galéria megtekintése

A rakétatalálatra egyre több a bizonyíték, de kik a tettesek?

18 komment

NOL

Minden jel szerint a kelet-ukrajnai szeparatisták lőtték le csütörtökön a Malaysia Airlines és a KLM Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó járatát 298 emberrel a fedélzetén. A szeparatisták támogatása miatt Vlagyimir Putyin Oroszországára zúdult a nemzetközi diplomácia haragja, az orosz elnök viszont Ukrajnára hárítaná a felelősséget a merényletért. Ettől függetlenül a szeparatistákat péntek délután Putyin is fegyverletételre és béketárgyalásokra szólította fel.

A gép törzsének maradványai
A gép törzsének maradványai
Maxim Zmeyev / Reuters

Az MH17-es fedélzetén 298-an utaztak, 283 utas és a 15 főnyi személyzet. Többségük – 189 ember – holland állampolgár volt. Rajtuk kívül pénteki légitársasági közlések szerint 44 maláj, 28 ausztrál, 12 indonéz, kilenc brit, négy-négy német és belga, három Fülöp-szigeteki, egy kanadai, egy hongkongi és egy új-zélandi utas volt a repülőgépen. Két tranzitutasról még nem derült ki, hogy milyen náció tagjaként érte őket a halál. A Telegraphnak egyébként nyilatkozott egy skót házaspár, amelynek a KLM az utolsó pillanatban szólt, hogy nincs hely a gépen. Gyomorszorító érzés – mesélte a túlélésről Barry Slim a feleségével, Izzyvel és a kisbabájukkal az oldalán. Az MH17-esen egyébként két maláj és egy indonéz csecsemő is utazott. Egy 41 éves stewardnak, az indiai Szandzsid Szinghnek egy műszakcsere került az életébe. Neki a felesége is utaskísérő.

Az biztosnak tűnik, hogy az éppen tízezer méteren repülő MH17-est csak összetett fegyverrel lehetett lelőni. Vállról indítható rakétával a gépet nem találhatták el – vélik egybehangzóan a szakértők. A közkeletű gyanú szerint a Boeing 777-es repülőgépet – a Malaysia Airlines KLM MH17-es járatát – egy szovjet gyártmányú Buk föld-levegő rakétával lőtték le, amellyel rendelkezik az orosz hadsereg és a szeparatisták is. A Buk modernizált változatának a hatótávolsága 24 ezer méter.

 

A felelősséget eddig Ukrajnára hárító orosz elnök, Vlagyimir Putyin pénteken fegyverletételre és a kijevi kormánnyal folytatandó béketárgyalásokra szólította fel a szeparatistákat. „Minden félnek fel kell hagynia a harccal. Szomorúan, aggódva figyeljük, ami Kelet-Ukrajnában történik” – idézte az orosz elnököt a RIA Novosztyi hírügynökség. Putyin pénteken ortodox vallási vezetőkkel találkozott. A körükben ragadtatta magát a felszólításra.

A merénylet donyecki Torez, Sznizsne és Sahtyarszk körzetében hetek óta kemény harcok zajlanak a szeparatisták és az ellenük antiterrorista hadműveletre kivezényelt ukrán egységek között. Korábbi közlések szerint a szeparatisták büszkélkedtek is BUK megszerzésével, de ezt az MH17-es elleni merénylet után sietve próbálták kiradírozni az emlékezetből. Ezek alapján vannak, akik azt valószínűsítik, a szeparatisták egy ukrán katonai gépre célozva véletlenül találták el az utasszállítót. Egy Wall Street Journalnek nyilatkozó szakértő, Douglas Barrie azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendszert nem lehet megszerzés után egyszerűen használatba venni. A londoni szakember szerint a rendszer ugyanis túl összetett a gyors kezeléshez, ráadásul egy radarral együtt lehet csak használni.

Kuala Lumpurban már imadkoznak
Kuala Lumpurban már imádkoznak
Edgar Su / Reuters

Pénteken New Yorkban az ENSZ Biztonsági Tanácsa összeült megbeszélést tartani a helyzetről. Samantha Power amerikai ENSZ-nagykövet az ülés kezdetén – az egyperces csend után – úgy nyilatkozott, hogy a merénylőket el kell fogni és törvény elé kell állítani anélkül, hogy bármelyik tagországa védelmet nyújtana nekik. Az Egyesült Államok nevében Power mondta ki nyíltan először, hogy az MH17-est a kelet-ukrajnai szeparatisták lőtték le egy rakétával. „A föld-levegő rakéták közül az SA-11-es, az SA-20-as és az SA-22-es képes ilyen magasságban szálló repülőgépet kilőni. A feladat összetettsége miatt nem zárható ki, hogy ehhez a szeparatisták orosz segítséget is igénybe vettek" – mondta a politikus, aki a rakétavédelmi rendszerek NATO-kódnevét használta. A Buk rakétáké az SA-11.

Az MH17-es roncsai egy 15 kilométeres körzetben szóródtak szét. Péntek reggel a Reuters az egyik operatőrére hivatkozva azt állította, hogy az ukránok a zuhanás helyszínén, Grabovo mellett megtalálták a lezuhant gép két fekete dobozának az egyikét. A másikat a szeparatisták már csütörtökön este elvitték a helyszínről, amelyet Moszkvában vizsgálhatnak majd meg. A szeparatisták egyik parancsnoka ennek némiképp ellentmondva azt állította, hogy a fekete dobozt nemzetközi megfigyelőknek fogják átadni, és odaengedik a zuhanás helyszínére az EBESZ megfigyelőit is. Az EBESZ-képviselőkből, illetve az orosz és az ukrán kormány képviselőiből álló hármas bizottság videokonferenciát tartott a felkelőkkel.

A szemtanúk a gép lelövésére utaló megfigyeléseikről számoltak be. Egyikük Grabovóban a Guardiannek azt nyilatkozta, kis detonációkat hallott, még mielőtt hatalmas robajlással a földbe csapódott a Boeing 777-es repülőgép. A férfi először azt hitte, bombázzák a faluját.

A Reuters szerint az MH17-es pilótái 35 ezer láb magasan akartak repülni, de az ukrán légi irányítás mondta nekik, hogy 33 ezer láb magasan kell haladniuk. Ez utóbbi tízezer métert jelent. Az ukrán hadsereg egységei és a szeparatisták közötti harcok miatt Ukrajnában a biztonságos repülési magasság alsó szintjét 26 ezer lábról (7,92 ezer méterről) 32 ezer lábra (9,75 ezer méterre) emelték. A biztonsági intézkedés bejelentése után az ukrán légteret használó légitársaságoknak mindössze az egynegyede döntött úgy, hogy elkerüli a kelet-európai országot. Ez utóbbi egynegyedben az Air France és egy napi London-Kijev járaton kívül a British Airways is benne volt.

Az MH17-es pilótái nem adtak le vészjelzést, amikor a rakéta eltalálta a repülőgépet.

Kezdődik a mutogatás

Ukrajna és Oroszország az MH17 elleni merénylet után már kormányzati szinten is egymást vádolja. Pénteki televíziós beszédében Petro Porosenko ukrán elnök határokon átívelő terrorizmusnak nevezte a Boeing 777­-es lelövését. A terroristák és „nagy testvérük" állnak a gép lelövése mögött – állította Oroszországra utalva a politikus. A Kreml felelősségét firtatják az amerikaiak is. Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter azt mondta, minden jel szerint egy orosz támogatással ténykedő kelet-ukrajnai milícia áll a merénylet hátterében, és Putyint tettekkel kell figyelmeztetni, hogy túl messzire ment. Clinton – akiről rebesgetik, hogy 2016-ban demokrata elnökjelölt lesz – egy PBS-nek adott interjúban beszélt erről. Szerinte Oroszországot új, eddig nem ismert keménységű szankciókkal kell sújtani, alternatívákat találni az orosz energiafüggőséggel szemben és támogatni Ukrajnát, hogy megvédhesse a határait.

Roncsok Grabovo mellett
Roncsok Grabovo mellett
MTI/EPA

A Fehér Ház nem vádolta meg nyíltan Oroszországot, de tett egy megjegyzést a szeparatisták támogatására azzal, hogy Oroszországnak valódi lépéseket kell tennie a feszültség enyhítéséért. Az ügyet alaposan ki kell vizsgálni – hangoztatták az amerikaiak, akiknek a titkosszolgálatai is azt állítják, hogy az MH17-est egy rakétával lőtték le.

Putyin eközben a teljes felelősséget az ukránokra hárította, mondván, ők felelnek légterük biztonságáért. Az oroszok azt próbálják sugallni, hogy az ukrán hadsereg lőhette le a gépet. A Vzgljad hírportál „felelős forrásokra" hivatkozva állította, hogy szerda reggel szállítottak egy BUK légvédelmi rakétaosztályt az ukránok Donyeck körzetébe, egy másikat pedig Harkovba.

Orosz részről Szergej Lavrov külügyminiszter elutasította azokat a felvetéseket, amelyek szerint a Kreml keze benne lenne a merényletben. Szerinte a merényletet követő vizsgálathoz tűzszünetre van szükség az ukrán hadsereg és a szeparatisták között.

Az orosz és ukrán hírportálok a nemzetközi reakciókat elemzik. A nyugatiak többsége szerint az ukránoknak nem lehetett okuk a gép lelövésére. Mások a felkelőket hibáztatják, akik ukrán katonai teherszállítónak nézhették a gépet. Erre utal egy bejegyzés az orosz Facebookon, a Vkontaktyén és az a hangfelvétel is, amelynek a tanúsága szerint a BUK-ot elindító szeparatisták a merénylet után jöttek rá, hogy nem egy teherszállítót, hanem egy utasszállítót sikerült lelőniük.

A hangfelvételen hallatszó több beszélgetés egyikének a résztvevője Vaszilij Geranin, az orosz katonai hírszerzés, a Felderítő Főcsoportfőnökség (GRU) egyik ezredese, akinek egy szeparatista fél órával a merénylet után telefonon jelentett a történtekről. A hangfelvétel Kijev szerint azt bizonyítja, hogy a merényletre Oroszország adott megbízást.

A homlokegyenest ellenkező, és kissé valószínűtlen feltételezés szerint az ukrán hadsereg volt az, amely egy vadászgépe, egy Szu-25-ös lelövése után vélhette, hogy orosz támadás fenyeget. Sokan emlékeznek rá, hogy a szovjet légi felderítés (ennek utódja az orosz és az ukrán is) elkövetett egy hasonló súlyú baklövést, amikor 1983. szeptember 1­-én Kamcsatka felett lelőtte a KAL 007­-es dél-­koreai utasszállító gépet.

Az MH17-es lelövése – írja a Guardian – egyébként a világon mindenhol címlapsztori volt, kivéve Oroszországot. A Rossziszkaja Gazeta pénteki vezető anyaga az oroszok étkezési szokásairól szólt, Az állami televízió azzal adott hírt a merényletről, hogy az MH17-est az ukrán hadsereg egyik rakétája lőtte le, talán azért, mert a piros-fehér-kék színegyüttes miatt az ukránok azt hitték, hogy a repülőgépen Putyin utazik. A Twitteren eközben vad összeesküvés-elméletek terjednek arról, hogy a merénylet mögött a kijevi vezetés, sőt, az amerikaiak állnak. Az angol nyelvű Russia Today elnöke, Margarita Szimonjan többek között arról twittelt, hogy ő személy szerint nem akarna elhamarkodott következtetésekre jutni az ügyben. Tette ezt nem sokkal azután – jegyzi meg a brit lap –, hogy újratwittelt egy üzenetet, amely szerint „ukrán őrültek" szedték le az MH17-est a levegőből.

A Russia Today londoni tudósítója, Sara Firth csütörtökön beadta a felmondását, az állítása szerint azért, mert a hírtelevízió hazugságokra kényszeríti a munkatársait.

Maxim Zmeyev / Reuters

Megszólalt a magyar miniszterelnök is. Orbán Viktor szerint szokatlan, ritka, megdöbbentő, és ezért alapos kivizsgálást igényel, hogy lelőttek egy utasszállító gépet. A miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta, valószínűleg katonai műveletek eredményeként történt a tragédia. A magyar kormányfő részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak.

A merénylet megrázhatja az európai légitársaságokat, a részvények árai esnek. Az európai mogulok részvényárfolyamán máris látszik, hogy a befektetők elbizonytalanodtak. A Lufthansa ma már fél százalékot esett, míg az Air France–KLM konszern tegnap óta másfél százalékot. Hozzá kell tenni, hogy a különbséget az okozza, hogy a holland KLM vastagon érintett a tragédiában. Bár nem az ő járata zuhant le, a maláj gép közös járatüzemeltetés alatt (code-share) repült a KLM-mel, a lelőtt gép másik járatszáma a KL4103 volt. 

Pénteken az Air China és a Malaysia Airlines is bejelentette, hogy a tragédia miatt megváltoztatják az Európába tartó repülőgépeik útvonalát. A gépek mostantól elkerülik Ukrajna keleti részét, de a Gázai övezetet is.

Tragédiák

Kiderült az is, hogy a maláj géppel lezuhant utasok egy része az ENSZ egyik AIDS-konferenciájára tartott. Az ENSZ szakosodott szerve, az UNAIDS igazgatója pénteken közölte, hogy 108-an a szervezet 20. AIDS-konferenciájára voltak hivatalosak Ausztráliába.

Péntek reggeli információk szerint a 283 utasból 108-an tartottak a Melbourne-ben megrendezendő konferenciára. Az áldozatok között van Joep Lange holland kutató, a Nemzetközi AIDS Társaság (IAS) korábbi elnöke. Az IAS és Julie Bishop ausztrál külügyminiszter is megerősítette a hírt, miszerint az utasok egy része a konferenciára tartott. Egyúttal részvétüket fejezték ki az áldozatok hozzátartozóinak.

A konferencia vasárnap veszi kezdetét, részt vesz rajta Bill Clinton, volt amerikai elnök is. A huszadszorra megrendezett AIDS-konferencián a kutatók és aktivisták a HIV-fertőzés aktuális helyzetéről tanácskoznak majd. Elment volna rá két kolozsvári egyetemista is. A Realitatea román hírtelevízió értesülései szerint az egyik áldozat egy fiú, kanadai-román kettős állampolgár, a másik pedig német állampolgárságú barátnője. Mindketten a kolozsvári orvosi egyetem másodéves hallgatói voltak, és egy ausztráliai AIDS-konferenciára utaztak. Korábban a román külügyminisztérium azt közölte, hogy az áldozatok között nincs román állampolgár, majd arról tájékoztatott, hogy van ugyan egy román-kanadai kettős állampolgár, de a család kérésére a nevét nem tehetik közzé. A Realitatea értesülését megerősítette Anca Buzoianu, a kolozsvári egyetem dékánja, de részleteket ő sem közölt. Pénteken kora délután az orvosi kar épületén egy fekete zászló volt látható.

De a repülőgépen utazott a másik ENSZ-szervezet, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szóvivője, a BBC volt újságírója, Glenn Thomas is, a Malaysia Star szerint pedig Nadzsib Razak maláj miniszterelnököt családi tragédia érte, az MH17-esen ott volt ugyanis a nagyapja második felesége, a 83 éves Puan Srí Sziti Amah.

A Boeing 777-es lelövését nemzetközi bizottság fogja kivizsgálni. Minden ország delegál bele tagot, amelynek állampolgára a fedélzeten volt. Tony Abbott ausztrál miniszterelnök ennek kapcsán figyelmeztetett, hogy Oroszország mindenfajta „nemzetközi tartását" el fogja veszíteni, ha gátat szab a vizsgálatnak.

Az MH17-es az amszterdami Schipolról szállt fel tegnap 12.15-kor. A kétségbeesett hozzátartozókat az egyik váróban védik a nyilvánosságtól. A barátokra már tegnap rászálltak az újságírók. Hollandiában a zászlókat pénteken mindenhol félárbocra engedték. Mark Rutte miniszterelnökhöz folyamatosan futnak be a világ állam- és kormányfőinek részvétnyilvánításai. A 173 holland áldozat egyike Willem Witteveen szenátor, a kormányzó holland Munkapárt politikusa, aki a feleségével és a lányával együtt szállt fel a repülőgépre. A családjából csak a fia maradt meg, aki végül nem utazott velük.

Jönnek az első ízetlen poénok is. Az egyik aktuális amerikai slágersorozat, az idén 12 Emmy-díjra jelölt Orange is the New Black egyik főszereplője, Jason Biggs a Twitteren „Ki akar most Malaysian Airlines pontokat venni?" felkiáltással fogadta a katasztrófa hírét. Bár a bejegyzést később törölte és bocsánatot kért, empatikus készségeire jellemtő, hogy a maláj légitársaság március 8-án eltűnt járatával, az MH370-essel kapcsolatban már elsütötte egyszer ugyanezt a bornírt hülyeséget.

Egy ausztrál nő, Kaylene Mann márciusban az MH370-esen az öccsét és a sógornőjét, most az MH17-esen a mostohalányát veszítette el.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.