galéria megtekintése

Emlékezet, politika

Az írás a Népszabadság
2014. 04. 29. számában
jelent meg.


Miklós Gábor
Népszabadság

Azt latolgatja a világ, mit is akart elérni Recep Tayyip Erdogan az örmény népirtás 99. évfordulójára kiadott hosszú részvétnyilvánításával. Hogyan akarta megoldani a megoldhatatlant: együttérzését fejezni ki a másfél millió legyilkolt örmény leszármazottainak, s eközben nem kimondani, nem leírni azt, ami tabu. Szóval, hogy az anatóliai örmények kiűzése és tömeghalála a XX. század első népirtása volt.

Az 1915-ös népirtás áldozatainak emlékműve Jerevánban
Az 1915-ös népirtás áldozatainak emlékműve Jerevánban
A. Ekekyan / AFP

De hogyan lehet elvárni az örményektől a megbékélést, ha nem mondja ki: igen, a mi népünkhöz tartozó katonák válogatás nélkül hajtották a biztos halálba a ti rokonaitokat a szíriai sivatagban. Nehéz feladat. Erdogan egyelőre ott tart, hogy elítéli az ifjútörök nacionalista kormány „embertelen” eljárását. Feltehetően nehéz kockáztatni a szélsőséges nacionalistákkal való összeütközés lehetőségét.

 

Erdogan uralma alatt bírósági eljárásokat indítottak Orhan Pamuk és Elif Safak író ellen, mert megtörték a tabut. Erdogan miniszterelnöksége alatt ölték meg Hrant Dinket, a törökországi örmények lapjának szerkesztőjét. Erdogan szeretne túllépni az örmény–török ellenségeskedésen, de szeretné megúszni a nagy történelmi önreflexiót, a beismerést, az eddigi dogmák teljes felrúgását. Pár éve még szinte háborúval fenyegették meg Franciaországot, mert ott a parlament büntetendőnek mondta az örmény holokauszt tagadását. Most akkor mi lesz?

Recep Tayyip Erdogan minden bizonnyal megoldja ezt a feladatot. Egy olyan kaliberű politikusnak, mint ő, nem gond túllépni egy ilyen emlékezetpolitikai akadályon. Itt ugyanis erről van szó. Erdogan felismerhette, hogy országa nem lesz a megújuló arab világ példaképe. Azt is látja, hogy Oroszország újra fenyegető hatalomként lép fel a szomszédságában. Talán ezért kezdi ismét jobban érdekelni őt az EU: biztonságot is ad, de normák betartását is követeli. Az emberi jogok, nemzetiségek, vallási közösségek szabadsága, a kisebbségek jogai az alapja a további tárgyalásoknak, a tagság reális közelségének. Ettől pedig elszakíthatatlan az emlékezetpolitikai fordulat. Nem lehet a törökséget tartósan úgy feltüntetni, mint áldozatot, amelyet a nagyhatalmak és saját kisebbségei kényszerítettek „idegenrendészeti fellépésre”.

Azt látjuk, hogy a történelem nem csak nálunk politikai ügy. A magyar kormány képviselői tavaly nyilatkozatban ismerték el elődeik felelősségét a holokausztért. Most a Szabadság téri emlékműépítéssel kifarolnának ebből. Gábriel és a sas giccses metaforája a felelősség tagadását jelenti.

Valószínűleg képtelenek a sikeres együttműködésre nagyobb nemzetközi közösségben azok a népek, amelyek nem ismerik meg saját történelmüket – esetleg más népek, kisebbségek elbeszéléséből. Pár éve még próbálkoztak a német–francia példát követve közös történelemkönyvet alkotni magyarok és szlovákok. Mára elhalt az erőfeszítés, hogy találkozzék a két elbeszélés. Feltehetően a törökök és az örmények viszonyában sem elegendő sem a részvétnyilvánítás, sem a bocsánatkérés. Talán egyszer megismerik a másik igazi történetét, és rájönnek, hogy az az övék is.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.