A rádió vár a pagodában. Elvégre azt is lehet mondani, hogy ő maga a rádió. Patinás intézmény: Szepesi György kilencvenéves.

„Senki sem felejti Plattkót, Magyarország szőke medvéjét, senki, senki...” Így kezdődik az Óda Plattkóhoz című költemény.

Szűcsnek tulajdonítható, hogy nem újpesti Szűcs vált belőle. A lilákhoz tartozott, amikor Szűcs Gyula, a Megyeri útiak edzője közölte vele: nem tart igényt a játékára. A Dorog elleni edzőmeccsen mégis betette, mert Káposzta Benő meg Rajna Károly sérült volt, s a tartalék olyan jól játszott – jobbhátvédet! –, hogy Buzánszky Jenő, a vidéki együttes jobb-bekk-ügyben kiváltképp illetékes mestere megkérdezte tőle: volna-e kedve Dorogra szerződni?

Egy óra híján Vasas-játékos lett. Tőke János, az angyalföldi intéző ugyanis – bejelentés nélkül – elment érte az Izzó-pályára, de előbb a távozó újpesti vezetőkkel találkozott, majd Göröcs János széttárt karját látta. „Titi” nem sokkal korábban írt alá a Dózsához...

Amit ő elért, annál többet ember nem érhet el. Magyarországot angol rövidítéssel úgy jelölik, hogy HUN, sokhelyütt meg úgy azonosítják, hogy Puskás. Noha évtizedeken át külföldön élt, eggyé vált a nemzettel, ami –kivételes kvalitásain túl – a futball végtelen hatalmát is bizonyítja. Lehetett volna megannyi muzsikus vagy képzőművész a leghíresebb magyar (hazánk író- és költőfejedelmei ebből a szempontból eleve hátrányban voltak), mégis egy labdarúgó jutott el abba a magasságba, amelynél már nincs feljebb.

Nála többször senki nem irányította a magyar labdarúgó-válogatottat: 121 meccsen dirigálta a nemzeti együttest (az első négy alkalommal dr. Lakat Károllyal és Sós Károllyal közösen, az 1957-ben létrehozott válogató bizottság tagjaként). Húsz esztendő alatt négy világbajnokságra vezette ki a címeres mezes csapatot, s amikor az 1958 és 1978 közti két évtized során nem ő volt a szakvezető, a gárda nem jutott ki a vb-re (a futball történetében először és másodszor).

A gólcsúcsát egyhamar nem fogják megdönteni. Ez azért vetíthető előre, mert a rekord nem kevesebb, mint hetvenkét éve él. Dr. Sárosi György 1937 szeptemberében hetet vágott be a hozzá hasonlóan legendás Frantisek Planickának. Az 1934-ben vb-ezüstérmet nyert csehszlovák kapus kiváltképp a pihenőt követő szakaszt emlegette meg, mert Sárosi a második félidőben hatszor küldte a hálóba a labdát. S a csatárnak a 8-3-as diadalban kétszeresen is fő része volt.

Világnagy futballista volt, de én a legjobban azért vagyok oda érte, mert nála szeretetre méltóbb embert elképzelni sem lehet. Derűs, jóságos, és majdnem azt írtam, hogy bölcs, ám a szájával mindig ugyanúgy volt, ahogyan annak idején megannyi balhátvéd vele: nem tudta tartani. Ezért lett "csak" 75-szörös válogatott. Ült például a Brazil Kávéházban 1953-ban, és amikor mások pusmogni se nagyon mertek, Sándor Károly odakiáltott a betérő rikkancsnak: "Hozzon egy Népsportot, hadd tudjam meg, hány traktort adtunk a mezőgazdaságnak..." Az MTK Bástya-korszakában pedig megtörtént, hogy mindenképpen párttagot akartak faragni belőle. Ám a bizottság előtt azt mondta: "Nem vagyok én méltó erre. Tetszik tudni, kártyázom és lóversenyezem..."

Úgy becézték: "a kis Taki", pedig nagyon nagy futballista volt, csak hát akinek meglett asszony a bátyja... Takács II József fivérét, Gézát ugyanis Mari néninek hívta a közönség, mivel a Ferencváros leghíresebb dél-amerikai túrája előtt vadonatúj szerelést kapott a csapat, és Takács I úgy festett a számára meglehetősen hosszú rövidnadrágban, mintha szoknyát viselt volna. Testvére mindig az FTC-ben futballozott - sorsszerűen, hiszen egy nappal a zöld-fehér klub megalakulása előtt, 1899. május 2-án született -, József viszont a Vasasban kezdett, és vált belőle minden idők leggólképesebb kapusa.

"Fiatalon halok majd meg, akár a szüleim" - jövendölte sokszor, és valóban: alig negyvenhét évet élt. De - bár ez sem vigasz - milyen sűrű negyvenhét esztendő volt az! Farkas János alig múlt tizenhét, amikor bemutatkozott a Vasas felnőttcsapatában, és a Szombathely elleni találkozó után azt írta az újság: "A fiatal csatár játéka üde színfoltja volt a mérkőzésnek." Nyilván simán nyert a Vasas - gondolhatják, de az újoncról az után jelent meg a méltatás, hogy az angyalföldi együttes a Fáy utcában (12 ezer néző előtt) 2-1-re kikapott.

Puskásékat nem láttam. A hatvanas évek nagyjain, Tichy Lajoson, Machos Ferencen, Göröcs Jánoson, Bene Ferencen, Farkas Jánoson, Mészöly Kálmánon, Varga Zoltánon nőttem fel, és életem nagy élménye, hogy a gyerekkori ideálok túlnyomó többségével kiváló kapcsolatban vagyok (Tichyvel, Machossal, Benével, Farkassal, sajnos, már csak voltam), sőt Sándor Károlyt egyenesen családi barátomnak mondhatom. Ám magyar futballista-rangsoromban az első - az egyenlők között - Albert Flórián. Az a cselezőképesség... Az az elegancia... Az a gólérzék... Az a kombinatív készség... Az a mozgás, amely ugyanolyan flegmatikusnak, amilyen finomnak tetszett, s amelyből csak úgy áradt a zsenialitás...

Volt egy trükkje, amelyet még ötvenen túl, betegen is rodolfói biztonsággal adott elő: feldobott egy fémpénzt, majd oxforddal beemelte azt a zakója zsebébe. A látványosság nézőinél alig akart leesni a tantusz... Ötvennégyben, tizenkilenc esztendős korában a kordzakója zsebébe juttatta az érmét. Azért szerződött ugyanis a Honvédhoz.

Azért játszott csupán húsz alkalommal a válogatottban, mert 1950 nyarán kiütött két ávéhást. Az FTC futballcsapatával a siófoki Fogas étteremben múlatta az időt; egyszer csak az asztal tetejére pattant, és rázendített a Fradi-indulóra. Nem tudta, hogy államvédelmisek is vannak az étteremben, ám a két civil ruhás tiszt provokációnak vette a dalválasztást, és ráförmedt Deák Ferencre: "Kuss!" Mire a Bambának becézett csatár K. O.-val "nyert" mindkettő ellen...

Első két felesége pesti színésznő, a harmadik bécsi táncosnő volt. Mihályi Vilcsi (Vilma) révén otthonosan mozgott az Apolló Kabaréban, Füzess Anna társaként bejáratossá vált a Vígbe és a Nemzetibe. Ám alanyi jogon is ehhez a világhoz tartozott, hiszen művész forgolódott a művészek között. Orth Györgyről egy Rapid- MTK meccs (1-5) után azt mondta Schönecker, a bécsi csapat vezetője: "Ez az ember művészi tökélyre fejlesztette a futballjátékot." Ennek nyomán Csortos Gyula, Salamon Béla vagy a vele egyidős Bilicsi Tivadar ugyanúgy rajongott érte, ahogyan ő bolondult a magyar színházi és filmkultúra nagyjaiért.

Ahhoz a labdarúgó-generációhoz tartozott, amelynek megannyi képviselője mindent elérhetett - volna. Mert már a hatvanas évek nagyjaival is együtt futballozott, noha - mint említi - még csak inasként. Mesterré a hetvenes esztendők garnitúrájában vált. Azokban az időkben sem akárkik viselték az újpesti vagy a címeres mezt, ám a játékosok változatlanul extraklasszis tehetsége már nem párosult világra szóló teljesítményekkel, azaz meseszép lett volna, ha a válogatott a legjobb nyolc közé kerül a világbajnokságon. Ezzel szemben a "hatvanasok" kétszer is súlyos csalódást keltettek azzal, hogy vesztettek a vb-negyeddöntőben. Meg 1969-ben - a leszálló ág kezdetén - Marseille-jel...

A századelő magyar Beckhamje volt; ahogyan mondani szokás, a csapból is ő folyt. Ezüst-, valamint bronzplakettet gyártottak - és adtak el ezerszámra - az arcképével, csokoládészeletekre nyomtatták a fotográfiáját, utcát akartak elnevezni (egyes források szerint el is neveztek) róla a Ferencvárosban. Schlosser Imrének hívták, de mindenki Slózinak szólította; tízezrek rajongtak érte úgy, ahogyan csak kevesekért bolondultak. Nem kis része van abban, hogy a futball egészen rövid idő alatt tömeges szenvedéllyé vált Magyarországon, sőt abban is, hogy alig tíz évvel az MLSZ megalakulása után, 1911 februárjában felavatták az Üllői úti stadiont.

"Di Stefano stílusában futballozott" - mondta róla Szepesi György. "A labdarúgás Paganinije" - így nevezték fénykorában. Képzelhetik, mit tudott ez a fenomén. Amikor "kétszáz pengő fixszel az ember könnyen viccelt", Aschner Lipót, az Egyesült Izzó és az Újpest felvirágoztatója ötezer pengőt fizetett azért, hogy a gólgyáros Zsengellér Gyula Salgótarjánból a lila-fehér klubhoz szerződjék.

"Senki sem felejti el Plattkót, Magyarország szőke medvéjét, senki, senki, senki..." Ez nem egyszerű futballszakírói vélemény, hanem egy költemény első három sora. Rafael Alberti, a kilencvenhét esztendőt megélt, tíz éve elhunyt spanyol költő 1928-ban írta a verset Óda Plattkóhoz címmel.