Ábel Művek

"Di Stefano stílusában futballozott" - mondta róla Szepesi György. "A labdarúgás Paganinije" - így nevezték fénykorában Zsengellér Gyulát.

Aranygömb utca

Puskásékat nem láttam. A hatvanas évek nagyjain, Tichy Lajoson, Göröcs Jánoson, Farkas Jánoson, Mészöly Kálmánon, Varga Zoltánon nőttem fel. Ám magyar futballista-rangsoromban az első Albert Flórián.

Nem kis Taki

Úgy becézték: "a kis Taki", pedig nagyon nagy futballista volt, csak hát akinek meglett asszony a bátyja..

A legek ura

Amit ő elért, annál többet ember nem érhet el. Magyarországot úgy jelölik, hogy HUN, sokhelyütt meg úgy azonosítják, hogy Puskás.

Ámítás nélkül

Egyik kritikusomnak az „ablakaim”, mint írta, amelyeken át a történelemre és az emberi történetekre nézek, a reneszánsz festő Leon Battista Alberti módszerét juttatják eszébe, s idézi a festő-teoretikust: „Mindenekelőtt oda, ahová festenem kell, rajzolok egy derékszögű négyszöget, amelyet úgy tekintek, mint egy nyitott ablakot, amelyen keresztül szemlélem, amit oda fogok festeni.