galéria megtekintése

Elszámolásért perel a jegybank

Az írás a Népszabadság
2015. 04. 30. számában
jelent meg.

Munkatársunktól
Népszabadság

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közérdekű pert indít 16 pénzintézettel szemben – mondta Windisch László, az MNB alelnöke tájékoztatóján, melyet a Fidesz-frakcióvezető Rogán Antallal tartott, utóbbi a parlament gazdasági bizottságának elnökeként volt jelen.

Windisch emlékeztetett: a fogyasztói hitelszerződésekkel kapcsolatban jelenleg folyamatban lévő elszámolás (vagyis az árfolyamrés alkalmazásával és a kamatok egyoldalú emelésével tisztességtelenül beszedett pénzek visszatérítése) nem vonatkozik – egyebek mellett – a 2010 novembere után felvett kölcsönökre.

A törvény azonban lehetővé tette, hogy az MNB ezeket a megállapodásokat is megvizsgálja, és bírósághoz forduljon, amennyiben jogszabálysértést talál. A jegybank azt ellenőrizte, hogy az általános szerződési feltételek között felsorolt, a bank számára a szerződés egyoldalú módosítására lehetőséget adó körülmények megfelelnek vagy sem a Kúria korábbi jogegységi döntésében meghatározott irányelveknek, így az arányosság, az átláthatóság vagy a szimmetria követelményeinek.

Az MNB 210 pénzintézettől kért be adatokat, 138 nyilatkozott úgy, hogy 2010 novembere óta nem módosítottak egyoldalúan szerződést. További 56 hitelintézet arról számolt be, hogy bár nem tekintik tisztességtelennek az általuk követett gyakorlatot, önként alávetik magukat az elszámolási törvénynek, és ugyanolyan feltételek szerint elszámolnak az ügyfeleikkel, mint azoknál a szerződéseknél, amelyeknél a törvény erejénél fogva kellett ezt megtenni.

 

A beperelt pénzintézetek bíróságon védhetik meg álláspontjukat, és ha nem járnak sikerrel, vissza kell fizetniük a tisztességtelenül beszedett összegeket.

A többi 16 pénzintézet szerződési gyakorlatát az MNB megvizsgálta és úgy találta, hogy azok nem felelnek meg a Kúria által meghatározott feltételeknek, ezért a határidőig, április 30-ig bírósághoz fordul. Az MNB tehát ezekben az esetekben közérdekű perekben kényszeríti ki, hogy a bankok elszámoljanak ügyfeleikkel.

1,89 millió

Április végéig a pénzintézetek összesen 1,89 millió devizakölcsön után küldik ki az elszámolást, míg májusban még további 110 ezer devizahiteles számíthat levélre.

A pénzintézetek nevét Windisch szerdán nem kívánta elárulni, hogy az érintettek ne a sajtóból értesüljenek a perindításról. Az ígéretek szerint azonban csütörtökön, a keresetek benyújtása után az MNB közleményben számol be a részletekről. Egyelőre nem ismert, hogy az összesen 72 (56+12) pénzintézet 2010 novembere után kötött hiteleire kiterjesztett elszámolás mennyi ügyfelet, illetve kölcsönszerződést érint. Információnk szerint elsősorban fogyasztási célú hitelekről van szó, s bár darabszámra viszonylag sok kölcsönt érint, ám az érintettek számában, de különösen értékében nem összevethető a jelenleg zajló elszámolással.

Windisch László
Windisch László
Kovács Tamás / MTI

Rogán és Windisch egyébként azért találkoztak szerdán, hogy a gazdasági bizottság elnöke tájékoztatást kérjen az elszámolás menetéről. A bankoknak alapesetben április 30-ig kell postára adniuk devizahiteles ügyfeleik elszámolását, ám a többség eddig még nem kapott tájékoztatást. A pénzintézeteknek mintegy kétmillió devizakölcsönnel kell elszámolniuk: ebből 1,89 millió hitel esetében kell április végéig postára adni az elszámolást, míg 110 ezer szerződésnél a bírósági eljárás elhúzódása miatt valamivel később érkeznek a levelek.

Az MNB és a bankok is mindent megtettek annak érdekében, hogy az elszámolás pontosan, rendben menjen. A jegybank folyamatosan ellenőrzi a pénzintézeteket, illetve az elszámolás folyamatát, és eddig alapvetően mindent rendben talált – mondta Rogán. Az MNB részt vett az ügyfeleknek visszajáró összegek kalkulálásához használt rendszer kialakításában, annak működését ellenőrizték, tesztelték, ezért nem számítanak arra, hogy téves adatok lennének az elszámolólevelekben.

Ezermilliárd jár vissza

Az eddigi adatok alapján a devizahitelesek összesen 570 milliárd forintot kapnak vissza az elszámolás eredményeként. Ehhez jönnek még hozzá a forinthitelesek, akikkel ősszel számolnak el a bankok és 300-400 milliárd forint közötti összegre számíthatnak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.