galéria megtekintése

Jojóeffektus

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 18. számában
jelent meg.


F. Szabó Emese
Népszabadság

A kormány remekül megtanulta, hogyan kell az államháztartás hiányát három százalék alá szorítani, ezzel valószínűleg az elkövetkező pár ezer évben gond már nem lesz. Azzal annál inkább meggyűlik majd a baja Varga Mihálynak és csapatának, hogy az idén és vélhetően a következő években is kemény menet lesz az államadósság leszorítása és tartósan csökkenő pályára állítása.

Magyarország ezzel szemben óriási tévedésben van. A kormányok úgy írnak költségvetést, hogy az egyetlen céljuk a sor végén kimutatni a kívánt számokat

Ez a két tényező tűpontossággal mutatja meg, hogy alapvető gondok vannak a költségvetés tervezésével. Ami egyáltalán nem Orbán-specifikus. Elemi hibákat ugyanis nemcsak a mostani stáb követett el, hanem hajdanán a mostani ellenzék is, amelyik most sikítva védi a zárolások és egyéb intézkedések miatt szörnyű helyzetbe került lakosságot.

 

A fő gond az, hogy az úgynevezett maastrichti kritériumokat azért próbálja meg immár tizenöt éve minden kormány betartani, mert ez az előírás. Mert ez kell ahhoz, hogy bevezessük az eurót, illetve újabban hogy hozzájuthassunk az uniós támogatáshoz. Szóval ez egy feladat: valahogy lenyomjuk a hiányt és az inflációt három, az államadósságot meg 60 százalék alá. Elvégezzük a feladatot, ahogyan a kutya visszahozza a labdát, és akkor egy csapásra minden rendben lesz.

Nos, nem lesz. És nem azért, mert nem elég a 2,9 vagy a 60 százalék, hanem mert a megközelítés teljes tévedés. A feladat ugyanis nem az, hogy az országok megmutassák, mennyire dörzsöltek. Nem az a cél, hogy matematikai képletek, számviteli és egyéb trükkök révén adott érték alá legyenek nyomkodva mutatók. Mert ettől baromira nem változik meg semmi.

A valódi cél az, hogy normálisan működő és fenntartható gazdaságunk legyen, nem túlköltekező állammal, megfelelő szociális hálóval. Minő véletlen, azok az államok, amelyek ilyen paraméterekkel rendelkeznek, épp megfelelnek a vázolt kritériumoknak. És ennek nem az az oka, hogy azok a pénzügyminiszterek sokkal okosabbak, hanem hogy nem követnek rossz célt.

Magyarország ezzel szemben óriási tévedésben van. A kormányok úgy írnak költségvetést, hogy az egyetlen céljuk a sor végén kimutatni a kívánt számokat. Ez persze hatalmas meló. De ettől nem lesz egészségesebb szerkezetű a gazdaság, nem lesz több adófizető, nem lesz kisebb az adósság, és nem lesz semmi sem. Az látszik, hogy ha az egyik mutatót leszorítjuk jelentős áldozatok árán, akkor elmászik a másik. Persze ezt is meg lehet fogni, és ne legyenek fenntartásaink, meg is lesz fogva, az államadósság szintje 79 százalék alatt marad. Csak éppen a nemzeti büszkeség erősítése mellett ennek semmi haszna nem lesz.

Kicsit olyan ez, mint amikor egy egészségtelen életmódot folytató, túlsúlyos embert fogyókúrára fognak. A kúra célja nem az, hogy az alany megfeleljen a szépségideálnak, hanem hogy lehetőség szerint megérje a nyugdíjkorhatárt. A görcsös fogyókúra eredménye a jojóeffektus, míg az életmódváltás pluszhozadéka a hat számmal kisebb ruhaméret.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.