galéria megtekintése

Brüsszel ultimátumot adott Lengyelországnak: felejtsék el az orbáni modellt, különben jön az „atombomba”

Három hónapot kapott a lengyel kormány arra, hogy felhagyjon az alkotmánybíróság megfélemlítésével. Ha folytatja, jöhetnek a szankciók

Bekeményített Lengyelországgal szemben az Európai Bizottság, amikor úgy döntött, hogy pontosan megmondja és leírja Varsónak, mit kell tennie a demokrácia és a jogállam helyreállítása érdekében. Az idén januárban kezdeményezett "fegyelmi eljárás" a pontos ajánlások megfogalmazásával a második szakaszba lépett.  Ha a jobboldali Jog és Igazságosság párt vezette lengyel kormány és a parlament három hónap alatt nem hozza meg az uniós végrehajtó testület által szükségesnek vélt intézkedéseket, akkor elindulhat a sokak által "atombombának" nevezett szankciós eljárás, amelynek vége a szavazati jog megvonása lehet. A büntetésnek azonban nincs sok esélye, mert a tagállamoknak is jóvá kell hagyniuk, Orbán Viktor miniszterelnök pedig már a kezdet kezdetén vétót ígért.

„A lengyelországi jogállamot fenyegető alapvető problémák továbbra is fennállnak. Az alkotmánybíróság még mindig nem tudja ellátni maradéktalanul a feladatát" – mondta a bizottsági véleményt indokolva Frans Timmermans első alelnök. Az EU "kormányának" álláspontja szerint az új törvények megbénítják a bírói testületet, és képtelenné teszik arra, hogy demokratikus ellenőrzést gyakoroljon a parlament fölött. Az uniós testület meggyőződése, hogy Lengyelországban „rendszerszerű” fenyegetés éri a jogállamot.

A tavaly novemberben hatalomra került Jog és Igazságosság párt döntő befolyást igyekszik szerezni az igazságszolgáltatásban, a közmédiában, az állami vállalatok irányításában. A gazdasági és politikai térfoglalás része az alkotmánybíróság ellehetetlenítése egy olyan jogszabállyal, amelyet maga a testület is alkotmányellenesnek ítélt. A NATO júliusi varsói csúcstalálkozója előtt a Szydlo-kormány gyorsan módosította a törvényt, ám a változtatások nem oszlatták el az európai aggodalmakat.

 
Jaroslaw Kaczynski
Jaroslaw Kaczynski
Kacper Pempel / Reuters

Az Európai Bizottság az ajánlásokban tételesen felsorolja, milyen döntéseket vár el Varsótól a közeljövőben. Ezek közé tartozik az alkotmánybíróság döntéseinek a tiszteletben tartása és teljes végrehajtása, ítéleteinek automatikus közzététele, a törvényhozó vagy végrehajtó hatalom beavatkozása nélkül.

Értesüléseink szerint az Európai Parlament őszi ülésszakán ismét napirendjére tűzheti a lengyelországi helyzetet. A képviselőtestület idén áprilisban állásfoglalásban szólította fel Varsót az alkotmány és a jogállam garantálására.

Még nem fordult elő az EU történetében, hogy az Európai Bizottság a demokratikus féek és ellensúlyok rendszerének szisztematikus felszámolása miatt eljárást indítson egy tagállam ellen.

Bár az Európai Parlament többször felszólította a testületet, hogy tegyen lépéseket az Orbán-kormány hasonló következményekkel járó döntései és intézkedései miatt, bizottsági vélemény szerint Magyarországon nem érik rendszerszintű fenyegetések a demokráciát.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.