galéria megtekintése

Ferenc pápa a menekültek befogadását sürgette

43 komment


Miklós Gábor

A katolikus egyházfő első kelet-európai úti célja Krakkó volt. A kormány sürgette a látogatást, de a luxusban élő papságnak kellemetlen a pápa szerény életmódja.

Ferenc Pápa és Andrzej Duda elnök
Ferenc Pápa és Andrzej Duda elnök
David W. Cerny / Reuters

A világ háborúba süllyedt – mondta az őt kísérő újságíróknak a Krakkóba tartó Ferenc pápa, aki szerint a világ elveszítette békéjét. Utalt a világ különböző részein, így Afrikában dúló keresztényüldözésekre, s a minap Franciaországban istentisztelet közben megölt „szent papra" is. – A háború érdekekért, pénzért, a természet és a népek feletti uralomért tart. Nem beszélek vallásháborúról, mások akarják, hogy ez vallásháború legyen – mondta.

A nyolcvanéves, argentin születésű pápa először utazott Kelet-Közép-Európába. Az őt fogadó állami méltóságok, politikusok előtt hangsúlyozta, mennyire örül, hogy II. János Pál szülőhazájába vezetett első útja, a katolikus ifjúsági világtalálkozóra. A pápa találkozik a lengyel nagyvárosba gyülekezett sok százezer zarándokkal, és elutazik Auschwitzba, az egykori náci haláltáborba és a czestochowai Jasna Góra kegyhelyre is.

 

Az első alkalom, ahol elmondhatta üzenetét vendéglátóinak az egykori királyi vár, a Wawel udvarán volt. A beszédben Ferenc méltatta a lengyeleket, hogy képesek voltak a „jó emlékezetet" választani. Ez a németekkel való megbékélést kezdeményező, ötven éve megírt lengyel püspökkari üzenet mai tanulsága – intett az egyházfő a nacionalista jelenségek ellenében. A pápa beszélt a mai népmozgalmi jelenségekről. – Meg kell érteni, miért hagyják el az emberek Lengyelországot, s aki haza akar térni, azt segíteni kell ebben – mondta.

Hangsúlyozta: késznek kell lenni a háború és éhezés elől menekülők és az emberi jogaiktól – beleértve a vallásgyakorlás jogától – megfosztottak befogadására. Az egyházfő mindezt annak tudatában mondta, hogy az őt fogadó hatalom (hasonlóan Orbán Viktor kormányához) elutasítja a háború elől menekülők befogadását. A pápa az Andrzej Duda lengyel elnökkel való megbeszélés után a lengyel püspökökkel találkozott a Wawel székesegyházában.

A pápa látogatását a lengyel kormány és a püspöki kar régóta szorgalmazta, miközben a lengyel klérus számára Ferenc eddigi pápasága inkább zavaró. Az egyházfő több gesztusa és intézkedése ellentétes a lengyel főpapság gyakorlatával. A pápa szerény életmódja a palotákban élő és luxusautókkal járó lengyel püspökök számára kihívás. A jobboldali politika, a kormányzó Jog és Igazságosság Párt (PiS) összefonódott a püspöki karral, kiszolgálja, pénzeli annak vállalkozásait, amit a főpapság politikai lojalitással hálál meg. Ilyen gesztus a vallásoktatás kötelezővé tétele, az abortuszpolitika megszigorítása és a nacionalista, gyűlölködő Radio Maryja állami pénzelése is.

Cserébe a papság csak csendesen támogatta Ferencet, amikor ő a menekültekkel való jobb bánásmódot sürgette. A PiS kampányai brutálisan idegengyűlölőek. A pápa üzenetei nem esnek egybe a lengyel katolikus egyház ultrakonzervatív politikai gyakorlatával. Nemcsak az idegenek befogadásának ügyében, de a szegények, a melegek, az elváltak kezelését illetően sem. A pápa határozott fellépést követel a gyermeki életeket tönkretevő pedofil papok ügyé­ben. Lengyelországban továbbra is inkább eltussolják a hasonló ügyeket.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.