Ha féléves korában helyesen észlelik a vízfejűségre utaló jeleket, és kivizsgáltatták volna a gyereket, meg lehetett volna menteni. Még közvetlenül a halála előtt is lett volna lehetőség arra, hogy megmentsék, de ekkorra a budapesti háziorvos – aki praxisából nem jelentette ki a gyereket – már nem kezelte a kisfiút. M. Gabriella az oltásokat későn adta be, nem írt fel vitaminokat, nem értesítette a gyermekvédelmi hatóságot és nem volt erőssége a családdal való kapcsolattartás sem. Nyolcszor járt ugyan a helyszínen, de a végső időszakban telefonon konzultált – nem az anyával, hanem a természetgyógyászatban vakon hívő nagypapával.
A szakértői vélemények szerint a gyermek borzalmas fájdalmak közepette haldoklott. A boncoláson minden szervéből mintát vettek, és arra jutottak, hogy nem szervi vagy veleszületett baj, hanem a tartós, részleges éhezés okozta a halálát. A család a súlygyarapodásban megállt kisfiút nem vitte kórházba még akkor sem, amikor pedig folyamatos életveszélyben volt. A kisfiúnál heveny keringési elégtelenség, fehérjehiány és kiszáradás lépett fel, testén pontszerű bevérzések utaltak a vitaminhiányra, agykamratágulat és sorvadás lépett fel nála, végül a szervezete összeomlott.
A tárgyaláson elhangzott, hogy a gyermek TAJ-számára soha semmilyen tápszert vagy gyógyszert nem váltottak ki, a család lemondta a védőnőt, a gyerek súlyát hat hónapos kora után nem mérték, ellenben homeopátiás szerekkel és kézrátéttel kezeltették. Az orvos szakkonzulens azt állapította meg, hogy az anyának a gyermek kilenc hónapos kora után már csak annyi teje lehetett, amivel életben tudta tartani a mozgásgondokkal is küzdő kis Benjámint. – Amelyik gyermek éhezik, az szenved! – jelentette ki Kovács Julianna.
|
A szülőket különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolják
Szabó Miklós / Népszabadság |
A boncolást végző orvos szerint a kisfiú arcáról eltűntek a párnácskák, ami az éhezés csalhatatlan jele – ezt az önmagát orvosnak kiadó bioenergetikus, M. Bertalan is megállapította, aki egy időben „energetizálta" a súlyosan alultáplált gyereket. Ifj. Lomnici Zoltán, a család ügyvédje hangulatkeltéssel vádolta a szakértőket, amiért később elnézést kért. A védelem arra helyezte a hangsúlyt, hogy a gyermek veleszületett vagy más betegségek miatt nem tudta magához venni az ételt, illetve kihányta, amit szopott. Nem állja meg a helyét az éheztetés – hangoztatta az ügyvéd –, de a szakértők elmondták, a szülők az orvos mulasztásai ellenére is megmenthették volna a gyereket, hiszen nekik lett volna kötelességük megszüntetni az éhezéses állapotot.
Ehelyett a valóságban az történt, hogy végignézték a kisfiú agóniáját.
