, és soha többé nem tér vissza Londonba. "Kérdeztem, hol van, érte megyek, mire azt mondta: 'Nem jöhetsz ide'" - mondta az apa, aki szerint a hatóságok megakadályozhatták volna, hogy a lány Szíriába jusson, hiszen napokat töltött el Törökországban a híváslista alapján.

Németországból is toborozzák az ifjú feleségeket

Február végén Németországból is eltűnt egy kamaszlány, aki csatlakozott az Iszlám Államhoz és valószínűleg hozzáment egy radikális iszlamistához - írja a Süddeuche Zeitung.

A München melletti Neuriedből származó 16 éves Elif Ö. egy évvel ezelőttig egy teljesen átlagos német tini volt. Haját szőkére festette, lányosan karcsú alakját és nyelvpiercingjét örömest megmutatta, érdekelte a divat és a zene. Szívesen készített magáról szelfiket, melyeket közösségi oldalakon osztott meg. Aztán ezek a képek egyszer csak megváltoztak, mert Elif muszlim örökségéhez igazodva elkezdett fejkendőt viselni és többet takaró, de még mindig divatos ruhákat hordani. Ez önmagában nem is keltett nagy feltűnést, ám ahogy teltek a hónapok, a 16 éves lány egyre radikálisabb életstílust kezdett élni. Az utolsó saját magáról készített képein szinte már csak a szeme látszik ki a fekete fátyolból.

Elif Ö. február végén tűnt el
Elif Ö. február végén tűnt el
Facebook

A török származású lány február 28-án adott magáról utoljára életjelet. Azon a napon azzal az ürüggyel ment el otthonról, hogy meg akarja látogatni néhány barátját korábbi lakhelyén, Landsberg am Lechtben, de meg sem állt Isztambulig. Szülei akkor jöttek rá, hogy baj van, amikor észrevették, hogy a lány elvitte az útlevelét és néhány személyes holmiját is, de addigra Elifnek már bőven elég ideje volt arra, hogy Szíriába jusson.

A jegyet jó ideje megvetette magának egy iskolai barátnőjével, akinek készpénzben fizetett érte. Mint utólag kiderült, Elifenk több profilja is volt különböző közösségi portálokon, melyeket arra használt, hogy a korosztálytársaival megvitassa a házassági lehetőségeket. Ezek közül néhányat elutazása előtt törölt, és a SIM kártyáját is megsemmisítette.

Édesapja remélte, hogy még Törökországban van a lánya, ezért nemcsak az ott élő ismerősökkel, de a török médiával is felvette a kapcsolatot, illetve bejelentették a lány eltűnését a német hatóságoknak.

A nyomozásban az Állami Bűnügyi Osztály, a Szövetségi Bűnügyi Rendőrség és a török rendőrség is részt vesz. A lap azt írja, pénteken még nem volt világos, hogy a lány esetleg Törökországban tartózkodik-e, vagy már átlépte a határt, csak annyi bizonyos, hogy Münchenből Isztambulba utazott, és ott valószínűleg felszállt egy, a szír–török határnál lévő Gazientepbe tartó buszra. Hogy honnan szerzett pénzt, illetve volt-e kísérője, egyelőre nem tudni.

A bajor belügyminisztérium megerősítette a lány eltűnésének hírét, de azt a kérdést, hogy miként hagyhatja el egy kiskorú teljesen egyedül az Európai Uniót, nem válaszolták meg.

A müncheni ügyészség viszont már nem volt hajlandó nyilatkozni sem Elif, sem más kiskorúak esetleges Szíriába vagy Irakba szökéséről, mivel tartanak tőle, hogy a nyilvánosság árt a nyomozásnak, és felbátorít másokat is a radikálisokhoz való csatlakozásra.

A lány felkutatása érdekében a családja létrehozott egy Facebook-oldalt is, melyen arra kérik Elifet, hogy menjen haza.

Nem harcolni, feleségnek mennek

Becslések szerint eddig több mint ötszáz nő csatlakozott világszerte az Iszlám Államhoz, Nagy-Britanniából pedig az elmúlt évben 22 fiatal nő szökött Szíriába. "Nem hiszem, hogy ezek a lányok tisztában voltak vele, hogy mire vállalkoznak. Nem hiszem, hogy bárki is tájékoztatta őket a valóságról. Nem valószínű, hogy harcolni fognak. Attól tartok, hogy kihasználják őket" – mondta a BBC Breakfast című műsorban Muszurut Zia, egy brit muszlim női szervezet főtitkára. Zia szerint, amennyiben a lányok elértek az Iszlám Állam által utalt területre, szinte kizárt, hogy visszatérnek. Harc helyett vélhetően hozzá kell menniük majd egy-egy dzsihadistához.

A szervezet nagy hangsúlyt fektet a nők behálózására. Speciális, nőknek szánt internetes fórumokon adnak tanácsokat és tippeket, a már ott lévő női dzsihadisták pedig különböző blogokon mesélnek a lefejezések „szépségéről", és recepteket osztanak meg a harctéren legkönnyebben elkészíthető „ízletes csemegékről".

Szakértők szerint sok csatlakozó fiatal lány identitásproblémákkal küzd, a szigorú hagyományok uralta családi légkör és a liberális iskolai közeg között egyensúlyozik, mígnem az IS felajánlja a "harmadik utat": végre tartozhatnak valahova, és részei lehetnek egy globális ügynek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.