galéria megtekintése

Nem tűr jogi korlátokat Orbán rajongója sem

2 komment


Miklós Gábor

Sorra vette az alkotmánybíróságról szóló törvény változtatásait a lengyel alkotmánybíróság (ab), és ezeket hét pontban a demokratikus jogállammal, az érvényes lengyel alkotmány betűjével és szellemével ellentétesnek ítélte.

Jaroslaw Kaczynski többségbe került hívei minden külső korlátot vagy jogi kontrollt eleve el akartak lehetetleníteni. A szejm ezért egyebek között előírta, hogy az ab csak teljes létszámban ítélkezhet, kétharmados többség kell ítéletei érvényességéhez, s az ügyeket kizárólag a beérkezés sorrendjében tárgyalhatja.

Jaroslaw Kaczynski
Jaroslaw Kaczynski
Kacper Pempel / Reuters

A választások után erősen jobbra tolódott törvényhozás fegyelmi-büntető jogkört adott az ab bírái felett az igazságügy-miniszternek, s egyben lehetőséget magának, hogy leváltsa a testület tagjait. Két alkotmánybíró, akiket már a mostani többség választott meg, most különvéleményt fűzött az ítélethez. Az ab ezzel együtt úgy értelmezi a helyzetet, hogy nem kell figyelembe vennie az általa alkotmányellenesnek ítélt törvényt.

 

Beata Szydlo kormányfő azonban előre jelezte, hogy a hivatalos közlöny nem fogja kiadni az ab döntését, márpedig ez előfeltétele az ítéletek érvényességének. A Kaczynski-­rendszer eddig is azt sugallta, nincs szüksége az ab-re, a parlamenti többség testesíti meg a népfelséget, amelyet nem lehet felülbírálni. A kormány most azzal állt elő, hogy értelmezése szerint az ab nem is tartott ülést, csak „értekezletet”. A közzétett dokumentum ezek szerint nem ítélet, hanem csupán „sajtóközlemény”, illetve, ahogy Witold Waszczykowski külügyminiszter mondta, „egyfajta politikai álláspont”. A kormányszóvivő szerint az ab dokumentuma nem közölhető, hiszen nem felelt meg a törvényi követelményeknek. Természetesen azokról a törvényi előírásokról beszélt, amelyeket a bírák alkotmánysértőknek minősítettek.

A lengyel politikai életet felborzolta a helyzet. Az ellenzék tiltakozik, tüntetéseket szervez, s az alkotmányos válságot politikai mélypontnak nyilvánítja. Pedig itt még nem tart a Jog és Igazságosság (PiS) párt által irányított kormány. A belső fronton elveszített alkotmányossági harcot előbb még nemzetközi szinten folytatnák. Pénteken a lengyel kormány küldöttsége a jogállamiság érvényesülését értékelő nemzetközi Velencei Bizottság tagjaival ütközik meg. A reakciók világossá teszik, hogy a kérdéses törvényt a Velencei Bizottság jogállamiságot sértőnek találta. Ezért a lengyel hivatalosság még a találkozó előtt azzal áll elő, hogy a Velencei Bizottság „túllépte hatáskörét”. Arra akarják késztetni a szakértői testületet, hogy ne a tartalmi, hanem a jogi helyzetet vizsgálja. Az ab döntése és a kormány brutális reakciója gyors válaszra késztette a nemzetközi politikát és a sajtót. Általános az aggodalom a lengyel demokrácia lehetséges csődje miatt. A megfigyelők az orbáni modell, a nacionalista alapokon álló tekintélyuralmi rendszer terjedésétől féltik a térséget.

Fehér-piros álca

Jaroslaw Kaczynski, a kormánypárt teljhatalmú elnöke politikai ellenfeleit habozás nélkül ellenséggé minősíti, fokozva az általa gerjesztett idegenellenes hiszté­riát. Legutóbbi beszédében ezt mondta: „Akik ma velünk szemben állva harcolnak, álcaruhát öltenek. Próbálnak fehér-pirosak (a lengyel nemzeti színek) lenni. (...) Ugyanők azt állították, hogy Lengyelország elavult dolog. Ők tapostak meg mindent, ami kultúránkban szent. (...) Ezek lenézik Lengyelországot, ők valami mások akarnak lenni.”

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.