– Sok ember életének megmentésében vehettem részt, hogy nyugdíjas lettem, a madarak életét mentem – mondja Horváth Imréné, amikor arról kérdeztem, miért bóklászik péntek este Pécsett, a lőtéri dombok susnyás dűlőjében. Az asszony az egészségügyben dolgozott, aztán visszavonulása után tavaly ilyenkor eljött a Magyar Madártani Egyesület (MME) baranyai csoportja által szervezett Fülemüle éjszakája című rendezvényre, meghallgatta a madarak dalnokának utánozhatatlan énekét, és belépett az egyesületbe.
– Korábban nem érdekeltek a madarak – vallja be az asszony –, ám azóta mindenkit szeretnék ráébreszteni arra, mennyire fontos, hogy óvjuk őket.
A nyugdíjas asszisztenst elkísérte a lőtéri dombokhoz barátnője, Hortenzia, aki Yorkshire terrier kutyájával, Tittivel sétált végig a fülemüléket rejtő bokrok között. Hortenzia is tavaly volt először csalogányt hallgatni, és ő is belépett az egyesületbe. A két asszony mosolyogva ismeri el, hogy a madárbarátok „szektaként” terjeszkednek.
– A madarak szabadságával az én szabadságom is kiteljesül – osztja meg velem Hortenzia saját kötődésének tagtoborzásra alkalmas, lírai mottóját.
Amúgy az egyesület főként a neten adja a természet iránt fogékonyak tudtára, hogy hol és mikor lehet hozzáértők irányításával csalogányéneket hallgatni. Pécsett általában 40-50-en jönnek el a május első vagy második hétvégéjére meghirdetett szabadtéri ingyenkoncertre.
Wágner László, az egyesület baranyai csoportjának titkára és néhány tagtársa a kertvárosi lakótelep szélén, az egykor lőtéri töltésként, ma szánkódombként használatos földműtől ötven lépésre várja az érdeklődőket, és elmondja, amit a fülemüléről tudni kell.
hirdetés
Vagyis, hogy ez az alapvetően rovarevő, de bogyókkal is táplálkozó madár Európa egész területén otthonos, de látni csak ritkán van alkalmunk, mert sűrű bokrok között él, s szinte csak akkor repül ki, amikor augusztusban elindul Közép-Afrikába. Mellesleg kinézete okán nem nagy szám a verébnél valamivel nagyobbacska, szürkés-barnás tollazatú madár. Az éneke miatt attrakció, a hím ugyanis páratlanul tudja cifrázni, s mindezt két okból teszi: egyrészt, miután április végén visszatér Afrikából és családot akar alapítani, a danolásával harcolja ki magának a tojók vonzalmát, másrészt így figyelmezteti a konkurenciát, hogy húzzon el az ő felségterületéről.
Hogy miért énekel éjszaka is a fülemüle, azt csak ő tudja. A lényeg, hogy énekel, s ezzel örömet szerez. A közönség java a pécsi lakótelepeken lakik, és élvezi, hogy a város utolsó panelházaitól félpercnyi járásra belecsöppen az őstermészetbe. A panelrengeteg szélén futó úton elöregedett autók harákolnak, aztán csend szakad ránk, amit egyszer csak kettévág a fülemülék tirádás nótája. Negyedóránál sosem kell többet várni egy-egy áriára. A rózsa-, galagonya-, kökény- és bodzabokrok közt 5-10 fős csoportokban tébláboló publikum tagjai ilyenkor földbegyökerezett lábbal, elérzékenyült arccal műélveznek. És – persze – mesélnek arról, mit jelentenek számukra a madarak.
Megszállottak éjszakája
Az MME 1995-ben választotta az év madarává a fülemülét, azt követően kezdte az egyesület országszerte megrendezni a Fülemüle éjszakáját. Pénteken és szombaton Várpalotától Debrecenig, Celldömölktől Jósvafőig két tucat helyen gyűltek össze a természetkedvelők csalogányt hallgatni. A következő hetekben ugyanennyi településen szerveznek közönséget a fülemüle-koncertekre. A fülemüle muzikalitása sok művészt megihletett. Händel az egyik orgonahangversenyébe szőtt bele csalogányos akkordokat, Oscar Wilde és Andersen mesét írt a madár lélekemelő énekéről. Az utóbbi műből Stravinsky operát komponált.
– Nekem ők a családom és a madarászok – ismeri be a vörös hajzuhatagját kalappal koronázó Marát Klára, aki adminisztrátor, egyedül él, és 26 esztendeje tagja az egyesületnek. Mindjárt el is dicsekszik azzal, hogy a pécsi Zsolnay negyedben etetőket, itatókat és odúkat raktak ki a madaraknak.
A nyolcesztendős Péter, aki a közeli Gyód községből közgazdász anyukájával utazott be a pécsi fülemüle-meghallgatásra, azzal kérkedik, hogy udvarukon lefényképezett már széncinegét, verebet, rigót, vörösbegyet, zöldikét, szajkót, királykát és meggyvágót. Utóbbi egyszer tettleges összetűzésbe keveredett az ablaküvegen felfedezett tükörképével.
Nem a szürkeveréb-kinézetével, hanem az énekével hódít a fülemüle
hirdetés
Miközben sorjáznak a madaras élmények, hallok arról is, hogy a lakótelepen élők néha panaszkodnak a szárnyasok „zajára”. Volt, hogy valaki azért kért az egyesülettől segítséget, mert egy rigó énekelt éjjel az ablaka előtti lámpaoszlopon. A rigó éjjel nem szokott ilyet tenni, a fény miatt azt hihette, nappal van. A panaszosnak azt javasolták, kérje a lámpa leszerelését.
A lőtéri domb másik oldalán hobbikertek sorakoznak. Az egyiket hét éve Szőke Géza lakja. Közmunkából, napszámból, kukázásból él az 57 esztendős, szikkadt férfi. Azt mondja, elrontotta az életét. Ül egy földbe vert lábú padon, 12 négyzetméteres, komfort nélküli bádogportája előtt, s hallgatja a madarak énekét.
– Tudja, hogy ez csalogány? – kérdem tőle. – Igen? – kérdez vissza. – Szép. Ezért is jó itt.
