Az új debreceni stadion – hiába a gyönyörű nagyerdei környezet, a megfiatalított tavacska – egyáltalán nem csiholt többletérdeklődést a helyi csapat bajnoki mérkőzései iránt. Gondolom, ezt érdemes méricskélni, mert nem hiszem, hogy néhány – máshol is megrendezhető – barátságos válogatott mérkőzés vagy a virágkarnevál fináléja kedvéért épült 12,5 milliárdért a város lakosságának 10 százalékát befogadó, húszezres aréna. A hazai bajnoki mérkőzéseket Debrecenben átlagosan 3218-an látogatják. A régi – ismerjük el, korszerűtlen, nem UEFA-kompatibilis – Oláh Gábor utcai létesítményben ennek háromszorosa is elfért. A szerény érdeklődésre nem magyarázat a csapat gyenge szereplése, hisz az együttes hozta a megszokott jó helyezést a bajnokságban, és idén is kiharcolta a nemzetközi megmérettetés lehetőségét.
Mezőkövesden a város lakosságának közel harminc százalékára méretezték a másodosztályú csapat stadionjának nézőterét. A Pancho Aréna befogadóképességét és Felcsút lakosságát pedig már egyenesen abszurd lenne összemérni. De épül ötezres stadion a 636-os átlagos nézőszámú MTK-nak is, három villamosmegállóra a Groupama Arénától.
A Vasas és a Honvéd sem maradhat ki a jóból. A munkagépek beindítása előtt célszerű lett volna egy őszinte hangulatú kávézás a Megyeri úti pálya üzemeltetőivel. Ők immáron évtizedes tapasztalat birtokában mesélhetnének arról, hogy egy nagy múltú, folyamatosan az első osztályban szereplő fővárosi együttes tizenháromezres – egyébként napjainkig sem befejezett, mára jelentős ráncfelvarrást igénylő – stadionjának mekkora a tényleges látogatottsága, s hogyan viszonyul egymáshoz a bevétel és a kiadás. Újpesten is ünnepnap volt a könyvelésben, amikor a háromezret meghaladta a jegyvásárlók száma. Szezononként tíz-egynéhányszor…
Maradjunk még a fővárosban. 2020-ra mindenképp el kell készülnie a központi labdarúgó-stadionnak, hisz megpályáztuk, megkaptuk négy Európa-bajnoki mérkőzés megrendezésének jogát. Egyelőre rejtély, hogy utána mire fogjuk használni azt az óriási stadiont. A helyzet még cifrább lesz, ha ránk szakad az olimpia megrendezésének tisztessége. Az nem úszható meg atlétikai pályával és legalább 60-70 ezres lelátóval ellátott létesítmény nélkül. Nincs olyan unortodoxia ugyanis, amellyel mellőzni lehetne a csapatok hagyományos ki- és bevonulását, a megnyitóceremóniát és a záróünnepélyt. Ez esetben már két gigantikus púp nyomná a hátunkat. De ne kalandozzunk el a futballtól.
A magyar profi labdarúgás megalapozottságát, színvonalát, jövőjét a Győri ETO – korántsem egyedi – esete példaszerűen mutatja. Most csak azt kérdezem, hogy az NB III.-ba küldött kisalföldi csapat továbbra is a tizenötezres stadionban fut ki a pályára? (Az elmúlt években egyébként itt is ritkán haladta meg a nézőszám a 3 ezret.) És ki állja a stadion fenntartásának a cechjét? Nyilván az adófizetők, csak az a kérdés, hogy mindannyian vagy csak a győriek. A központi költségvetés vagy az önkormányzat tejel-e? Az akasztói stadion sorsára ugyanis ez a létesítmény azért minden bizonnyal nem jut.
Tovább korszerűsödik, bővül a székesfehérvári bajnokcsapat otthona is. Igaz, a jelenlegi is gyakran kongott „negyed- és harmadházzal”.
De miért éppen ezt a kilencmilliárdot kérdőjelezzük meg, amikor ennél is többe került az az évek óta tartó görcsös erőlködés, amellyel a Vidit többnek akarták láttatni a valóságos adottságainál és lehetőségeinél. Milliárdokra rúgnak a játékosok és edzők szerződtetésének/menesztésének, a klub működtetésének költségei. A mérleg másik serpenyőjébe az utóbbi öt évben két hazai bajnoki elsőség vethető, és egy főtáblás szereplés a második számú európai kupában.
De máshol is sűrűn hull a pénzeső. Másod- és harmadosztályú együttesek is szép számmal részesülnek a stadionrekonstrukciós pénzkötegekből. Jut eszembe, 2002-ben ilyen megtiszteltetés érte a ma az NB III. Közép csoportjában vitézkedő Monort is. Tanulságként ajánlom a létesítmény megtekintését. A pályaavatón Orbán Viktor azt mondta, hogy a stadion átadása is világosan mutatja, van pénz, ha van akarat, ha akarja a mindenkori kormányzat. Ez esetben indokolt lenne egy nemzeti konzultációs kérdés: támogatja-e a társadalom többsége, hogy a központi költségvetésből százmilliók fordíttassanak harmadosztályú klubok stadionjaira?
Az ilyen típusú beruházásoknál többnyire nagyon sajátosan történik a várható költségekről szóló tájékoztatás. Először általában a legszűkebben értelmezett kiadások összegét közlik. A létesítmény elemi használhatóságát biztosító fejlesztésekről mélyen hallgatnak. Aztán folyamatosan adagolják az úgymond menet közben felmerült problémák kiiktatásához szükséges milliókat, milliárdokat. Abban bíznak, hogy az emberek nem veszik a fáradságot egy egyszerű összeadási művelet elvégzéséhez. Ha pedig kiderül a turpisság, kész a szabványszöveg, miszerint azokat a beruházásokat egyébként is tervezték, csak a kényszerhelyzet miatt előrehozták. Remélik, senki nem veti fel, hogy ha a végiggondolatlan első lépésre nem került volna sor, akkor ezt a pénzt a társadalmi szükségletek valóságos prioritásainak megfelelően lehetett volna felhasználni.
A fenntarthatósággal köszönő viszonyban sem lévő, megalomán programnak természetesen lesznek nyertesei. A tanulmányírók, a tervkészítők, a szakértők és legfőképpen a kivitelezők. Ilyen létesítményeken sokkal többet kereshetnek, mint ha holmi iskolai és szabadidős sportlétesítményekkel pepecselnének.
A szerző az Országos Sporthivatal volt elnöke
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
