galéria megtekintése

Levél az őrzőkhöz

Az írás a Népszabadság
2014. 09. 04. számában
jelent meg.

Székely Sándor
Népszabadság

Mára bizonyossá vált, kisiklott az ország. Érzem és szenvedem ezt én is, elvégre csak egy átlagos polgár vagyok egy hatalmas lakótelep legmélyebb bugyrából. Felmenőim között kis- és nagyiparost, tanárt, filozófust éppúgy megtalálni, mint kétkezi munkások garmadát. Jómagam is voltam már minden: egyszer „mezei melós”, másszor sikeres vállalkozó, az életem mégis 2010-ben vett gyökeres fordulatot, amikor a második Orbán-kormány térdre kényszerítette Magyarországot. Ekkor kezdtem el politizálni előbb a Milla, majd a Magyar Szolidaritás Mozgalom keretei között, mely 2011. október 1-jén alakult meg három szakszervezeti vezető és temérdek lelkes aktivista összefogásának eredményeként. Célunk kezdettől fogva az volt, hogy a kiépülő autokratikus rendszert megbuktassuk és visszaállítsuk a társadalom legfontosabb összetartó erejét, a szolidaritást.

Marabu rajza

Mi, a mozgalom tagjai komolyan hittünk és ma is hiszünk az egymásért cselekvés eszméjében. Az elmúlt három évben rengeteget dolgoztunk, közben követtünk el hibákat is szép számmal, az elveinkből azonban jottányit sem engedtünk. Világossá tettük, a parlamenti választásokon csak akkor érdemes elindulni, ha az ellenzék valóban akarja a győzelmet, és hatalomra kerülve lebontja a félkész diktatúra felépítményét. Igazán sajnálatos, hogy ez az akarat félig-meddig feloldódott a demokratikus ellenzéki erők összefogásában, s ezért kétségkívül a Szolidaritást is felelősség terheli.

 

Rosszul politizáltunk, de nem csak mi. Az ellenzéki összefogás oldalán senki sem vette észre, mennyire elhibázott hozzáállás, hogy a jobboldal mögött álló társadalmi bázist és ideológiát mindössze a „köszönjük, mi ebből nem kérünk!” szlogennel kívántuk ellenpontozni. S ugyan már, mit üzenhetett a polgároknak egy olyan kommunikációs stratégia, mely azt vallotta: csak semmi hangoskodás, csak semmi radikalizmus? Míg Franciaországban fele ennyiért is országos sztrájkot hirdetnek, hazánkban azon versengenek az ellenzéki szervezetek, ki tud gyorsabban elhatárolódni a markánsabban fellépő „szövetségesétől”.

Mi nem vagyunk „olyanok”, kérik ki maguknak politikusok és önjelölt véleményvezérek egyaránt. Mi azt feleljük: nagy kár, mert Kossuth vagy éppen Petőfi „olyan” volt! Volt merszük a politikához, nem féltek radikálisan fellépni, amikor arra volt szükség. Számunkra érthetetlen, miért is tűrjük, hogy Európa lassan lemondjon rólunk. Miért tűrjük, hogy megfosszanak minket földjeinktől, megélhetéseinktől, s immár történeti emlékezetünktől is? Nincs abban valami végtelenül abszurd, hogy csupán egy kereskedelmi televízió mer pengeváltásba bocsátkozni Orbán Viktor kormányával? Meddig és mire kell még várni, hogy kimondjuk végre, eddig és ne tovább?

Az októberi önkormányzati választásokon a demokratikus ellenzék célja, hogy minél több polgármesteri és képviselő-testületi hely elnyerésével legalább helyi szinten megpróbálja mérsékelni az Orbán-kormány ténykedéséből fakadó problémákat. De vajon tiszták lesznek-e a választások? Tudjuk, hogy nem. Éppen ezért ideje volna elgondolkodni azon, lehetséges-e változtatni ezen a felálláson pusztán demokratikus eszközökkel. Tamás Gáspár Miklós már kifejtette erről a véleményét, mellyel alapvetően magam is egyetértek.

A kormányváltáshoz azonban többre van szükség, mint lelkesedés vagy Orbán démonizálása. Úgy hiszem, az üres, semmitmondó politikusi fecsegés ideje is lejárt. Vegyük észre, hogy a polgárok passzivitása mögött nem rendszerkonformitás, hanem a reális alternatíva hiánya bújik meg. Mélységesen unják a szónokokat, akik hosszasan ecsetelik, mekkora tragédia közeleg, de nem mondják el, miképpen lehet elkerülni. Elegük van a lázító, tüzes beszédekből, ha utána hazaküldik őket. Unnak minket, és igazuk van. Hagytuk, hogy Orbán lerombolja a Harmadik Köztársaságot, és helyébe a köztársaságnak már csak csúfolt, torzszülött gyermekét ültesse.

A kérdés most az, van-e még hajlandóság bennünk küzdeni egy új, a rendszerváltáskor megfogalmazott elvárásainknak jobban megfelelő Ötödik Köztársaságért? A Szolidaritás Mozgalom szeptember végére, október elejére demonstrációt hirdet, melyen egyrészt megszabadulunk az orbáni „köztársaság” szimbólumaitól, másrészt le kívánjuk fektetni az Ötödik Köztársaság alapjait. Ezeknek az alapoknak azonban sziklaszilárdnak kell lenniük: pártokkal, civil szervezetekkel és magánemberekkel végzett közös munka eredményeképpen tükrözniük kell a magyar társadalom és politikai akarat sokféleségét. Mi továbbra is valljuk a konszenzus és egy népszavazással szentesített új alkotmány fontosságát és szükségességét. Nem valami ellen, hanem valami mellett hívjuk most utcára polgártársainkat, akik részéről jogos elvárás, hogy végre ne azt kiáltsák feléjük a színpadról, hogy „menjetek haza!”, hanem azt, hogy „utánam!”

A Magyar Szolidaritás Mozgalom valamennyi tagja azért küzd, hogy eszméinkből és az élhetőbb Magyarországról szőtt álmainkból mielőbb valóság legyen. Mi nem politikusok vagyunk, hanem sokfélék. De mindenekelőtt magyarok vagyunk, elkötelezett köztársaságpártiak és végtelenül elszántak. Azzal fordulunk most Magyarország polgáraihoz, hogy találjuk ki együtt az Ötödik Köztársaságot! Nekünk rengeteg gondolatunk van ezzel kapcsolatban, és kíváncsiak lennénk a tiétekre. Ugye lenne miről beszélgetnünk?

* A szerző a Magyar Szolidaritás Mozgalom társelnöke.

                                                                                          ***

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.