"A magyar nyelvtanítás célja, mint azt az 1907. évi XXVII. t.-c. 19. §-a előírja, a nem-magyar tanításnyelvű népiskolában az, hogy a nem-magyar anyanyelvű gyermek a népiskolában a magyar nyelvet annyira megtanulja, hogy a IV. évfolyam bevégeztével gondolatait magyarul élőszóban és írásban érthetően ki tudja fejezni. E cél elérését a direkt módszer segítségével kell biztosítani. Magyar beszélgetéssel, magyar olvasmánnyal, magyar írásbeli dolgozatokkal és magyar nyelven vezetett iskolai foglalkoztatással és játékkal."

Mutató kezet ábrázolt a jelvény, amelyet azok viselhettek, akik sikerrel abszolválták a cserkészek idegenvezetési különpróbáját. Ami viszonylag szerencsés megoldásnak mondható, mert a baromfitenyésztésből próbázók például kakasos, a cipészetet választók pedig bakancsot ábrázoló kitűzőt kaptak.

1947 nyarán, akinek szerencséje volt, akár húsz forintot is nyerhetett azáltal, hogy volt nála egy tantusz. A telefonautomata-vállalat ügynökei találomra megszólították ugyanis a budapesti járókelőket, és akinek a zsebében ott lapult a telefonérme, az máris vihette a ropogós húszast. Remek üzlet, hiszen az előző év augusztusában bevezetett tantusz mindössze hatvan fillérbe került, és egyre több fülkében, trafikban és üzletben lehetett vele telefonálni. Kellett is: a háború előtti vonalak visszakapcsolása felettébb vontatottan haladt, a készülékhiány miatt pedig még arra is ügyelt a posta, hogy a néma, de használható telefonokat a polgárok mielőbb szolgáltassák be. A készülékekért kereken húsz forintot adtak.

Kár is tagadni, legtöbbünkben ott motoszkál az érzés, hogy régen bezzeg rend volt. Az iskolában például hátra tett kézzel ült a gyerek, a köpeny elfedte a különbségeket, és Kati néni sem volt szigorú, legfeljebb következetes - hát istenem, eljárt néha a keze.

Időmértékes strófákban festette fel Kazaliczky Antal a Mohács utáni Magyarország zűrzavaros viszonyait A hazaáruló című komor színműben. Zápolya, Verbőczi, Frangepán és Martinuzzi György készségesen összegyűlt a lapokon, s a siker se maradt el, hiszen a szerző - jeles drámai színész egyébiránt - e szomorújátékkal elnyerte az 1908. évi Teleki-díjat.

Azt számolgatom, hány éves lehetett Petz István kúriai bíró 1927-ben. Ötven, ötvenöt talán? Negyedik éve vezette már a Hunnia Csónakázó Egyesület teljesítménylistáját, s bár önmagához képest keveset, 2113 kilométert evezett abban az esztendőben - két évvel korábban még 4014 kilométert tett meg -, a bravúr fényét emeli, hogy mindössze hét indulásból teljesítette ezt a hatalmas távot. A részletes statisztikából ráadásul az is kiderül, hogy három alkalommal, alig 130 kilométer erejéig egy egypárevezős scullban ült Petz doktor, a többi utat kenuban gyűrte le.

Postán már csak rossz hír jön - mondta a minap mély meggyőződéssel valaki, és sorolta is: a rendőrségen, adóhatóságon, polgármesteri hivatalon kívül ma már senki se küld "igazi" levelet. Pedig nem jól látja. Nekem például Török Sándortól hozott borítékot a posta: bő kilencven éves dokumentum volt benne, Fischer Gyula budapesti lakos 1917. április 14-i keltezésű iparigazolványa.

Hiába, hogy az évi tagdíjat, kerek 110 pengőt már január 15. előtt egy összegben befizette, Albrecht Ferenc 1937 áprilisától októberéig be sem tette a lábát az Országos Kaszinóba. Hogy lerótta, mégpedig - az 1932. decemberi választmányi határozat adta könnyítést mellőzve - részletfizetés nélkül, azt onnan tudjuk, hogy egyszerre megkapta mind a négy negyedévre a belépőjegyet. S hogy ennek ellenére fél évig a közelében sem járt a Kossuth Lajos utcai palotának, kiderül abból, hogy a második és a harmadik szelvény szétszakítatlanul, szinte nyomdatisztán vészelte át az utóbbi bő hetven évet.

Péter Lajos. Bíró Sándor. Tiel Márton. Pintér Sándor. 1938 novemberében e négy ember temettetésének költségeihez járult hozzá Nogula Györgyné. Ötven fillért fizetett mindegyikért, november 14-én érkezett a pénzbeszedő, hogy elvigye a két pengőt. Karácsony előtt, december 20-án aztán megint jött. Akkor is négyen voltak: Peszer Lajos, Biray Sándor, Tichy Mártonné és ismét csak egy Pintér Sándor.

"Minden kicsi zsiradékot gyűjtsünk! Még a mosogatóban a víz felszínére kerülőt is, mert mindenből szappant főzhetünk! Éppen így a faggyút, akár birka, akár marha hordta magán. Ezt tiszta edényben gyűjtjük, szellős helyen. Fahamut is gyűjteni kell, lúgnak. Jó, ha mindjárt megszitálva tesszük el, akár ládikába, amelyet erős papírral kibéleltünk, akár ócska edényben, ami már másra nem jó" - írta háztartási tanácsadójában Z. Tábori Piroska a negyvenes évek elején.

Mit tehetnek énekkaraink a mai komoly időkben? - kérdezte Márton Barna Nagykőrösről a Magyar Dal című folyóirat XLIX. évfolyamának 5. számában. 1944 májusát írták, és a derék karvezető három teljes oldalt kitevő írásában meg is adta önnön kérdésére a választ.

Alighanem az atyai bölcsesség adatta be velem 1989. augusztus 11-én a telefonigénylést. A kőbányai társasház, ahol egy önálló lakás várományosa voltam, még tető nélkül tátongott ugyanis. De apám sürgetett, így aztán - szigorúan a 30 napos ügyintézési határidő lejárta előtt - meg is kaptam a választ.

A pesti belvárosi bérházban nem volt semmi különös: nem számítva, hogy a hazai modern két nagymestere, Nyiri és Lauber tervezte, no meg, hogy nyitva állt a kulturális örökség hétvégéjén. Mégis, a legvadabb szombati ebédidőben is hárompercenként átlépte valaki a küszöböt, hogy megnézhesse a liftet meg a puritán lépcsőházat.

A Hangya, a Gschwindt és a Zwack: ez a három gyár vezette a magyar rum- és likőrpiacot 1943-ban. A Rum- és Likőrgyárosok Országos Egyesületének 1944 márciusában kinyomtatott jelentéséből és zárszámadásából persze az is világosan kiderül, hogy a bronzérmesnek esélye se volt megközelíteni a két éllovast. Míg a Hangya 1 254 971 hektoliterfok (azaz ennyi liter abszolút alkoholnak megfelelő) szeszes italt hozott forgalomba a nevezett évben, Gschwindték üzeme 1 041 002, az Unicumot előállító Zwack Rt. pedig 653 931 hektoliterfoknyit adott el.

A többi vendégnek majd azt mondja, a vőlegénye a fronton harcol - döntötte el, ahogy a vonat Gödöllőhöz közeledett. Lesimította a szoknyáját, keze ügyébe helyezte a bőröndjét, és még egyszer átfutotta a máriabesnyői Besnyő Üdülő képes tájékoztató füzetkéjét. Ott volt minden, ami miatt már hónapokkal korábban eldöntötte, hogy szeptemberben - "utóidényben", nyomta meg a képzeletbeli hangsúlyt, jelezve, hogy még véletlenül se a "vénaszszonyok nyarára" gondol - eljön ide.

Tóth István nem sok bejegyzést hagyott ránk a Magyar- és erdélyországi új és ó Kalendáriom 1896. évi példányában. A címlapon ott a neve és a lakhelye - Tóth István Vászló -, egy emlékeztetőnek tűnő sor, miszerint "6 féle liszt", a kalendárium sorai közt pedig néhány aláhúzás és szám.

Kissé meghökkentő az olyan képeslap, amelynek a címzése mindössze ennyi: "HA5AM Jancsi Bpest". Forgathatja az ember jó ideig, nehezen talál rajta kapaszkodót. Szokványos Gellért-hegyi Szabadságszobor, mellette pedig többé-kevésbé érthetetlen kódok és egy dátum. 1956. május 19., 11 óra 40.

Kérem, csukják be egy pillanatra a szemüket, és képzeljék maguk elé Jenőt. Egyenes támlájú széken ül, hivatalnokforma, huszonéves férfi. Előtte kis asztal, rajta egy pár virsli, mustár, friss kifli, egy pohár sör. Esetleg pikoló. A helyiség tágas és magas, odafönt szürke felhőbe áll össze a gomolygó szivarfüst, szinte elvész benne a csillár elektromos fénye.

Sejthetjük, saját nevenapját igyekezett emlékezetessé tenni Krysztiniák József tánctanár, amikor - épp háromnegyed évszázaddal ezelőtt - 1932. március 19-én estére József-bált szervezett saját tánciskolájában. A mellékelt dokumentum tanúsága szerint külön erre a célra nyomtatott levelezőlappal csábította mulatságba a szívének kedves embereket. A meghívóra nemcsak a bál, illetve az egy hétre rá tartandó húsvéti locsolóest részleteit írta föl, hanem rányomtatta saját - táncost sugallóan karcsú figurájú, jól fésült - fényképét és a táncintézet címét is. Podmaniczky utca 45.