Gülen, akit hívei imámként, illetve hodzsaefendiként tisztelnek, 73 éves, a törökországi Erzerumban született. Eleinte „állami imám” volt, fiatalon az ötvenes-hatvanas években lett Said Nursi szunnita teológus követője. Azóta is az ő eszméi hirdetőjének, egyfajta iszlám vallásos felvilágosítónak tartja magát. Hirdeti a vallások párbeszédét, a toleranciát, az iszlám és a tudomány, az iszlám és az üzleti siker összeegyeztethetőségét. Nyugati hívei sokszor „iszlám kálvinistának” nevezik a gülenistákat. (Az USA egyes befolyásos köreiben rendkívül népszerű volt a gondolat, hogy az iszlám világnak a német kereszténydemokráciához hasonló „iszlámdemokratákra” lenne szükségük.)
Gülen már a hetvenes években elkezdte a gyakorlatban érvényesíteni tanítását: iskolákat, egyetemi előkészítő tanfolyamokat hozott létre. Először Törökországban. Majd ahogy a mozgalom erősödött, tovább is – világszerte. Ma 140 országban vannak ilyen tagiskolái a Hizmet (Szolgálat) nevet viselő gülenizmusnak. Az imám befolyása érvényesül Törökország legerősebb médiabirodalmában, több tanúvállomása van, övék az 1,2 millió példányban eladott Zaman napilap, amelyet hét éve angol nyelvű változatban is kiadnak. A gülenista médiát a Cihan hírügynökség szolgálja ki. Az imámhoz kötődő üzleti vállalkozásokat a TUSKON munkáltatói szervezet fogja össze – ez a legnagyobb Törökországban.
A magániskolák nemcsak tehetséggondozók, de gondoskodnak a szervezet befolyásának növeléséről. Az iskolák révén legalább másfél millió ember kötődik hozzá. Egyes számítások szerint a gülenizmushoz világszerte akár 15 millióan is kapcsolódhatnak. Gülen régóta biztatta híveit, hogy helyezkedjenek el az igazságszolgáltatásban, a rendőrségnél, az államapparátusban. Nyilván ez a tendencia volt az oka, hogy 1998-ban nyomozás indult ellene. Az imám egy évre rá költözött az USA-ba. (A pennsylvaniai birtok fényűző szállodára emlékeztet, formálisan továbbképző központ. Gülen egyedül él itt, a látogatók szerint spártai körülmények között, s főleg tv-prédikációk útján irányítja követőit.)
A volt tanítványok rendkívül lojálisak a vezetőhöz. A szervezet egyik vezetője egy amerikai lapnak nyilatkozva ezt mondta: „Elképzelhető, hogy egy doktorátussal rendelkező férfi szeretné felkeresni problémájával a hodzsaefendit. Ha a hodzsaefendi ez alkalommal azt mondaná, jó ötletnek látszik egy falut létesíteni az Északi-sarkon, biztos, hogy az illető másnap veszi a bőröndjét, és elindul Északra...” Ha tehát azt az instrukciót kapták, hogy támogassák Erdogant és pártját, akkor csatlakoztak hozzá, és az Igazság és Fejlődés párt (AKP) hű káderei, támogatói lettek. Ha viszont célszerűnek látszott a hadsereg és a világi értelmiség lefejezése, akkor a rendőrséget, az ügyészséget és a bíróságokat megtöltő gülenisták a XXI. század egyik nagyszabású koncepciós perét, az Ergenekon-összeesküvést koholták.
Az Ergenekon-ügy kapcsán fogták le Ahmet Sik újságírót, aki könyvet írt az Imám hadserege címen épp arról, hogy lepi el a hálózat a török államot. Valami azonban megtörhetett Gülen és Erdogan viszonyában. Az imám ellenezte az Izraellel való szakítást és a szélsőségbe hajló retorikát. Nem támogatta az AKP neooszmán külpolitikai vonalát. Gülennek nagyon nem tetszett a PKK kurd gerillaszervezettel tervezett kiegyezés. Bírálta Erdogant az isztambuli Gezi park tüntetői elleni brutális fellépés miatt is. Ezt a kritikát viszont az öntörvényű miniszterelnök nem viselte el. Visszacsapott: törvényt hoztak a Gülen-mozgalom számára oly fontos egyetemi előkészítő iskolák megszüntetéséről.
Ez nemcsak fontos pénzforrása a mozgalomnak, de a legfontosabb káderutánpótlása is. Erre lehetett ellencsapás korrupció elleni rendőri-ügyészi fellépés, ami az AKP négy fontos miniszterét érintette és magát Erdogant is veszélyezteti. Ez után kezdett a miniszterelnök harcot a gülenisták „rejtett állama”, az amerikai összeesküvő-puccsista szervezet és maga az Imám ellen. A harc hónapok óta tart. Egyelőre Erdogan vezet. Megnyerte a márciusi helyhatósági választásokat, pedig Gülen hívei elegendő kampányanyagot szolgáltattak az ellenzéknek. Stabilizálta a gazdaságot, s látszólag leperegnek róla a korrupciós bizonyítékok is. Folytatja hatalma továbbépítését.
A nagy kérdés, hogy vajon kikkel teszi ezt? Elvesztette a korábban neki szolgáló gülenistákat, a kemalista régi gárda pedig gyűlöli őt és körét. A Fethullah Gülen elleni akciók sora előbb-utóbb újra kiélezheti a török–amerikai viszonyt is. A konfliktus tehát meglepetésekkel szolgálhat. A gülenisták eddig nem kezdeményeztek erőszakot, de velük szemben elképzelhető ilyen fellépés. A válság rávilágít, mennyire nehezen igazodunk el az iszlám világban, még a leginkább elnyugatosodott részében is. Az iszlám ágazatainak, szektáinak, vallásjogi iskoláinak a szerepe, a hagyományok és a szentként tisztelt emberek kultusza sokkalta erőteljesebb, mint ahogy azt a modern felszín mutatja.
