Erdogan uralma alatt bírósági eljárásokat indítottak Orhan Pamuk és Elif Safak író ellen, mert megtörték a tabut. Erdogan miniszterelnöksége alatt ölték meg Hrant Dinket, a törökországi örmények lapjának szerkesztőjét. Erdogan szeretne túllépni az örmény–török ellenségeskedésen, de szeretné megúszni a nagy történelmi önreflexiót, a beismerést, az eddigi dogmák teljes felrúgását. Pár éve még szinte háborúval fenyegették meg Franciaországot, mert ott a parlament büntetendőnek mondta az örmény holokauszt tagadását. Most akkor mi lesz?
Recep Tayyip Erdogan minden bizonnyal megoldja ezt a feladatot. Egy olyan kaliberű politikusnak, mint ő, nem gond túllépni egy ilyen emlékezetpolitikai akadályon. Itt ugyanis erről van szó. Erdogan felismerhette, hogy országa nem lesz a megújuló arab világ példaképe. Azt is látja, hogy Oroszország újra fenyegető hatalomként lép fel a szomszédságában. Talán ezért kezdi ismét jobban érdekelni őt az EU: biztonságot is ad, de normák betartását is követeli. Az emberi jogok, nemzetiségek, vallási közösségek szabadsága, a kisebbségek jogai az alapja a további tárgyalásoknak, a tagság reális közelségének. Ettől pedig elszakíthatatlan az emlékezetpolitikai fordulat. Nem lehet a törökséget tartósan úgy feltüntetni, mint áldozatot, amelyet a nagyhatalmak és saját kisebbségei kényszerítettek „idegenrendészeti fellépésre”.
Azt látjuk, hogy a történelem nem csak nálunk politikai ügy. A magyar kormány képviselői tavaly nyilatkozatban ismerték el elődeik felelősségét a holokausztért. Most a Szabadság téri emlékműépítéssel kifarolnának ebből. Gábriel és a sas giccses metaforája a felelősség tagadását jelenti.
Valószínűleg képtelenek a sikeres együttműködésre nagyobb nemzetközi közösségben azok a népek, amelyek nem ismerik meg saját történelmüket – esetleg más népek, kisebbségek elbeszéléséből. Pár éve még próbálkoztak a német–francia példát követve közös történelemkönyvet alkotni magyarok és szlovákok. Mára elhalt az erőfeszítés, hogy találkozzék a két elbeszélés. Feltehetően a törökök és az örmények viszonyában sem elegendő sem a részvétnyilvánítás, sem a bocsánatkérés. Talán egyszer megismerik a másik igazi történetét, és rájönnek, hogy az az övék is.
