galéria megtekintése

Hitel

11 komment

A szerk.

Évekkel az után, hogy az Orbán-kormány megmentette a bajba jutott devizahiteleseket, kilakoltattak egy családot Pesterzsébeten. Most éppen ott, tegnap egy másikat máshol, holnap egy másikat megint máshol.

Nem csupán azért voltak, vannak és lesznek, akik elveszítik otthonukat, mert a Fidesz természetesen nem mentette meg a devizahiteleseket, hanem azért is, mert idehaza nincs szociál- és lakáspolitika. Nem rossz, hanem nem létezik. Ezért lehetséges, hogy amikor emberek elveszítik az otthonukat, a gondviselésen kívül csupán a rokonokban és a barátokban bízhatnak, a magányosak meg semmiben. Fel lehet persze mondani a leckét, hogy felelőtlenségük miatt kerültek bajba, tanulniuk kell abból, hogy nem kalkuláltak az árfolyamkockázattal. Csak akkor fel kell mondani a történetet a tudatlan bankokról, a tökéletesen felelőtlen pénzintézetekről, amelyek olyanoknak adtak kölcsönt, akiknek nem volt esélyük a visszafizetésre. Vagy csak nagy kockázatokkal. Fel kell mondani a történetet az impotens államról (meg bal- és jobboldali kormányról), amely nem avatkozott be, hagyta, hogy társadalmi katasztrófával fenyegető lufit fújjanak az ország fölé profit reményé­ben rizikózó bankárok és nem elég körültekintő polgárok.

Ám a népszerű bűnbakkutatás helyett érdemesebb igazságkeresésbe fogni. Ennek szükséges feltétele, hogy a baloldali politikai közösség programjának alapvetése legyen a lakhatáshoz való jog, ha már a jobboldal megtagadja kitaszított, szegény honfitársaival a szolidaritást. Ezt teszi, hiszen nincs racionális magyarázat arra, hogy nem költ az állam pénzt ilyen emberekre, ha már agyatlan hirdetésekre elszór milliárdokat.

 

Az biztos, a szívszorító kilakoltatásokból azoknak már nincs mit tanulniuk, akik könnyek között elhagyják otthonukat, elveszítik azt, amiért egész életükben dolgoztak. Mi viszont még tanulhatunk. Például azt, hogy olyan országban akarunk élni, ahol nem hagynak hajlék nélkül családokat. Például azért, mert ők is emberek. Például azért, mert ők is magyarok.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.