Az EKB-nak lépnie kellett, mert az eurózóna nagy gazdaságai a második negyedévben stagnáltak, vagy visszaestek az előző negyedévhez képest, s a folyamat – részben az orosz-ukrán konfliktus miatt – folytatódott a harmadik negyedévben. A feldolgozóipari és a szolgáltatási indexek is romlottak augusztusban, amikor az infláció 0,3 százalékra lassult. (A német gépipari export 19 százalékkal esett vissza az első félévben Oroszországba, amely az ötödik legnagyobb felvevő piaca.)
Ennek nyomán az EKB stábja 0,9 és 1,6 százalékra vette vissza idei és jövő évi növekedési előrejelzését. Az infláció idén csak 0,6 százalékos lesz, 2015-re és 2016-ra viszont továbbra is 1,1 és 1,4 százalékot vár az európai jegybank. Az alacsony, az éppen két százalék alatti célt jóval alulmúló inflációs ráta magyarázatául Draghi most is az energia- és élelmiszerárakat és az erős árfolyamot hozta fel. A döntés után az euró bő egyéves mélypontra, az 1,30-as szintre gyengült a dollárral szemben. A tőzsdeindexek Európában és a nyitás után a tengerentúlon is emelkedtek.
Az EKB elnöke a délutáni sajtóértekezleten közölte, hogy a döntést, amely eszközvásárlásokat is tartalmaz, nem egyhangúan hozták meg. Egyes kormányzók többet szerettek volna tenni. Az EKB egyelőre eszközfedezetű értékpapírokat (ABS) vásárol, illetve jelzálogpapírokat vesz, hogy könnyítse a hitelezési feltételeket. Az eszközfedezetű értékpapírokban különböző hitelek jelennek meg csomagként – hasonlóan az amerikai ingatlanfinanszírozási válságot okozó ügyletekhez –, s Draghi hangsúlyozta is, hogy csak jól áttekinthető papírok vételéről lehet szó. A cél a kis- és középvállalatok hitelezésének a támogatása.
Az EKB ülését az utóbbi két hétben felfokozott, majd a politikai realitásokhoz közelítő, de újabb bejelentésekre számító várakozások előzték meg. Az amerikai jegybankrendszer kansasi tagbankja által szervezett Jackson Hole-i konferencián augusztus 22-én Draghi ugyanis sejteni engedte, hogy minden lehetséges eszközzel a majdnem kétszázalékos cél közelébe emelné vissza az infláció iramát. S minthogy az inflációs várakozások is csökkentek az eurózónában, az elemzők arra a következtetésre jutottak, hogy az EKB elnöke elszánta magát a bőséges mennyiségi lazítás programjának megindítására, a bevált amerikai és brit példa alapján. Ám Draghi messzebbre merészkedett a várható fejlemények felvázolásában, amikor eltért az előtte levő szövegtől és arról kezdett beszélni, hogy a költségvetési politikáknak rugalmasabbnak kellene lenniük és jobban hozzájárulniuk a növekedés serkentéséhez.
Új fiskális, monetáris és strukturális alkut hirdetett meg – hangoztatta több elemező is. A beszéd elhangzása után külön-külön tanácskozott Angela Merkel német kancellárral, Francois Hollande francia elnökkel és Matteo Renzi olasz kormányfővel. Utóbbi kettő lelkesen üdvözölte az ötletet, hiszen maguk is szorgalmazták a költségvetési korlátozások enyhítését, és az euró árfolyamának gyengítését. Ám Draghi inkább arra gondolt, hogy azokban az országokban kellene a költségvetési élénkítés, például az infrastruktúra fejlesztés eszközével élni, ahol erre mér maradt mozgástér, vagyis Németországban. Berlin azonban aggódik.
A mennyiségi könnyítés, azaz a nagyarányú állampapír-vásárlás az EKB részéről egyben a fiskális kockázatok megosztását is magában rejti. Ez pedig a német felfogás szerint nem lehetséges mindaddig, amíg Róma és Párizs el nem kötelezi magát a szerkezeti reformok mellett. Az olasz gazdaság termelékenysége két évtizede romlik, ezt nem lehet a mostani válság nyakába varrni. S mind az olasz, mind a francia szabályozás akadályozza a gazdasági növekedés ütemének gyorsítását. Ezért mondta a minap Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter, hogy az EKB a lazítási pálya végére ért.
Ez nem biztos, mert október elején rendkívüli csúcsértekezletet tartanak, ahol a nagy alku részleteit vitatják meg. Ha Párizs és Róma elkötelezi magát a reformok mellett, cserébe a németek is adhatnak valamit.
Bizonyos viszont, hogy az EKB nem láthat hozzá a mennyiségi könnyítési program kidolgozásához német támogatás nélkül. Kérdés, vajon ennek tudatában nem időt akart-e nyerni Draghi a német, francia és olasz gazdaságok stagnálása és a hanyatló, a defláció veszélyét jelző infláció közepette, hogy későbbi cselekvéshez szövetségeseket találjon.
Az elemzők körében is nagy vitákat váltott ki az EKB elnöke. A német Allianz vezető közgazdásza, Michael Heise azt írta a Financial Times-ban, hogy a mennyiségi könnyítés inkább újabb válság magvait ülteti el, nem lehet még több adósságot felhalmozni. Inkább fiskális reformra, a befektetési környezet javítására, az infrastruktúra, az oktatás és a munkaerőpiac fejlesztésére van szükség. Az állampapír-vásárlás értelmetlen, mert a német kötvények hozama már most is negatív – tükrözve a stagnálásra és az alacsony inflációra vonatkozó várakozást –, vagyis a befektető fizet, ha a például kétéves német papírba teszi a pénzét.
Ezzel szemben azzal érvel Stephanie Flanders, a JPMorgan szakértője, hogy eljött a pillanat, amikor a mennyiségi könnyítés inkább szükséges, mint nem, de a kormányok reformprogramja nélkül nem ér majd semmit. Az eurózóna pénzügyi piacának töredezettségét megszüntetheti a mennyiségi könnyítés, írja Gene Frieda, a Moore Europe Capital Management elemzője, mert ha az állampapírok hozama közötti nagy eltérések megszűnnek az északi és a déli eurózóna tagok körében, akkor a kötvényeket nagy tömegben tartó bankok is fellélegezhetnek.
Csütörtöki tájékoztatóján Draghi újra elmagyarázta, mire gondolt Jackson Hole-ban. A monetáris politikának lépnie kell, de a kormányoknak is. A kulcs: az átfogó strukturális reformok meghirdetése. Az eurózóna működését megalapozó stabilitási paktum azonban vezérlő elv marad, mert a piaci bizalom visszaszerzésének ez fontos tényezője. De a szerződés elég rugalmas ahhoz, hogy a folyó kiadások csökkentése mellett a keresletet növelő beruházásokat meg lehessen valósítani, nemzeti és valutaövezeti, uniós szinten. Utalt Jean-Claude Juncker leendő bizottsági elnök javaslatára, hogy 300 milliárd dollárt kellene befektetni infrastruktúra-fejlesztésbe. A lényeg: az EKB egyedül nem képes a célhoz közelíteni az infláció iramát, ehhez növekedés és munkahelyteremtés kell. Vagyis minden szereplőnek el végeznie a maga feladatát, „szó sincs nagy alkuról".
A vita és Draghi friss elemzése rávilágított: az EKB, amely júniusban már meghirdetett egy célzott és hosszabb távú hitelprogramot a kereskedelmi bankok számára, egyelőre arra összpontosítja figyelmét, hogy az eszközfedezetű értékpapírok jelenleg kis európai piacát próbálja élénkíteni, hogy a bankhiteleket a reálgazdaságba és elsősorban a kis- és középvállalatok felé igyekezzék terelni. S persze még maradt kis mozgástere a kamatok mérséklésére. Ez mindenképpen azt a látszatot kelti, hogy az EKB kész a további lazításra, de a kormányok erőfeszítése nélkül ennek csak korlátozott eredménye lehet.
