galéria megtekintése

Féktelenül válthatnak a devizahitelesek

Az írás a Népszabadság
2015. 04. 29. számában
jelent meg.

Munkatársunktól
Népszabadság

A bankok és takarékszövetkezetek egymás után teszik közzé a hamarosan már forintkölcsönt törlesztő devizahiteleseknek szánt akciós ajánlataikat. Az elszámolás eredményeként ugyan a várakozások szerint átlagosan negyedével csökkenhet az ügyfelek havi törlesztőrészlete, mégis érdemes összevetni az új forintkölcsönök kondícióit a kiváltó hitelek által kínált feltételekkel.

A problémamentes, úgynevezett jó adósok ugyanis könnyen találhatnak másik hitelintézetnél olyan új kölcsönt, amely további néhány ezer forinttal mérsékli a család havi kiadásait.

Van más ajánlat?

A következő napokban minden devizahitelesnek meg kell kapnia pénzintézetétől az elszámolási tájékoztatót, amelyből egyebek mellett az is kiderül, milyen feltételek mellett kell törleszteni a továbbiakban az immár forintalapú kölcsönt. Az adósok a levél kézhezvételétől számított két hónapon belül díjmentesen felmondhatják meglévő hitelüket, de csak akkor, ha a felmondástól számolt további három hónap alatt felveszik az új, hitelkiváltó kölcsönt és rendezik a tartozásukat.

 

A már említett akciók mellett azért is érdemes most megnézni más bankok és a takarékok ajánlatát, mert ezekre a hitelkiváltó kölcsönökre nem kell alkalmazni a januártól bevezetett adósságfékszabályokat. Valószínűleg nem kevesen lehetnek olyanok, akik ennek köszönhetően most váltani tudnak egy kedvezőbb hitelre, míg három hónap múlva, amikor esetükben is figyelembe kell venni az új előírásokat, ezt már nem tehetnék meg.

Felpöröghet a forgalom a fiókokban
Felpöröghet a forgalom a fiókokban
Kovács Bence / Archív

De mi az az adósságfék?

A Magyar Nemzeti Bank által előírt adósságfékszabályoknak három eleme van. A jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutató értelmében havi nettó 400 ezer forintos jövedelemig egy új forintkölcsön törlesztőrészlete nem haladhatja meg az adós keresetének felét, míg ennél nagyobb fizetésnél a 60 százalékát. Euróhitelnél ez az arány 25-30, míg egyéb devizák esetében 10-15 százalék. A mutató kiszámításánál figyelembe kell venni a korábban felvett, még élő hiteleket is.

A pénzintézetek ráadásul már csak az igazolt, legális jövedelmet vehetik figyelembe. A bankok a jövedelemigazolás mellé eddig bankszámlakivonatot és a közüzemi számlákat is bekérték, és ebből igyekeztek következtetni az ügyfél valós anyagi helyzetére. (Az adófizetők harmada, másfél millió munkavállaló ugyanis minimálbért vagy annál kevesebbet keres – legalábbis papíron.) Ám ennek a gyakorlatnak januártól vége, a pénzintézetek a hitel elbírálása során kizárólag azt a jövedelmet vehetik alapul, amiről az ügyfél igazolást visz a munkáltatójától.

Mennyi lehet a hitel?

Az adósságfékszabályok harmadik eleme a hitelfedezeti arány maximálása, vagyis az, hogy a megvásárolni tervezett lakás vagy autó értékéhez képest mennyi hitelt kaphat az ügyfél. Forintalapú jelzáloghiteleknél ez az arány 80, míg a gépjárműkölcsönnél 75 százalék, lízing esetében pedig öt-öt százalékponttal magasabb (85-80 százalék) arányú finanszírozásra számíthat az adós. Euróalapú jelzáloghitel esetében az arány 50, míg autókölcsönnél 45 százalék, egyéb devizák esetében jelzálogfedezet mellett 35, gépjárműnél pedig 30 százalékig finanszírozhat a hitelintézet.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.