Ám a Dzsungel a maga módján szervezetten működik. Van két templom, öt-hat mecset, néhány iskola, üzletek, négy-öt étterem és bárok is.
„Az egyikben lányokat is futtatnak. Olyan az egész, mint egy fekete-afrikai nyomornegyed"
– mondja a segélyszervezet munkatársa. A Birminghami Egyetem és a Világ Orvosai nevű szervezet október elején készített jelentést a Dzsungelről, mely szerint a táborban humanitárius katasztrófa fenyeget. Még ivóvíz sem jut mindenkinek. A tisztálkodási lehetőségek és az élelmiszerek hűtésének hiánya tömeges hasmenéshez, a szemét-probléma pedig az egerek és patkányok elterjedéséhez vezetett.
A Dzsungel életéről sokat megtudhatunk egy szír menekültnek a Guardian hasábjain megjelent cikkéből is. Mazen Mallah a Nagy-Britanniába vezető út során volt, hogy tizenkét órát gyalogolt egyhuzamban, túlzsúfolt lélekvesztőn hánykódott a tengeren, mégis, a francia kikötőváros,
Calais melletti menekülttáborban töltött egy hónapot tartja utazása mélypontjának.
Tisztálkodni nem lehet, mivel csak déltől este hétig működnek a zuhanyzók, de olyan hosszúak a sorok, hogy a fiatal férfinak egy hét alatt egyszer sem sikerült kivárnia. Naponta átlagosan százan érkeznek a sátortáborba, miközben csupán 10-20 ember indul tovább a jobb élet reményében. „Sokan Franciaországban szerettek volna letelepedni, de meggondolták magukat, amikor megtudták, hogy három-négy hónapot kell a Dzsungelben tölteniük, mire megkapják a papírjaikat” – írja. Sokan megpróbálnak felkapaszkodni az Angliába induló vonatokra és teherautókra, ám leesnek, és törött lábbal térnek vissza a táborba. De az egészségügyi sátrak is teli vannak, így nem látják el őket időben.
|
Tiltakozás: „a dzsungel állatoknak való”
Regis Duvignau / Reuters |
„Elképesztően nagylelkűek, segítik és megvédik egymást” – ezt már Mary Jones, a táborban működő könyvtár megálmodója nyilatkozta lapunknak. A brit tanárnő augusztusban nyitotta meg a deszkákból és műanyagból készült, hullámpala fedelű tákolmányban a könyvtárat. Jones szerint a Dzsungel lakóinak jelentős része tanult ember. Ki akarnak jutni a táborból, és olyan könyveket kérnek, amelyekből megtanulhatnak angolul vagy franciául, hogy maguk is ki tudják tölteni a menekültstátusz iránti kérelemhez szükséges papírokat. És persze azért, hogy minél előbb munkát kapjanak. Ma már nemcsak sok szótárat és nyelvkönyvet szereznek be, hanem nyelvórákat is tartanak. A különféle nemzetiségű menekültek próbálnak honfitársaikhoz közel maradni, így az afgánok, szírek, szudániak és eritreaiak jól elkülönülnek egymástól. Az egyes „kerületeket” a kunyhókra aggatott zászlók jelzik. „A könyvtárban eltűnnek a határok” – mondja Jones. „Sokan csak azért térnek be, hogy beszélgethessenek valakivel.”
