|
Ali Hamenei ajatollah (fent) viszont még idén januárban is a „Halál Amerikára!” jelszóval fejezte be beszédét
Caren Firouz / Reuters |
Rohani 2013-ban történt megválasztása óta ugyan új, reformpárti elnöke van Iránnak, mondják, a legfelsőbb vallási és politikai vezető személye azonban ma is változatlan. Hamenei ajatollah még idén január 3-án is a „halál Amerikára!" jelszóval fejezte be beszédét, honlapján pedig arról elmélkedett, hogy a nácizmusban és a cionizmusban van valami alapvetően közös. Iránban, teszik hozzá a szkeptikusok, 2013 előtt még az a holokauszttagadó Mahmud Ahmadinezsad volt az államelnök, aki szerette volna eltörölni Izraelt a föld színéről, és aki mindenben támogatta az atomprogramot.
Rohani megválasztásával megváltozott volna az iráni teokratarendszer? Sokan nem hisznek a változásban, és politikai hadjáratot indítottak a megállapodás ellen. Amerikában például a republikánus elnökjelölt-aspiránsok kijelentették, hogy megválasztásuk után azonnal felmondják az Iránnal kötött atomalkut. Annak előírásai ugyanis szerintük lehetővé teszik, hogy Teherán a következő években is folytassa az atomprogramját. Azt állítják, hogy Irán csak az erő nyelvén ért, kötelezettségeket csak azért vállal, hogy az időt húzza. És különben is, a perzsák az elmúlt évtizedben folytonosan kijátszották a nyugati hatalmakat, titokban meg nem engedett nukleáris létesítményeket építettek, és azok létezését csak akkor ismerték el, amikor a nyugati felderítés már hírt adott róluk. A republikánusok szerint Washington az egész megállapodást egyébként is csak azért fogadta el, hogy elnöki periódusának utolsó évében Obama learathassa a babérokat, a Demokrata Párt jelöltje pedig előnyösebb helyzetből indulhasson a novemberi elnökválasztáson. A republikánusok lényegében két csoportosulás külpolitikai doktrínájára támaszkodnak.
|
Rohani Ferenc pápával is barátságos eszmecserét folytatott
Andrew Medichini / Reuters |
Ezt részben George W. Bush hajdani neokonzervatívjai, részben a jobboldali zsidóságot képviselő Amerikai–izraeli Közügyek Bizottságának (AIPAC) tagjai fogalmazták meg. Kezdettől fogva mindkét csoport élesen ellenezte az amerikai–iráni kompromisszum megkötését. Olyan régi neokon motorosok, mint Eliot Cohen, Eric Edelman és Ray Takeyh például azt állította a Foreign Affairs legfrissebb, január–februári számában, hogy Washingtonnak a szankciók feloldása helyett „vissza kellene szorítania Irán növekvő befolyását a térségben, és szisztematikusan aláásni hatalmának alapjait". Ez a doktrína nem kifejezetten új keletű. Cohen például azzal dicsekedhet, hogy a Wall Street Journalban 2001. november 20-án, tehát alig néhány héttel a szeptember 11-i terrortámadások után, elsőként javasolta Afganisztán és Irak mellett Irán megtámadását és Teheránban egy szekuláris kormány felállítását. Bush és kormányzata ebben az időben valóban nagy lendületben volt, ki akarta terjeszteni a hatalmát az egész iszlám Közel-Keletre. Az akkor 68 millió lakosú Irán inváziójától szerencsére eltekintett.
Ami az AIPAC-et illeti, a bizottság júliusban elítélte az atomalkut, mondván, hogy az csak „legitimizálja Irán jogellenes nukleáris programját", majd az év hátralevő részében mintegy húszmillió dollárt költött a megállapodás elleni kampányra. Idén januárban az volt olvasható a honlapján, hogy az atomalku teljesítése „nagyon veszélyes pillanat Amerikára és szövetségeseire nézve, mert Irán visszanyeri erejét, és olyan pénzügyi eszközökre tesz szert, amelyek segítségével megnövelheti katonai képességeit". Ezért a szervezet felszólítja a mostani adminisztrációt, hogy minden lehetséges módon ellenőrizze, vajon Irán teljesíti-e az általa vállalt kötelezettségeket.
Egy másik, a Demokrata Párthoz közel álló amerikai zsidó szervezet, a J Street ugyanakkor kezdettől fogva megállapodáspárti volt, éppúgy, mint közvélemény-kutatási adatok szerint az amerikai zsidóság kereken 60 százaléka. A szervezet nemcsak az amerikai republikánusokat, hanem a jeruzsálemi kormányt is bírálta. Egyik munkatársa, Logan Bajroff például a napokban arra hívta fel a figyelmet blogjában, hogy Izraelben szakadék alakult ki a politikai és az – Izraelben oly fontos szerepet játszó – katonai-hírszerzési establishment között.
A szerző Gadi Eizenkot vezérkari főnökre hivatkozott, aki január 18-án egy tel-avivi biztonságpolitikai konferencián „stratégiai változásnak" nevezte az atomalkut, amely „sok kockázatot, de egyben sok lehetőséget is" rejt magában. A következő öt esztendőben, jósolta, Irán mindent meg fog tenni, hogy teljesítse kötelezettségeit, mert élvezni akarja az alkuból fakadó előnyöket. Az altábornagy szerint a megállapodás megszüntette az Izrael létét egy évtizeddel ezelőtt még valóban fenyegető legkomolyabb veszélyt. Vezető politikai körökben, különösen a jeruzsálemi miniszterelnöki hivatalban, tette hozzá, jóformán csak a kockázatokat hangsúlyozzák.
Ugyancsak a J Street honlapja hivatkozik arra a Haaretzben tavaly augusztusban közzétett levélre is, amelyet több tucat volt izraeli titkos-szolgálati, katonai és rendőri vezető írt Benjamin Netanjahunak. Ebben felszólították a miniszterelnököt, hogy tekintse „elintézett ügyletnek" (done deal) a megállapodást, és ne lépjen fel ellene. Az aláírók között olyan, hazájukban ismert személyiségek szerepeltek, mint Ami Ajalon és Karmi Gillon, a Sin Bet korábbi főnökei, Amram Micna és Saul Arieli, a véderő nyugállományú tábornokai vagy Asszaf Heffec, a rendőrség nyugalmazott parancsnoka.
Netanjahu tényleg nem kedveli a bécsi megállapodást. Tavaly júliusban „történelmi tévedésnek" nevezte annak megkötését, aminek betudhatóan Irán „a nukleáris bombák egész arzenálját fogja előállítani, mégpedig hordozórakétáikkal együtt". Azt nem fejtette ki, hogy az iráni atomfegyverprogram teljes felszámolását előirányzó alku vajon hogyan vezethet el az atombombák számának növekedéséhez. A miniszterelnök később sem változtatott álláspontján. Januárban azt mondta, hogy „Irán továbbra sem hagyott fel azzal a törekvésével, hogy atomfegyverekre tegyen szert". Mindazonáltal megjegyezte: Izrael mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy felderítse a megállapodás megsértését, és ilyen esetben rávegye a Biztonsági Tanács tagjait, hogy élesszék fel a perzsa állam elleni szankciókat.
Valóban előfordulhat, hogy Irán megsérti a megállapodást? Ezt nyilvánvalóan nem lehet kizárni, hiszen a jelenlegi belpolitikai erőviszonyok Teheránban könnyen megváltozhatnak. Először mindjárt február 26-án, amikor is nemzetgyűlési választásokat tartanak az országban, sőt a szavazópolgárok akkor választják meg az úgynevezett Szakértők Gyűlését is, amely egyebek között a legfőbb vezető személyéről hivatott dönteni. Ha 26-a után folytatódik a jelenlegi külpolitikai irányvonal, akkor a világ számíthat a megállapodás betartására. Ellenkező esetben felélednek a 2012 előtti szankciók, aminek nemcsak a világ, hanem maga Irán is vesztese lesz. Ugyanez vonatkozik a november 8-án esedékes amerikai elnökválasztásra is. Remélem, azt a külpolitikában felettébb jártas demokrata párti jelölt fogja megnyerni.
