galéria megtekintése

Ordító mutyi: az államnak nem kellenek a milliárdok

9 komment

NOL
NOL

Ragaszkodik a kormány ahhoz, hogy szinte ingyen adja át a dohány-nagykereskedelem koncessziós jogát a BAT–Tabán duónak. A fejlesztési tárca nevetséges indokokkal utasította vissza a pályázat nélkül nyertesnek hirdetett ajánlatnál tízszer nagyobb díjat kínáló konzorcium ajánlatát.

Nevetséges indokokkal utasította vissza a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az Imperial Tobacco Magyarország Kft. fémjelezte konzorcium dohánykoncessziós ajánlatát. Mint arról lapunk is beszámolt, a British American Tobacco és a Tabán Trafik-tulajdonos Contintental alkotta duónak adta az állam lényegében ingyen a dohánynagyker koncessziós jogát pályáztatás nélkül, sutyiban. A három nagy versenytárs közös csapatban adott be egy a BAT–Tabán duóénál tízszer nagyobb, 600 millió forint helyett hatmilliárd forint díjat tartalmazó koncessziót.

A fejlesztési tárcának ez az összeg azonban szemmel láthatóan nem kell, mondvacsinált magyarázata szerint ugyanis az új, drágább ajánlat nem fogadható el. Az indoklásban egyetlen elem vehető valamelyest komolyan, amely szerint a tárca már megállapodott a BAT–Tabán csapattal, vagyis azt a szerződést már nem lehet felbontani. Mondjuk bármilyen kártérítési pert megérne, ha pár százmillió forint helyett milliárdokat kaphatna az állam a koncessziós díjból, de mivel ez cseppet sem érdekli a tárcát, jól mutatja: a megállapodásnak nem sok köze lehet piaci szempontokhoz.

Végigmenve az elutasítás indokait taglaló minisztériumi közleményen a magyarázatok ennyire komolyak. Az ajánlattevő a vállalt koncessziós díj mértékét a törvénnyel ellentétes módon korlátozta. Ez a korlátozás abban merül ki – miközben stabilan tízszerese a nyertes csapat által ajánlott díjnak –, hogy a díj legfeljebb a nettó nyereség 45 százaléka lehet. 

 

Külön rá kell mutatni arra, hogy az ajánlatnak feltűnő fogyatékosságai vannak – sorolja, miért is szemétkosárba való az évi hatmilliárd forint költségvetési bevétellel kecsegtető ajánlat. Először is: nincs benne semmilyen számítás vagy minimális üzleti terv sem. Ezért a miniszter nem is tudja megítélni, hogy van-e bármilyen reális alapja annak, hogy a vállalt koncessziós díjat az ajánlattevő egyáltalán teljesíteni tudja. Azt is megemlíti a közlemény, hogy a vállalt díj nem érné el a hatmilliárd forintot a csökkenő piac mellett. Másodszor: az ajánlat szinte teljes egészében eshetőleges, nem kézzel fogható kijelentéseket rögzít – ezt nem lehet megítélni, de a BAT–Tabán-ajánlatot úgyszintén nem. Emellett nem tartalmaz semmilyen jogkövetkezményre, például kötbérre vonatkozó vállalást arra az esetre, ha az ajánlattevő az amúgy is bizonytalan ígérvényeit megszegné.

A mondvacsinált magyarázat szerint a drágább ajánlat nem fogadható el
A mondvacsinált magyarázat szerint a drágább ajánlat nem fogadható el
Veres Viktor

Azt sem lehet tudni, hogy az ajánlattevő és annak tulajdonosa egyáltalán megbízható dohánykereskedőnek tekinthető-e, márpedig ez alapvető feltétel. Nos, a BAT–Tabán duó által gründolt társaság maga sem minősül ennek, hiszen egy újonnan alapított cég. Annak tulajdonosai révén lehet mindösszesen megbízható kereskedő, ám csak azért, mert a többségi tulajdonosa nem a komoly bírságokkal sújtott BAT, hanem a Continental. 

A tárca újabb kifogása, hogy nem is tudja értelmezni, ki is tett ajánlatot. Azt ugyanis az Imperial adta be, ám a tevékenységet nem a koncessziós társaság látná el, hanem azt kiszerveznék. A kiszervezés oka az ajánlattévők szerint az, hogy így független fél intézné a feladatokat, így a dohánycégek maguk nem jutnának hozzá egymás üzleti titkaihoz. Amely kockázat a nyertes duó esetében fennáll, hiszen a dohánynagykerben a BAT és a Tabán vezető beosztású tagjai kapnának irányítási jogot. Ezt kiküszöbölendő az Imperial vezette konzorcium egy Logista nevű társaságnak adná át a tevékenységet. Ez a törvény szerint azonban nem szabályos, ráadásul „az Imperial Tobacco Magyarország Kft. állítólagos támogató partnerei, így a Philip Morris Magyarország és a Japan Tobacco International sem vállaltak semmilyen – jogi szempontból értékelhető – elköteleződést” az ajánlattétel során.

A fejlesztési tárca szerint tehát sem hiánypótlással, sem egyéb módon nem korrigálható a dohánypiac három meghatározó szereplője által benyújtott ajánlat, mert ezeknek a cégeknek egyszerűen nincs rálátásuk a saját piacuk méretére, működésére és alakulására, márpedig ez akkora kockázat, hogy nem lehet kockáztatni azt a tízmillió forintot, ami jövőre a koncessziós díjból bejön – a 600 milliót ugyanis csak évek alatt éri el a díj, tíz-, majd százmillió forint után fokozatosan emelkedve. Érdekes, hogy nem is olyan régen hatmilliárd forintért, amit a reklámadóból akart beszedni az állam, egészen Brüsszelig ment Orbán Viktor miniszterelnök, mert ennyire kellett a költségvetési bevétel. Most már ugyanez az összeg nem kell annyira.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.